X – A rendszerből törölve
A Liza, a rókatündérrel berobbant Ujj Mészáros Károly második játékfilmjében az északi krimik nagyjait idézi meg (inkább több, mint kevesebb sikerrel), alkotása azonban mégsem szakad el a hazai valóságtól.
Balsai Móni Fotók: Pintér Leó
Batíz Éva (Balsai Móni) több mint egy évtizede nem vállalt gyilkossági ügyet, de az íróasztal mögül, képek alapján folyamatosan bizonyítja az idegenkezűséget öngyilkosságnak tűnő eseteknél. A nőnek így néhai férje emléke, pánikrohamai és lánya kamaszodása mellett az ügyeket lezárni kívánó kollégái megvetésével is meg kell küzdenie, azonban amikor összefüggést vél felfedezni néhány friss öngyilkossági nyomozás között, kénytelen feladni a remetelétet, és leszámolni mind saját félelemeivel, mind a feltételezett sorozatgyilkossal.
A X – A rendszerből törölve motívumaiban tökéletesen tetten érhető Jo Nesbø és Stieg Larsson világa: már az első vágóképeken északi szürkeséggé fakul a budapesti napfény, nyomozónk jóformán többet küzd saját múltjával és mentális betegségével, mint magával az üggyel, és a szereplők elszigeteltsége, a múltba visszanyúló sötét ügyek is a skandináv krimik miliőjét idézik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy regényként feltétlenül főhelyet érdemelne a stockholmi és oslói kirakatokban: Ujj Mészáros (és írótársa, Hegedűs Bálint) ugyan hűen és profin követi a műfaji szabályokat, jól adagolja a rejtély megoldását, egy ügyes csavarral is szolgál, de évek múltán is emlegetett, eget rengető húzásokra nem érdemes számítani tőle. A krimi red herringje kifejezetten átlátszó (bár élek a gyanúperrel, hogy tulajdonképpen nem is red herringnek szánta az első gyanúsítottat), a gyilkosságok indítékának kiderítése közel sem olyan izgalmas, mint amikor Éva Sherlockot játszva felgöngyölíti a konkrét eseteket, tehát a filmnek megvannak a maga erőtlenebb megoldásai, de a végeredmény sokkal kerekebb és működőképesebb, mint – ha már hazai krimik – a túlzó ambícióinak és szerkesztetlenségének „hála”, széteső A martfűi rém. Az X – A rendszerből törölve lényege azonban nem is az, hogy hogyan mímeli skandináv előképeit, hanem éppen az, hogy itt nem öncélú utánzásról van szó.
Schmied Zoltán és Balsai Móni
Hazánkban számos műfaji alkotó esik abba a hibába, hogy (elsősorban külföldi produkciókból származó) benyomásait vázlatosan, erőltetve próbálja ráhúzni a hazai közegre. Ujj Mészáros azonban nemcsak azt bizonyítja, hogy tökéletesen ismeri a zsánert, amiben alkot, hanem arról is, hogy ezt képes a magyar viszonyokra értelmezni. Ízig-vérig magyar lakótelepeken, gyárépületekben, és a magyar történelemre, politikára vonatkoztatva zajlik a film a története, így stílusa egyáltalán nem tűnik testidegen, kényszerített esztétikának.
Abban tehát mindenképpen felfedezhető folytonosság a Liza, a rókatündérrel, hogy bár a film világát szigorúan véve itt is egy kitalált Budapest képezi (ha más nem, a háttérben zajló véres tüntetéssorozat ezt hamar egyértelművé teszi), kulcsrészleteiben hétköznapjainkban gyökerezik. De a bűnügyi történetektől szokatlan humor is felfogható rendezői jellegzetességnek – természetesen nem arról van szó, hogy az X – A rendszerből törölve szándékosan utazna a komikumra, de karakterei nem vesznek mindent véresen komolyan, ezzel is további hitelességet kölcsönözve az élménynek. A rendezés a humoron kívül még számos, már saját elemmel is kiegészíti az elsajátított filmnyelvet: a fejtetőre állított Budapest-látképek egy pillanat alatt megteremtik bennünk a kényelmetlenség érzetét, a főcím (és tulajdonképpen az összes többi montázs) pazarul ragadja meg a párhuzamokat a szereplők sorsai és érzelmi állapota között, Éva depresszióját és pánikrohamait pedig egészen a bőrünkön érezzük, hála a kiváló a hangkeverésnek és Balsai Móni érzékletes játékának.
Bede-Fazekas Szabolcs és Olasz Renátó
Hihetőség szempontjából egyedül a párbeszédeket érheti jelentősebb kritika: a legtöbb figura megnyilvánulásaiból hiányzik a kifinomultság, ami különösen akkor probléma, amikor a feszültséget két színész interakciójára kéne építeni – ezek a jelenetek óhatatlanul ellaposodnak. Mint ahogy tulajdonképpen a játékidő második felének egésze kissé szét van húzva, Ujj Mészáros sok esetben követ módszeresen végig olyan felfedezéseket, ahol egy rövid montázs elegánsabb lett volna, vagy éppen időzik el túl sokat Balsai Móni pánikrohamain, és huszadszorra már az eleinte tetszetős, fejjel lefelé fordított vágóképek is elvesztik izgalmas jellegüket.
Az X – A rendszerből törölve tehát semmiképpen sem kiforrott darab (mindenképpen jót tett volna neki, ha 15 perccel rövidebb), de egy rendező második filmjeként és műfajaként bőven tisztességes helytállás. És bár egy északi nézőt aligha fog lenyűgözni, hazánkban Madarász Isti Hurokján kívül nincs előképe az effajta tudatos és hatásos zsánerfilmeknek. És az is a nesbøi ihletést büszkén vállaló Ujj Mészáros Károlyt dicséri, hogy alkotása például a konkrétan Nesbø-adaptáció Hóembert abszolút kenterbe veri.
Az X – A rendszerből törölve a Magyar Filmadatbázison
