Neverland elhagyása
A manipulátor Jackson nem csak tömeghisztéria keltéséhez értett, hanem nagyon is értette a nők és gyermekek lelkét.
„Michael Jackson neve fenn ragyog az égen” – hivatkozik Axel Foley (Eddie Murphy) egy hangzatos című, bár nem létező újságcikkre a Beverly Hills-i zsaru című filmben. Már ez az egyes körökben szállóigévé vált mondat (illetve a mondat filmbeli szerepe) is utal arra, hogy Michael Jackson neve olyan fogalom volt, aminek kimondására akár a lehetetlen kapui is megnyíltak. A pop királya, így emlegetjük még ma is. De a popsztár személyiségének hatása saját korára mindenképp elvitathatatlan. Hiszen művészete egész generációkat babonázott meg. Személyes élmények kötődnek hozzá. (Nekem például az első ajándékba kapott műsoros kazettám a Bad volt. Bár igaz, mást szerettem volna. Az osztálytársaim a Smooth Criminalt táncolták el egy iskolai vetélkedőn. És még folytathatnám…) A lényeg, hogy Michael Jackson olyan sztárnak számított, aki még azokra is hatással volt, akik nem ismerték el igazán zenei tehetségét, vagy akár idegesítőnek találták.
A Neverland elhagyása (Leaving Neverland) tulajdonképpen ezért is érdekfeszítő film. Mert róla szól. Az utolsó igazi szupersztárról. (És a szó nem véletlenül idézi meg a Jézus-analógiát: hatásuk nagysága majdhogynem összevethető. A Jacksonéhoz hasonló ismertségre a világban talán csak Elvis Presley és a The Beatles tett szert.) Persze vannak érdekes személyiségek most is. Marilyn Manson, Lady Gaga is az extremitásával tűnik ki elsősorban, talán csak másodsorban a zeneiségével. De a nyolcvanas évek Jacksonja az egyik legextrémebb figurának számított a saját korában, a nyomában loholó Prince-et és a többieket is beleértve.
Jackson persze már gyerekként is ismert volt. Testvéreivel rengeteget turnézott, és a televízióban is sokszor megfordult. Aranyos kölyök. És milyen jó hangja van. Milyen jól táncol. Gondolták róla már akkor is. Így, mondhatni, Michael Jackson igazándiból a showbiznisz szülötte volt. Aztán felcseperedett. Eltűnt a hatvanas évek The Jackson 5-jának afrohajú, aranytorkú kisfiúja. És egy testét illetően jobbára felnőtt, de mégis gyereklelkű, beszédében halk és nőies, örökkön mosolygós, békepárti, természetvédő lény bújt ki a bábból és gyakorolt lenyűgöző hatást saját korára.
A Jackson-jelenség persze összefonódik a fogyasztói társadalommal. Jackson brand, termék lett. Nagyobb szimbólum, mint a mellérendelt Pepsi-Cola. Maga az amerikai álom. Világsztár, aki, mint ahogy az a kb. kétszer kétórás dokumentumfilmből is kiderül, valóban valamiféle királyként élhetett. Lehetőségeinek nem voltak határai. Sőt, szinte mindenki a kegyeit kereste. (A hivatalos megjelenésnél hamarabb volt meg neki a világ számos zeneszáma. A filmstúdiók már a díszvetítéseket megelőzően elküldték neki a filmeket.) Azaz olyan figura volt, aki előtt nem csak a zeneipar, hanem még az álomgyár is meghajolt. Egyszóval Jackson maga volt a popkultúra, maga volt a nyolcvanas évek. Olyan magaslatokra jutott, ahonnan népszerűsége haláláig, illetve még azután is kitartott, sőt, bizonyos mértékig kitart mind a mai napig is.
Ezért is érdekes ez a dokumentumfilm, hisz „Jacko” mostani esetleges negatív megítélésével, mítoszának leköpésével saját korábbi élményeinkhez is ki kéne hívnunk a papot. Már persze ha tartjuk magunkat ahhoz az állásponthoz, hogy a művész élete és a művészete nem szétválasztható. Márpedig mostanság ez a trend. Hiszen ki kíváncsi manapság Woody Allen kalandos önéletírására? Hiába házalnak vele a szerkesztők, a kiadók elutasítják, hiszen a szintén különc filmes ugyancsak gyerekmolesztálási ügybe keveredett – mintha csak nem is tisztázta volna magát a bíróság előtt a vád alól. Akárcsak annak idején Roman Polanski. Akinek élete éppen elvileg ugyan meg fog jelenni az új Tarantino-filmben, de sohasem moshatja le magáról a pedofil-bélyeget. Neki már csak a vele történtek miatt is a különc kategóriában a helye. (Várandós feleségét, Sharon Tate-et a Manson-banda annak idején bestiális módon meggyilkolta.) Ezt csak azért írom, mert Jackson életében is voltak árnyékos részek, amikről korábban is tudtunk. Ha egy pszichológus feltűnt volna a dokumentumfilmben, akkor minden bizonnyal felvázolt volna egy olyan kórképet, ami akár a kisfiúkkal való fajtalankodás irányába vezethet. De ez nem a szakterületem, csak óvatosan bocsátkozom ilyen feltételezésekbe.
Az ismert legendárium szerint először Jackson zsarnoki apja mint menedzser hajtotta végig a világon a gyermekeket. Többek között a kis Michaelt is ez a fajta rákényszerített turné-életmód nyomorította meg és tette színpadfüggő deviánssá, lelki ronccsá, szexuálisan aberrálttá. Legalábbis a vádak szerint. Ennek kapcsán arról is szól a fáma, hogy az apa úgy ébresztette a gyermekeket, hogy újságpapírt dugott a lábujjaik közé, majd azt öngyújtóval lángra lobbantotta. (Jó reggelt!) Ha ez igaz, ennél a pontnál a pszichológusok bizonyára ádáz jegyzetelésbe kezdenének. Szóval talán érdemes lenne feltárni az ok-okozati viszonyokat. De erre a dokumentumfilmben nem igazán történt kísérlet, a film nem feszegeti az előtörténetet. Talán az alkotás legnagyobb hiányossága is ez.
Ehelyett számos archív felvételt kapunk. Illetve azt látjuk, ahogy (a kérdező láttatása nélkül) a valamikori kedvencek, Jackson pártfogoltjai egy fotelben a sztárral töltött közös élményekről mesélnek. A mese szó itt tényleg lényeges. Hiszen számtalanszor elhangzik a kifejezés, „olyan volt, mint egy tündérmese”. Az egykori gyerekek arra helyezik a hangsúlyt visszaemlékezésük kezdetén, hogy álmaikat meghaladó élményben volt részük, amikor a sztárral lehettek. Itt persze még nem, csak jóval később tér ki a film a szexuális molesztálás helyzeteire. Párhuzamosan megszólalnak az anyukák is az ügyben. Hiszen általában ők látták el a kísérő szerepét ezekben a helyzetekben. Az apukák sem maradnak teljesen ki a történetekből, de jobbára csak archív képanyagokon láthatjuk őket. Hiszen a dúsgazdag szupersztár tőlük tarthatott leginkább. Ezért érthető, hogy ezekben az egymásra rímelő esetekben a családfőket igyekezett mihamarabb eltávolítani.
Ahogy haladunk előre a történetben, egyre jobban kirajzolódik egy tökéletesedő szexuális ragadozó képe. Az apák eltávolítása, az anyák elvarázsolása után a gyerekek elcsábítása, megzsarolása, használata, eldobása, majd visszaédesgetése mint metódus egy ismétlődő mintát ír le. Mintha Jackson egyfajta „Drakula”-ként ezekből a kapcsolatokból táplálkozna, ezekből szerezne érzelmi ihletet, így tudván csak élni az életet. De az ábrázolásmód és a fiúk esetleges Stockholm-szindrómája a sztárnak nem ezt a szörny-arcát hozzák a néző közelébe. A fiatalemberek a történéseket illetően valamiféle amnéziára hivatkoznak, illetve arra, hogy a sztár elhitette velük, hogy ami történik, az természetes. A ’van egy közös titkunk, amit nem mondhatunk el senkinek’, ha igaz, akkor azt jelenti, hogy Jackson teljesen be tudott hálózni érzelmileg egy gyereket. Nagyon érthetett a nyelvükön. Hiszen egy gyerek az ilyen szabályok betartására ritkán képes.
A másik erős kitétel a filmben a szülők felelőssége. A dokumentumfilm azt sugallja, hogy Jackson környezetében a felnőtt nők is kvázi gyermekek lettek. Az, hogy amire rámutattak, azonnal az övék lehetett, teljes kábulatba ejtette őket. Az anyák nem is gyanakodtak arra, hogy ha a gyerek egy felnőtt korú férfivel egyazon ágyban alszik, ott az alvásnál több is történhet. Így az a rémisztő gondolat van lebegtetve végig a filmben, hogy ilyesmi igazából bárkivel, bárki gyerekével megtörténhet. A manipulátor Jackson nem csak tömeghisztéria keltéséhez értett, hanem nagyon is értette a nők és gyermekek lelkét. Viszont, mint már említettem, nehezen viselte maga körül, általában hamar elmarta és leválasztotta a családokról a hímeket.
Vicces, hogy a film elején a készítők szinte azonnal a Thriller című Jackson-klipet vágják be. Itt Jackson szörnymaszkja már önmagában rémtetteket feltételez. Sokan imádták ezt a klipet világszerte, de senkinek nem ez az analógia jutott eddig az eszébe. Az is érdekes, hogy a nyilatkozó, immáron meglett férfiak és többnyire az anyukák is általában egy sötét szobában vannak felvéve. A megvilágítás nyomán arcuk már eleve törődöttséget mutat. Tény az is, hogy a Jacksonról bevágott fotók, bár hirdethetik a házi baráti-családi fényképezés miatti közelséget is, általában a sztárnak nem a legszerencsésebb arcát emelik ki. Ezeken az ikonikus sztár meglehetősen bárgyú, szinte kéjes vagy olykor gonosz. Ha ez volt a smink nélküli otthoni arca, és valóban ezen arckifejezésekkel flangált a gyerekek közt, akkor tényleg rejtély, hogy a nőkben hogyhogy nem jelzett veszélyt az anyai ösztön.
Ehhez kapcsolódik az is, hogy míg a meglett férfiak némi egykedvű komorsággal, szinte önmaguktól távol tartva mesélik el a gyerekkorban történteket, addig a nők még mindig őszinte rajongással gondolnak vissza saját sztorijaikra és komoly vehemenciával, szinte sugározva adják elő azokat. Elvégre ez emelte ki az átlagból őket, mondhatni egy ideig királynőként élhettek. Olyan felvételt nem nagyon látunk, ahol az anyukák együtt mesélnek az egykori gyerekekkel. Néha egy-egy családtag, általában a gyerekek idősebb testvére szemszögéből is betekintést nyerünk a történtekbe. Olyankor az arcokon inkább az indulat és a csodálkozás képei váltakoznak. Jackson rokonai nem kapnak szót a filmben. Testvérei, gyerekei nem nyilatkoznak. Az egykoron szintén sztárrá lett Janett sem. De még a Jackson megvádolása után ismét felbukkanó és a sztár körül legyeskedő papa is csak a bíróságra menet vagy jövet, Jackson oldalán bukkan fel néha a képeken.
Amikor az első, peren kívül már nem egyeztethető vádak előkerülnek, Jackson már igazán csak egy kínos plasztikai műtéteken átesett, bohócra sminkelt öregember benyomását kelti a felvételeken. A film sokat tesz azért, hogy fokozatosan fel- és leépítve a sztárt, megvonja tőle a befogadó szimpátiáját, hogy a néző a film végére undorral fordulhasson el tőle. Így az alanyok megmaradnak áldozatnak. Nem pediglen olyan nyerészkedőknek, akik Jackson halála után végre saját sztorijaikkal házalhatnak a jó pénz és az öt perc hírnév reményében. (Ez az ugyanis, aminek a másik oldal beállítja előkerülésüket és filmbeli szerepüket.)
Az, hogy a film elkészült, a Hollywoodból szétterjedő abúzus-botrányoknak is köszönhető. Hiszen közérdeklődésre tett szert a híres, hatalommal visszaélő molesztálók társadalmi ténykedése. (Néha már annyira, hogy a vészkorszakot megidéző feljelentések is elharapóztak, a hírek és álhírek szerteágazó rendszerében. Ez is felfogható úgy mostanság, mint a média diszkrét bája.) Nem éppen gyerekmolesztálási ügy, de ide illik: Thierry Frémaux-nak kellett, ugye, nemrég közbelépnie, hogy a cannes-i filmfesztiválon Alain Delon megkaphassa az életműdíjat. Ki gondolta volna ezt akár tíz évvel ezelőtt?)
Ezt azért is tette, gondolom, mert akárcsak Michael Jackson, Delon is egy korszak szimbóluma. Egy ilyen ikon megítélése persze némi idő elteltével, a társadalmi változásokat is figyelembe véve, igencsak változhat. Erre akár példa a legújabb filmjét forgalmazni szinte képtelen Woody Allen. Itt felmerülhet a művészet és az érték kapcsolata. Meg az, hogy a Banksy-féle rejtekezésen túl a művészet világán belül biznisz-e minden? De ezzel lehet, hogy túlságosan eltávolodnánk attól, amit ez a kétszer kétórás dokumentumfilm mint értelmezést felkínálhat nekünk.
Pedig, ha azt vesszük, hogy a Jackson egy brand, és hogy most készülnek éppen piacra dobni a jogtulajdonosok a Jackson-musicalt, akkor éppen fontos is lehet ez a tétel. Elképzelhető, hogy üzleti érdek kötődik ehhez a szembenézés-történethez. Hiszen Jackson neve besározódott. Kultuszát feltámasztani és sikerre vinni kockázatos vállalkozás lehet. Mi több, ha elfogadjuk ’a negatív reklám is reklám’ elméletet, akkor a film ekként is felfogható. Elvégre ez a tömény négy óra visszarepített bennünket a sztár fénykorába, a nyolcvanas-kilencvenes évekbe. A benne nyilatkozók nem föltétlenül haraggal, hanem jobbára vegyes érzelmekkel viseltetnek a sztár irányában. És ha abból indulok ki, hogy a sztárság egyik alapja a pletyka, akkor ebben az értelemben a filmnek meglehet a sztár(vissza)csináló jellege. Ebben az értelemben egy hosszúra nyújtott reklám a dokumentumfilm, ami miatt Michael Jackson nevét megint a címlapokon, headlines-okon, hírmegosztókon láthatjuk. A keresőmotorok a sztár híres klipjeit a videómegosztók elit sorába, a kedvenceink közé emelik. A musical sikere pedig a filmmel együtt lehet bizonyíték majd arra, hogy a sztáripar hogyan is működik. Michael Jackson így újra népszerű lehet. Ki tudja, hamarosan azt tapasztalhatjuk majd megint, hogy Michael Jackson neve fenn ragyog az égen.
A Neverland elhagyása a Magyar Filmadatbázison
