Air – Harc a legendáért
A legmagyarabb nevű hollywoodi sztár, Ben Géza Affleck filmet készített egy cipőről. Bár sokak számára szerte a világon, inkább ‘A cipőről’, lévén az Air Jordan kosaras lábbeli szimbóluma lett annak, amit tulajdonosa, a huszadik század (egyik) legnagyobb, legismertebb sportikonja, Michael Jordan képviselt: vitathatatlanul a legjobbnak lenni.
MJ-t senkinek nem kell bemutatni. Mai napig tartó töretlen népszerűségét nem csak ez a film prezentálja szépen, hanem többek közt a 2020-ban megjelent Netflixes sorozat, a Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig című tízrészes, azaz majdnem nyolc és fél órás (amúgy egészen kiváló) dokusorozat is (melynél ismét egy horror címfordítást lehet tapasztalni, a sorozat eredeti neve, a sokkal beszédesebb The Last Dance).
Jordan a tizenöt éves pályafutása során nyújtott emberfeletti teljesítményével (hat bajnoki cím, ötszörös MVP, harminc pont feletti átlag) nem csak a Chicago Bulls csapatát ismertette meg a világgal, de egyszerűen az egész NBA-t, sőt magát a sportágat is magával húzta és népszerűsítette. A kilencvenes években még Magyarországon sem lehetett úgy kimenni az utcára, hogy lépten-nyomon ne jött volna szembe az emberrel valamely (itthon leginkább kínai piacos, hamisított) ruhadarabon a Bulls logo, azaz a vörös bikafej. Azonban nem csak a csapat brandje, mely egyértelműen egyetlen embernek köszönhette népszerűségét, fonódott össze MJ-vel, hanem egy másik is, mégpedig a Nike.
Ben Affleck
Ennek az egymásra találásnak a történetét meséli el az Air, ami igazán korrekt és kedves film lett, azonban mivel túlzottan hajaz ezekre a jelzőkre, sajnos kissé felejthetőre sikerült.
Azonban Michael Jordan és az ő (amúgy e cipő kapcsán is) páratlan (valós) története, illetve a film a nosztalgiára való direkt és konzekvens építkezése, mégis a pozitív oldal felé billenti a mérleget. 1985 gyakorlatilag megelevenedik a szemünk láttára, miközben nem csak a set design tökéletes, de a rengeteg sporton túli kulturális réteg is szépen fedi egymást. Gondolok itt például Jason Bateman rövid monológjára Bruce Springsteen: Born in the U.S.A. című számáról, mely persze fel is csendül a film alatt.
A sok szempontból végletekig kidolgozott film e motívumoktól lesz szórakoztató, azonban túl mély nyomot nem hagy az emberben, főleg a műfaji semlegességnek köszönhetően. Mert bár vannak benne humoros részek, vígjátéknak semmiképp nem tekinthető, a drámai részek pedig majdnem annyira súlytalanok, mint maga a cím. Az biztos, hogy leginkább a kosárlabda rajongóit szólítja meg a film, ami egy szép, de üres képeslap az NBA történelem legizgalmasabb korszakának kezdetéről.
Jason Bateman
Matt Damon alakítja Sonny Vaccarot, a Nike kosárlabda cipő részlegének marketingesét, aki idejekorán meglátja a tehetséget Michael Jordanban és igyekszik kiharcolni főnökeinél, Rob Strassernél (Jason Bateman), a Nike marketing alelnökénél és Phil Knightnál (Ben Affleck), a cég egyik alapítójánál, hogy költsenek minden kosárlabda cipőre szánt marketingpénzt csak és kizárólag MJ-re. A Nike ebben az időben mindössze a kosarazók 17%-át látta el cipővel, a többi játékost a Converse és az Adidas öltöztette.
Amellett, hogy Sonnynak főnökein át kell nyomnia tervét, akik ezt az összeget három-négy kisebb kvalitású játékos között szeretnék elosztani, még magával Jordannel is komoly körei vannak, mert a fiatal titán ragaszkodik az Adidashoz. Azonban Sonny eltökéltsége és kitartása, illetve egy új cipő terve, idővel mindenkit meggyőz igazáról. A lényeg, hogy megszületik a szerződés, még a cipő lógója is a levegőben „repülő” Jordan lesz és persze az ő fantasztikus játékának köszönhetően, azt első évi eladások, melynek várt hozama hárommillió dollár, végül 126 millió dollárra rúgnak. Tényleg nem semmi.
Ami kifejezetten jó húzás volt, hogy Jordan-t élesben nem is lehet látni a filmben (leszámítva az archív felvételeket), csak olykor a hátát, a kezét vagy a feje búbját. Mivel üzleti ügyeit akkor még főleg szülei, leginkább az anyukája Deloris Jordan (a mindig brillírozó Viola Davis) intézte, így a tárgyalások is főleg közte és Sonny között jönnek létre, mely hosszasabb párbeszédek az üzletember és az anya között a film (talán) legizgalmasabb pillanatait hordozzák, melyek katapultszerűen lendítik tovább a történetet.
Szerencsére Sonny utolsó beszéde a Jordan családdal, mellyel sikerül a végső csatát is megnyernie, kellően magával ragadó lett, egy őszinte vallomás Jordan leendő nagyságáról és feltöréséről, mellyel ők, „cipőkészítők”, csak egy apró szeletét szeretnék abból a közelgő tündöklésből, ami a fiatal MJ-re vár. Mert rá fog emlékezni az egész világ.
Matt Damon és Viola Davis
Persze a már említett jófajta nosztalgia az alkotók mentén is érvényesül: a Damon-Affleck páros barátsága negyven évre, hollywoodi pályafutásuk pedig negyedévszázadra nyúlik vissza, duójuk pedig az egyik legikonikusabb és prosperálóbb páros lett az álomgyárban. A két ember egymást tette azzá, amivé mostanra váltak, köszönhetően elsősorban a már huszonnégy éves korukban megírt Good Will Huntingnak, melynek Oscar díjas forgatókönyvét éppúgy jegyzik, mint a film főszerepeit. Továbbra is jó nézni őket a nagyképernyőn, a művészi kémia még mindig meg van közöttük, karaktereik differenciáltsága, játékuk összhangja, mindig hordoz valami unikálisat.
Továbbá mindkét sztár óriási kosárlabda (főleg Boston Celitcs) fanatikus, akiknek egyértelműen a szerelemfilmje ez.
Jó nézni őket a nagyképernyőn
Az Air az a fajta popcorn mozi, ami kellően okos, hogy a figyelmet folyamatosan fenntartsa, de amolyan igazi egyszer nézhető alkotás lett, még a kosárfanoknak is. Azért nekik egyszer mindenképp érdemes.
Air – Harc a legendáért a Magyar filmadatbázison
