Nagyi projekt
Olyan ez, mint egy nagyszülőknél eltöltött hétvége, aminek egyik pillanatában együtt énekelve almás pitét eszünk, majd az élet legkomolyabb dolgait beszéljük meg.
A Nagyi projekt három nagymama és három egyetemista unoka rendhagyó története, amit olyan őszinte érzelmekkel és élményekkel tesznek meghatóvá a fiúk, hogy a megnézése után csak egyet akarunk. Újra találkozni már nem élő nagyszüleinkkel, és beszélgetni napokon át.
Mi, a hírhedt Y generáció, akik a nagy szocializmus után kvázi az új világban születtünk, az a generáció vagyunk, akiknek nagyszülei még elmesélhetik háborús emlékeiket. De ki ne ült volna közülünk kíváncsian a nagymamája ölében úgy, hogy a gyerekkorukról faggattuk őket. Ebben a történetben sincs semmi másról szó. Révész Bálint, Merredith Colchester, és Ruben Woodin Dechamps a három kíváncsi, már felnőtt unoka, akik a nagymamáikkal beszélgetnek.
A film szándékosan kihagyja az unokák és a nagyszülők közötti generációt. A gyerekek szülei, azaz a nagyszülők gyerekei az a közös pont a két generáció kapcsolatában, akikkel mindkettőjüknek csak ideiglenesen jár(t) a közeli kapcsolat. Hiszen szülőként el kellett engedni gyerekeiket, a gyerekeknek pedig le kellett válni a szüleikről. Ennek tükrében talán az unoka-nagyszülő kapcsolat az, ami csak mélyülni tud az évek során.
Sokak szerint a gyerekek mindig a nagyszülőkre hasonlítanak, és legtöbb esetben az anyai ági nagymamával van a legbizalmasabb viszonyuk. Ez talán csak a véletlen műve, de mindhárom fiú a nagymamáját mutatja be ebben a bensőséges alkotásban, ami sokkal több mint egy dokumentumfilm.
Révész Bálint nemcsak rendezője, de nagymamájával együtt egyik főszereplője is a filmnek. Dokumentumfilmje egy hét évig készített, bohókás elemekkel tűzdelt, mégis mélyreható huszadik századi utazás. Olyan ez, mint egy nagyszülőknél eltöltött hétvége, aminek egyik pillanatában együtt énekelve almás pitét eszünk, majd az élet legkomolyabb dolgait beszéljük meg.
A három fiatal közös története a brightoni egyetemen kezdődik. Barátságuk elején döbbennek rá arra, hogy mindhármuk nagyija különleges és történelmileg is nagy jelentőségű múlttal rendelkezik. Így egy közösen készített dokumentumfilmben megmutatják őket és történetüket. A magyar nagymama egy holokauszttúlélő, aki később kommunistának állt. Az angol fiú nagymamája az az egykori angol kémnő, aki annak idején kezet fogott Hitlerrel is, míg a német nagyi egy náci szimpatizáns család lánya. Úgy, ahogy unokáik is, három ország három különböző karaktere, akiknek csak az egyetemük közös, úgy a nagymamák is három, teljesen más habitusú nőként jelennek meg egy azonos, bár számukra szokatlan helyen, a mozivásznon. De ami a legfontosabb, hogy a történet azt mutatja meg, hogy ez a három nő hogyan élte meg teljesen másképpen a huszadik század legmeghatározóbb eseményeit. Életükben talán csak a háború hagyta sötét, feneketlen lábnyom azonos. Ám ez éppen elég ahhoz, hogy megértésék egymást, hogy történeteik őszintén kapcsolódhassanak egymáshoz.
A Nagyi projekt tipikusan egyszerű, de nagyszerű alkotás. Humorral eleveníti fel a múltbeli, szörnyű eseményeket, amik mesélése ugyanúgy könnyeket csal a nagymamák szemébe, ahogy az unokák szíve is elszorul, míg mamájukat hallgatják.
Révész Bálint rendhagyó módon szándékosan eldobja (és milyen jól teszi) a szinte minden háborús túlélő életéről szóló dokumentumfilmes elemeket. Tehát nem nyomasztó és zokogtató zenével aláfestett sztorikat, kesergő öreg néniket látunk a képsorokon, hanem szinte homevideónak is beillő felvételeket, táncoló gyerekekkel, nevető nagyszülőkkel. Hiszen a nagymamák a mindennél jobban szeretett kisunokáiknak mesélik el életület, és a generációk közötti szakadékot közös bölcselkedéssel hidalják át.
Révész Bálint nagymamákról szóló dokumentumfilmje kicsit olyan, mint egy beszippantó valóságshow: aki elkezdi nézni, nem bírja ki, hogy ne tudja meg, hogyan érnek véget a munkatáborokról szóló történetek. Hogy mit mesélnek a nagymamák azokból az időkből, amiket mi csak a történelemkönyvből ismerünk. Szó esik háborúról, éhezésről, szerelemről, halálról, a remény és a hit elvesztéséről, majd újra megtalálásáról. De a mondanivalói között szerepel a kedvcsinálás is: igenis időt kell szánnunk a nagyszüleinkre, hogy amíg köztünk vannak, élményeket adjunk egymásnak, és hallgassuk meg őket még akkor is, ha kicsit már lassabban beszélnek, vagy ne adj isten akár többször is elmondják ugyanazt.
Így a film közben nekem is eszembe jutnak a már nem élő nagyszüleim és velük együtt a sok közös emlék, a gyerekkori felvételek, nagymamám palacsintájának íze, és az, hogy vajon mit nem kérdeztem meg tőle, amit talán el kellett volna, hogy mondjon nekem…
A Nagyi projekt a Magyar Filmadatbázison
