Magyar elsőfilmes a Karlovy Varyban

|

Külön Falka a Nemzetközi Filmfesztiválon

A Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál meghívta Kis Hajni első mozifilmjét, a magyar-szlovák koprodukcióban készült Külön Falkát. A szívszorító és felemelő apa-lánya kapcsolatról szóló film szeptember 30-tól lesz látható Magyarországon a Mozinet forgalmazásában.

Dietz Gusztáv, Horváth Zorka        Képek forrása: NFI

„Jó érzés lenne, ha az emberek a filmünk hatására tudnának nyitni olyanok felé is, akikről azt hitték, nem tudnak nekik megbocsátani” – nyilatkozta Kis Hajni filmjéről, mely a Nemzeti Filmintézet fiatal tehetségeket támogató Inkubátor Programjában készült.

Az augusztus 20-28. között megrendezésre kerülő 55. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál programját idén is mintegy 2000 benevezett alkotásból állították össze. Kis Hajni filmjének az „East of the West” című versenyprogramban lesz világpremierje, és szeptember 30-tól a magyar és szlovák mozik is műsorra tűzik.

A szereplőválogatás során közel 1500 kislányt és 400 férfit néztek meg az alkotók a főszerepekre. Az apát alakító Dietz Gusztáv egykori grappling-küzdősport világbajnok, a kislányt Horváth Zorka játssza. Mindkettőjüknek a Külön falka volt az első mozifilmes kalandja.

Külön Falka -Horváth Zorka

Kis Hajni eddigi két rövidfilmje, a Last Call és a Szép alak számos fesztiváldíjat nyert. Utóbbi a Diák Oscar-díj jelölésen kívül több mint száz fesztivál meghívást kapott szerte a világban, és rengeteg díjjal tüntették ki. Legutóbbi filmje a Last Call is több rangos fesztiválszereplésen van túl, többek között megnyerte a legjobb vizsgafilm díját a szarajevói fesztiválon.

A Budapesten forgatott Külön Falkán dolgozott Nyoszoli Ákos operatőr, Nyitrai Anna látványtervező, Gorácz Vanda vágó és Borsos Oleg. A forgatókönyvet a rendező Szántó Fannival közösen jegyzi.

A filmet a Proton Cinema a szlovák MPhilms-szel és a Visionteam L.O-val koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában gyártotta, producere Berkes Júlia és Zachar Balázs, koproducere Prikler Mátyás és Zora Jaurová, executive producere Petrányi Viktória.

További információk az NFI weboldalán és a film Facebook oldalán.

CÍMKÉK: