Magyar Mozgókép Fesztivál, újra

|

Filmfesztivál öt napon át a Balaton körül

Június 7-én a veszprémi Szentháromság téren, legendás magyar vízilabdások részvételével, a nemzet aranyai gálavetítésével veszi kezdetét az idén harmadik alkalommal megrendezett Magyar Mozgókép Fesztivál. Az eseményen olyan alkotókkal találkozhat a közönség, mint Schell Judit, ifj. Vidnyánszky Attila, Thuróczy Szabolcs, Farkas Franciska, Vilmányi Benett és Mészáros Máté.

A nyár első filmfesztiválján valódi filmpremier-dömpingben lehet részünk: itt mutatkozik be a Látom, amit látsz című romantikus film Vilmányi Benettel, A másik érintése, Mellékszereplők, valamint a Böll közlegény megmentése, de a Badacsonyról szóló A hegy van, az ember történik című dokumentumfilmet is a Balaton autentikus környezetében láthatjuk először.

A bemutatók mellett megannyi tematikus program is megrendezésre kerül. Mostanra a fesztiválon hagyománnyá vált regényadaptációs verseny, a Filmre vele! során öt kortárs magyar regény és drámaíró munkája verseng. Filmvetítések után közönségtalálkozó során ismserkedhetnek meg a Balatonra látogatók a Magasságok és mélységek, a Nyugati nyaralás, a Blokád, a Hat hét, a Larry és sok más film-aktualitás alkotóival.

Blokád

A fesztivál programjai Balaton három településén, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, összesen tíz helyszínen folynak párhuzamosan. A filmes események mellett a zenei programok sem maradhatnak el.

A zenei előadók széles táborában a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, Járai Márk, az Európa Kiadó is feltűnik.

EURÓPA_KIADÓ

Balatonfüreden a Partitúra Galériában minden nap 15 órától megtekinthető a Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr 1960 és 1971 között főiskolai tanárának, Bojkovszky Béla fénymesternek írt leveleiből összeállított kiállítás.

Larry

A Magyar Mozgókép Díjak jelöltjei a fesztivál honlapján elérhetőek, június 5-10. között pedig a közönség is szavazhat kedvenceire a következő oldalon. A közönségdíjat a Magyar Mozgókép Díjakkal együtt szombat este a veszprémi Petőfi Színházban adják át.

Mellekszereplok

CÍMKÉK: