Még egy nap élet
Az európai koprodukcióban készülő Még egy nap élet című filmet egy évtizedig tartott összehozni, de megérte a kitartó munka, mert a végeredmény az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb háborús mozija lett.
1975-ben Angola hosszas küzdelem utána végre elérte, hogy megkapja Portugáliától a függetlenséget. Azonban a gyarmattartó elnyomása csak egy újabb véres konfliktusnak adta át a helyét, amely egyből a hidegháborús nagyhatalmak játékszerévé is vált: az államalapítás előtti hetek során már egymásnak feszült a szovjet és kubai finanszírozású MPLA és az USA által támogatott UNITA- FNLA koalíció. Népirtással is felérő ütközetek bontakoztak ki, ahogyan a távozó portugál irányítás híján az ország teljes anarchiába süllyedt, a határon pedig egyik oldalon a kubai, a másikon a dél-afrikai hadsereg állt beavatkozásra készen. A káosz közepén pedig ott állt a lengyel riporter Ryszard Kapuściński, aki megszállottan küzdötte magát egyre mélyebbre a háborúban, hogy elsőként adhasson hírt annak legfontosabb eseményeiről.
A Még egy nap élet a konfliktus krónikájának teljes körű elmesélése helyett elsősorban főszereplője benyomásaira támaszkodik – lévén, hogy Kapuściński azonos című memoárja alapján készült. Az ő szemén keresztül ismerjük meg Angolát és a kibontakozó konfliktust, és a film nekünk sem ad több fogódzót, mint amennyit ő is kap. Nem véletlen az animációs technológia, ugyanis a képi világ még külön rá is játszik erre a szubjektív stílusra: a jelenetek sok helyütt hirtelen álomszerű, hallucinatív képsorokba váltanak, majd ugyanolyan meglepetésszerűen rántanak vissza a valóságba.
Az alkotás így abba a versenybe sem száll be, hogy minél sokkolóbban fesse le a háború borzalmait, hanem egy egészen más, líraibb síkon próbálja megjeleníteni azt a káoszt, amit a helyiek csak „Confusaónak” neveznek, és amely Kapuściński visszaemlékezéseinek is fő motívuma. Számos ponton eszünkbe juthat Ari Folman klasszikusa, a Libanoni keringő, amely szintén ezt a megközelítést választotta, és a Még egy nap élet ilyen szempontból méltó utódja az Oscar-jelölt produkciónak. Gyönyörű képeivel pokolian hatásosan ábrázolja, milyen volt az élet egy születőben lévő országban, ahol a felnőttkort éppen elérő katonák gyilkolták egymást nagyhatalmak bábjaiként, egy jobb élet reményében, de többnyire azt sem tudva, miért harcolnak.
A produkció alkotói viszont láthatóan tudják, miért harcolnak: a játékidő végére szégyentelen kommunista propagandává alakítják a művet, amely komplex geopolitikai folyamatokat egyszerűsít le jó és rossz harcára, amelyben természetesen a népért küzdő MPLA-frakció érdemei hangsúlyozódnak ki, míg az ellenfelek csak arctalan gyilkosokként tűnnek csak fel. Persze érthető, hogy egy KGST-ország riporterének 1976-os memoárja hasonló konklúziókra jut, de egy 2019-es, nemzetközi alkotás részéről igencsak ízléstelen, de legalábbis meghökkentő, hogy végkövetkeztetéseiben egy évtizedekig tartó, milliónyi áldozatot követelő fegyveres konfliktusból azt látja fontosnak kihangsúlyozni, hogy de legalább igaz ügyért folyt. Ennek fényében pedig felettébb komikus, amikor az utolsó snittek egyikén Kapuściński kollégája, Artur Queiroz hatalmas rácsodálkozással megjegyzi, hogy az áhított proletárdiktatúra valahogy mégsem valósult meg Angolában az MPLA győzelmével.
A Még egy nap élet ugyanis részben dokumentumfilm, amely Kapuściński főbb bajtársainak visszaemlékezéseivel is kiegészül. Első látásra ez nem tűnik feltétlenül szükséges húzásnak (főleg a két technika vegyítése lehetne bizarr), de ezek a szakaszok végül lényeges adalékoknak bizonyulnak, amelyek segítenek tisztázni a szubjektív fogalmazásmód által nyitva hagyott kérdéseket. Ugyanakkor a hozzájuk csatolt vágóképek a jelenkori Angolából szinte semmit nem tesznek hozzá az élményhez, sőt kontrasztjukkal inkább kizökkentenek belőle. Az animáció esztétizálása után furcsa látni a valóságba visszarántó dokumentumfilmes snitteket, amelyek ráadásul nem is saját történetet mesélnek el, hanem csak közhelyes hangulatfestő életképek a modern Angolából.
A Még egy nap élet tehát nem tökéletes darab, de ha félretesszük zavaros mondanivalóját, filmművészeti szempontból igen kiváló alkotásként értekelhetjük. Különleges élmény, amely nemcsak egy alig ismert konfliktusról számol be, de a háború ábrázolását is képes újfajta megközelítésbe helyezni.
A Még egy nap élet a Magyar Filmadatbázison
