Styx – Hamis szelek
Wolfgang Fischer rendezése nagy szavak helyett gyötrelmesen tétlenségen keresztül mesél napjaink egyik legégetőbb kérdéséről, a menekültválságról.
Egyszerre hálás és hálátlan ez a téma, hiszen az biztos, hogy akármit is fogalmaz meg a Styx – Hamis szelek, és akár rosszul, akár jól teszi ezt, igen komoly reakciót fog kiváltani nézőiből. De ez jelenti a nehézséget is, mert annyira agyonbeszélt, indulatokkal átitatott témáról van szó, hogy szinte a lehetetlennel határos jól nyúlni hozzá. Wolfgang Fischernek azonban ez mégis sikerül, méghozzá azzal, hogy nem erkölcsi-elvi síkon, (biztonság)politikai kérdésként közelít a témához, hanem egy egyszerű, személyes dilemmán keresztül igyekszik megragadni a krízis lényegét.
Rieke (Susanne Wolf) mentőorvos Németországban, szabadsága idejére azonban Gibraltárra utazik, hogy onnan vitorlással vegye az irányt az Ascension-sziget felé. Egy nagy vihar után azonban arra ébred, hogy egy süllyedő halászhajó mellé került, amelyen menekültek százai várják kétségbeesetten, hogy megmentsék őket. A parti őrség azonban nem javasolja neki, hogy felvegye a hajótörötteket, így kénytelen karnyújtásnyi távból nézni szenvedésüket, miközben a segítség érkezésére vár.
Fischer tehát testközelből, első kézből igyekszik megmutatni, hogyan néz ki ez a helyzet tőlünk (és a rendező hazai közönségétől, Németországtól) több ezer kilométerre, ahol valóban eldől, hogy valaki tengerbe veszik, vagy beléphet a kánaáni Európába. Hiszen ennek az ügynek az egyik legellentmondásosabb sajátossága, hogy bár a többségnek igen határozott véleménye van róla, azt csak igen kevesen mondhatják el, hogy valóban, közvetlenül érintettek. Könnyű határzárak építése és a lélekvesztők visszafordítása mellett letenni a voksunkat, de vajon ugyanilyen rezzenéstelen arccal néznénk azt is, ahogyan orrunk előtt fulladnak vízbe azok, akiket visszautasítunk? És lehet tét nélkül a befogás mellett érvelni, a láthatatlan államszervezetre (vagy éppen nálunk fejlettebb országok ellátórendszerére) terhelve a feladatot, de vajon ugyanígy éreznénk, ha szó szerint a mi hajónkat fenyegetné elsüllyedéssel a menekültáradat?
A Styx – Hamis szelek csak ennyit kérdez, és nem akar ránk erőltetni semmilyen választ. Rieke sem hoz valódi döntést, a film pedig nem mond erkölcsi ítéletet sem felette, sem a kialakult szituáció felett. Ez nem a nagy tettek filmje, viszont itt a kis tetteknek is súlya van – nemcsak átvitt értelemben, de szó szerint is, hiszen akár azt is megtapasztalhatjuk, hogy mekkora erőfeszítés kell egy magatehetetlen test kiemeléséhez a vízből. Rieke esetében minden centiméter, a rádióba mondott minden szó életről és halálról dönthet. De az is hamar világossá válik, hogy ennek ellenére nincs egyértelmű megoldás: a hollywoodi hősiesség és a passzivitás is egyformán veszélyes a süllyedő hajón veszteglő menekültek életére.
Már ebből is látható, hogy noha a Styx – Hamis szelek közvetlenül nem érinti a menekültválság társadalmi-gazdasági-politikai dimenzióit, közvetve tulajdonképpen tökéletes allegóriájaként jelenik meg ezeknek. Rieke nem menthet meg mindenkit (hiszen akkor saját hajója is elsüllyed), ugyanakkor nem hagyhatja tiszta lelkiismerettel, hogy a szeme előtt haljanak meg – köztes megoldás azonban nincs, mert ha közelebb megy, valószínűleg megrohamozzák a hajótöröttek. (De ez csak egy példája annak, hányféleképpen képezik apró mozzanatok a globális válság allegóriáját.)
Emiatt jobb, ha felkészülünk arra, hogy a Styx – Hamis szelek cseppet sem mozgalmas alkotás, hiszen éppen a tehetetlen, idegőrlő várakozás jelenti az esszenciáját. Persze jogosan adódik a kérdés, hogy mennyire életképes egy alkotás, amelynek meghatározó vonásai a tétlenség és az eseménytelenség, de ez ebben az esetben nagyrészt a nézőn múlik. Aki nagyobb ingerek híján is hajlandó aktívan foglalkozni a Styx – Hamis szelek kérdéseivel, bizonyára rengeteg értéket fog találni benne, azonban akinek már az első félóra szótlan vitorlázása során is rendre elkalandozik a figyelme, annak a film később sem teszi meg azt a szívességet, hogy magával ragadja.
Osztatlan sikert tehát valószínűleg nem fog aratni, és lesz igazsága a második tábornak is abban, hogy Fischer önthette volna céltudatosabb, eseménydúsabb formába is művét. Ugyanakkor a Styx – Hamis szelek elvitathatatlan érdeme, hogy higgadtan, új látásmódot közvetítve közelít egy témához, amelyről azt hittük, hogy már évekkel ezelőtt belefulladt a dühös kommentháborúkba.
A Styx – Hamis szelek a Magyar Filmadatbázison
