Mambo Maternica
Miért övezi annyi tabu és társadalmi stigma az anyaságot a mai napig, amikor annyi mindenről könnyebb beszélni már, mint korábban? A gyerekvállalás (vagy nem vállalás) kérdése mindenkit érint a világon valamilyen szinten, mégsem tudunk róla nyíltan beszélni. A Mambo Maternica párbeszédet próbál indítani a témáról, ami minden nőt összekapcsol. Vannak gyengébb és erősebb pillanatai, erényei és hátrányai, de végül garantáltan elültet egy csírát bennünk.
Érdemes gyereket vállalni ebben a világban? Érdemes gyerek nélkül maradni? Miért szeretnél gyereket? Miért nem szeretnél gyereket? Mire lennél képes, hogy gyereked legyen, ha nincs lehetőséged rá?
A kérdések bármelyike végérvényes családi konfliktusokat, kapcsolati szakadékot és társadalmi vitákat képes generálni. Ha van gyereke, ha nincsen, garantáltan mindenkinek megvan róluk a véleménye. Talán a legfőbb és legérzékenyebb témáink egyike, amelyről egyszerűen lehetetlen érzelmek nélkül, higgadtan beszélni. A gyermekvállalás olyan elemi ösztönöket kapcsol be bennünk, és olyan dolgokra késztet – vagy tesz képessé – amelyekről addig nem is gondoltuk, hogy bennünk vannak.
Ha pedig a nőkre nehezedő pszichológiai teher nem lenne elég, ott van a család és a társadalom nyomása. Belénk kódolt ösztönök alapján mind elfogadásra, közösségre és megértésre vágyunk, éppen ezért – bármennyire szeretnénk is – szinte lehetetlen a külvilágot, mások véleményét teljesen kizárva döntést hozni még egy olyan rendkívül személyes, csakis az anyát (és legfeljebb az apát) érintő kérdésben is, mint a gyermekvállalás. Talán nehezebb, mint bármi másban.
Ezzel néz szembe Becky, Adél és Nóra, a Mambo Maternica három negyvenes évei körül járó központi karaktere, akik kulturálisan bár azonos háttérrel rendelkeznek, különböző társadalmi státuszukkal és más-más közegekben mégis kevés közös van bennük. Becky (Székely Rozi) Berlinben próbál színészként karriert építeni magának, miközben szembesíteni készül családját azzal, hogy egyedülálló anya szeretne lenni. Adél (Török-Illyés Orsolya) Párizsban egy nem kívánt terhességgel és viharos kapcsolattal néz szembe, Nóra (Sipos Vera) pedig sikeres – és elfoglalt – üzletember férjével Budapesten próbál gyermeket örökbe fogadni. Mindhárman életük legnehezebb és legfontosabb döntésére készülnek és egyetlen napjuk van, hogy meghozzák azt.
A film hármójuk perspektívája között váltogat, ahogy az önmagában nehéz helyzetüket tovább bonyolítják emberi kapcsolataik és a nem várt körülmények.
Nagy Borbála rendkívül ambiciózus vállalással az egyik legérzékenyebb témáról egy meglehetősen nehéz megközelítésű filmet rendezett. Első nagyjátékfilm ellenére feszes és jó érzékkel felépített munkáról van szó, számtalan erénnyel.
Három karakterét egymástól végig függetlenül mozgatja, mindnek jól elkülönülő személyiséget adva, akik bár alkalmanként nem saját életkoruknak megfelelően cselekednek és nyilvánulnak meg, végig hiteles alakok maradnak. Motivációik érthetőek és a realitáson alapulnak, szemükön keresztül pedig mind belehelyezkedhetünk az anyaság vagy nem anyaság kérdésének húsbavágó tapasztalásába.
A film megpendíti, milyen érzés lehet, amikor egyedül vagyunk egy nemkívánt terhesség feletti döntés terhével, családi támogatás nélkül belevágni az egyedülálló anyaságba vagy elfogadni azt, hogy bármennyire is akarjuk, egy gyermek örökbefogadása nem csak rajtunk múlik.
A Mambo Maternica az anyaságon túl is számos jelenleg is égető társadalmi témát érint a Magyarországról való elvándorlástól a beilleszkedés nehézségein át a velünk hozott transzgenerációs traumákig, a valódi átélést azonban gyakran nem tudja igazán elérni. Bár a megteremtett szituációk abszolút valósak és három főszereplőjének alakítása is hiteles, a jelenetek mégis sokszor megszerkesztettnek, túlzottan írottnak hatnak. Hiába szól a legelemibb ösztönök megéléséről egy rendkívül intim témán keresztül, karaktereinkhez ritkán jutunk igazán közel érzelmileg. Az olyan, szavak nélkül is bármely más jelenetnél kifejezőbb pillanatokból, mint amelyben Nóra és férje osztozkodik tervezett gyermekük már berendezett gyerekszobájában, fájóan keveset kapunk.
Többek között sokszor ezért nehéz együtt menni a karakterekkel és közel kerülni hozzájuk. Nem kapnak elég teret, hogy kibontakozzanak, hogy megmutassák sebezhető jellemüket és hogy nézőként ne csak intellektuálisan, hanem érzelmileg is kapcsolódni tudjunk hozzájuk. Ezáltal többnyire hiányzik a filmből az életre jellemző spontaneitás, a természetesség.
Ennek ellenére mégsem mondhatni, hogy ne lenne egy jól megszerkesztett, tehetséges és érző alkotás a Mambo Maternica.
A cselekmény középpontjában lévő konfliktusokat érzékenyen és kifinomult módon bontja ki, nem erőltet a nézőre nem kívánt tanulságot, pusztán történeteket mesél el és mindenkinek meghagyja, hogy levonja saját következtetését. Nem él a manipuláció eszközével – pedig rendkívül könnyű lenne – nincsenek toxikus, elnyomó férfi karakterek, és az anyasággal kapcsolatos társadalmi stigmák is kimondatlanul, de mindig a háttérben megbújva jelennek meg. Sosem válnak didakszissá.
Egy kétségtelenül hiánypótló film és ambíciózus vállalás a Mambo Maternica, ami jóval túlmutat egy elsőfilmes munkától elvárható színvonalon, mély nyomot azonban nem hagy a filmművészet szövetén. De bizonyára nem is ez a célja. A gyermekvállalással járó, nőkre nehezedő döntések, a család, a közösségek vagy a társadalom megítélésétől való félelmekre és az anyák magukra utaltságára azonban hiánypótló módon mutat rá. Témái a stáblista legördülése után is sokáig velünk maradnak és remélhetőleg sokakat ébresztenek rá egy kollektív tapasztalásra. Ez pedig talán minden másnál lényegesebb.
