A szürke ötven árnyalata
Van-e élet a misszionárius pózon túl? És ha van, ki viszi át fogában tartva a szerelmet a kínzókamrába?
A szürke ötven árnyalata a filmtörténet egyik legnagyobb és legkörmönfontabb átverése. A közmegegyezés és a médiakampány szerint E. L. James regénye és a belőle készült filmadaptáció a nyárspolgáriasság szöges-ostoros ellentétét jelentő szadomazo szexről szól – pedig valójában nem más, mint a begyöpösödött konformizmus diadaléneke. Amelynek fő konfliktusa az, hogy az elkényeztetett, jómódú bölcsészhallgató hajlandó-e feladni valamit kispolgári, finnyás prüdériájából cserébe azért a rakás luxusholmiért – ajándék sportautóért, sétarepülésekért és könyvritkaságokért –, amivel milliárdos lovagja elkényezteti. A férfi, Mr. Grey ugyanis mindent megad barátnőjének cserébe azért, hogy a lány végre hagyja magát beédesgetni a nagybetűs Fertőbe, a Kegyetlen, Brutális Kínzókamrába. Ám minthogy erős jellemről van szó, szerencsére még épp időben elhangzik a verdikt: amit a romlott, rettenetes férfi akar, az megengedhetetlen borzalom. Ennél jobb erkölcsrendészeti propagandafilmet akármelyik egyház vagy anyukaszövetség sem rendelhetett volna magának.
A kétórásnál is hosszabb filmnek ugyanis nincs semmi más sztorija a fent vázoltakon kívül: Ana beleszeret Mr. Greybe, a cégvezető az első találkozáskor máris lemondja az esetlen kislányért minden programját, majd a szemünk előtt bontakozik ki szerelmük, akár egy színpompás cseresznyevirág. Csak egy akadály állhat Rómeó és Júlia útjába: valami, amit „úgysem értenél meg”, ami „szokatlan”, amitől „jobb, ha távol maradsz”, egyszóval valami igazán súlyos titok. Amit Mr. Grey nem bír sokáig magában tartani: „Én nem szeretkezem, én baszok. Durván” – jelenti ki egy drámai pillanatban, cseresznyevirágból pedig egy csapásra válik vérszomjas húsevő növénnyé. A film pedig önmaga, a téma, és általában a filmezés paródiájává.
A film plakátja
Mert ebben a filmben semmi nem az, aminek látszik. Miután – egyébként határozottan átgondolt dramaturgiával – vagy egy órán keresztül lebegtetik mindazt a durva szadomazo világot, ami Mr. Grey barátnőjére vár, először egy sziruposan gyengéd, bársonyos csókokkal elhált szeretkezést látunk, amely után a férfi bús dallamokat játszik zongoráján az éjszakában. S amikor tényleg eljön a várva várt perc, a férfi három ízben, közepesen érzékien megpaskolja tenyerével a nő fenekét, majd bevezeti kínzókamrájába, ahol pávatollakkal simogatja végig a testét – és közli: „íme a világom”. De a szegény lány könyörtelen megpróbáltatásainak ezzel még nincs vége: miután két órán keresztül kerülgették könnyek közt a szadomazo témáját, oktatófilmbe illő részletességgel kibeszélve annak részleteit (a hosszan magyarázó jelenetek során a nézőnek valóban olyan érzése van, mintha egy szexuális felvilágosító oldal szócikkét olvasná a BDSM-szexről), Ana minden, addigra már igen sokszor artikulált ellenérzése ellenére is megkéri hódolóját, hogy csinálja meg vele a legdurvábbat, amit csak el lehet képzelni. Nem is kell kétszer mondani: Mr. Grey hat, azaz semmivel sem kevesebb, mint fél tucat korbácsütést mér a nőre, aki ezért a megalázottság könnyeitől fuldokolva, a legmélyebb megvetés hangján felteszi a kérdést: „Hát neked ez kell?!” Így tehát százhuszonöt perc elég is arra, hogy Sam Taylor-Johnson rendező és Kelly Marcel forgatókönyvíró a becsülettel elmagyarázott tananyag után dolgukat jól végezve leléphessenek a katedráról, hiszen átvitték a film legfőbb és egyetlen tanulságát, a merőben újszerű információt: a szadista olyan ember, aki a szadizmustól izgul fel, ami bizony borzasztó dolog.
Dakota Johnson, Jamie Dornan
Így fordul át a konvenciókkal való szembehelyezkedésről szóló film a konvenciók egyedüli érvényességét hangsúlyozó bigottságba, és így intéz egy, a különcség elfogadásának kérdését feszegető alkotás vádbeszédet különc szeretteink elfogadása ellen. És ez az üvöltő, bornírt konvencionalitás nemhogy mélyen átjárja a filmet, de valójában ez az egyetlen építőeleme, nem csak a tartalom tekintetében. A szexjelenetek olyannyira félénkek, hogy egyes országokban jogosan csak 12 éven aluliaknak nem ajánlják a megtekintésüket. Emellett a valójában alig-alig megjelenő, lebutított BDSM-témán kívül az egész történet a legközhelyesebb, gügyögően naiv tündérmese-lányregény sablonjaiból áll össze, giccses képekkel és giccses zenével. A színészek sem igyekeznek ennél feljebb pozicionálni saját játékukat: Dakota Johnson (Ana) színművészete kimerül abban, hogy csábosan tettetett ijedtséggel minduntalan beharapja alsó ajkát, a tűrhetetlenül erkölcstelen pontokon pedig rendre kétségbeesik, míg Jamie Dornan (Grey) hol meleg pillantásokat lövell szívszerelme felé, hol pedig mély érzésekkel sajnálja saját magát aberrációja miatt. Egyedül Sam Taylor-Johnson rendező tesz úgy, mintha tényleg komolyan vehető filmet forgatna, bár az az egy-két képi metafora (például a helikopterben becsatolt öv mint a későbbi megkötözés előjele) csak ilyen sivár környezetben tűnik oázisnak, máskülönben ez lenne a minimum.
A szexjelenetek olyannyira félénkek, hogy egyes országokban jogosan csak 12 éven aluliaknak nem ajánlják a megtekintésüket.
E. L. James regényét sokan mamipornónak csúfolják, mondván, csak azoknak jelent bűnös élvezetet A szürke ötven árnyalatának fogyasztása, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy van élet a misszionárius pózon is túl. A filmadaptáció nagy műgonddal igyekszik meggyőzni őket: ha van is ott élet, jobb nem elmerészkedni oda.
Forgalmazó: UIP DUNA Film. Író: E. L. James. Zeneszerző: Danny Elfman. Szinkronhangok: Földes Eszter (Anastasia Steele), Szatory Dávid (Christian Gray)
A szürke ötven árnyalata a Magyar Filmadatbázison
