Senki sem kért belőle

|

A hívatlan

A hívatlan az említésre sem méltó konzumhorrorok táborát gyarapítja, de legalább nem teljesen ócska.

Ben (John-Paul Howard) a nyárra válófélben lévő apjához utazik egy üdülővárosba. A munka és bulizás mellett azonban hamar legfőbb tevékenységévé válik, hogy a szomszéd családot figyelje, akikről meggyőződése, hogy valami nem stimmel velük. Azt azonban nem is sejti, hogy a közeli erdőben lakó boszorkány kezdi hatalmába keríteni őket, hogy megszerezze magának a gyerekeiket – és szép sorban a település összes gyerekét.

Ha ez finoman szólva sem tűnik a legeredetibb kiindulópontnak, akkor nagy reményeink a továbbiakkal kapcsolatban se legyenek. A hívatlan gyakorlatilag a Cápából, a Hátsó ablakból (vagyis inkább annak tini-koppintásából, a Disturbiából), a testrablós alkotások örökségéből és klasszikus folk horror-motívumokból van összefércelve. Minden hangulatteremtő eszköze, rémisztgetése annyira tipikus, hogy szemrebbenés nélkül eladhatnák a lassacskán évente-félévente jelentkező Démonok között-univerzum legújabb produkciójának.

Persze ez egyben azt is jelenti, hogy a látottak azért kellően ízlésesek, profi szerkesztésűek és kellő ütemben végigzongorázottak ahhoz, hogy megüssék azt a (lássuk be, azért nem túl magas) szintet, amit egy horrornak meg kell ütnie ahhoz, hogy a mozivászonra, és ne az akciós DVD-k közé vagy egy streamingszolgáltató kínálatának legmélyére küldjék. A hívatlan kapcsán leginkább az bántó, hogy ezzel együtt mennyire gépies, mennyire nincs kitalálva – leszámítva egyetlen meglepően ötletes fordulatot.

Az író-rendező Pierce testvérek egy nyilatkozata alapján szerették volna a boszorkány-mitológiát új szemszögből megmutatni – ez határozottan sikerült is, csak hát valóban mindössze ennyi volt az elképzelés a film mögött, és arra már nem futotta, hogy valójában mit akarnak ezzel mondani. Pedig nem lett volna nehéz a több szempontból is krízisben lévő kamaszfiú küzdelmét a családokat szétszakító boszorkány allegóriájára értelmezni (valahogyan úgy, ahogyan Robert Eggers kultklasszikusa, A boszorkány is tette), de a forgatókönyv már a funkciótlan prológussal és nettó 15 karakter villámgyors exponálásával eléri, hogy teljesen elvesszen saját motívumrendszerében, és végül az ilyen egyszerű párhuzamokat sem húzza meg.

A végeredmény így inkább hasonlít egy természetfelettire értelmezett Cápa-hommage-ra, amelynek fő csapásiránya, hogy az üdülővároskában senki nem hallgat a veszélyt jelző tinikre. De persze az sincs végiggondolva, hogy miért éppen most kerül elő a boszorkány az erdő mélyéről és kezd meglehetősen feltűnő ámokfutásba (még utalás sincs mélyebb vagy összetettebb mitológiára), és ezen a ponton azt a kérdést is feltehetjük, hogy egy elsősorban 17-18 éves szereplőkkel dolgozó sztorira miért kell klasszikus népihorror-elemeket erőszakolni egy modernebb fenyegetés helyett (ld. pl. Valami követ).

A hívatlannak tényleg mindössze annyi a mentőöve, hogy csak akkor kezdjük el kaparni az arcunkat, ha nekiállunk jobban gondolkodni a fentieken.Az effektektől kezdve a rendezésen át a színészi játékig ugyanis mindenbe pontosan annyira lehet belekötni, amennyire azt egy tucat-konzumhorrortól várnánk. Ez a film az amerikai mozikba a lehető legjobbkor érkezett tavaly ilyenkor, amikor a lezárások miatt takaréklángon üzemelő létesítményekben félszeműként is király tudott lenni, viszont a jelenlegi hazai kínálatban semmi létjogosultsága nincs – mondhatni, hívatlanul érkezett.

A hívatlan a Magyar Filmadatbázison

Forgalmazó: ADS Service

CÍMKÉK: