Külön falka
A Külön falka nehéz sorsokról mesél könnyen emészthető és túl jól ismert formában.
Niki (Horváth Zorka) tipikus problémás gyerek: hazudik, mint a vízfolyás, balhéi vannak az iskolában. Ami nem csoda, hiszen édesanyja már nem él, édesapja (Dietz Gusztáv) pedig nemrég szabadult a börtönből, és a család (értve ez alatt a kislányt nevelő nagymamát) látni sem akarja. Apa és lánya azonban mégis egymás útjába akad, és együtt kezdik el felvenni a harcot az őket kirekesztő és meg nem értő világgal.
Kis Hajni rövidfilmjeivel (Last Call, Szép alak) már bőven mozis debütálása előtt kivívta az egyik legnagyobb hazai tehetség címét, első nagyjátékfilmje pedig pont olyan magabiztos, energiától duzzadó színre lépés, mint amit ez alapján várhattunk. Eleinte még talán kissé kapkodó is a tempó, mindenesetre a Külön falka lendülete, indulatai zabolátlanok és lehengerlők.
Kis Hajni két főszereplőjével
Ebben oroszlánrésze van Horváth Zorka és Dietz Gusztáv felettébb karizmatikus alakításának – az ő jelenlétük segít megemészteni a Külön falka sokszor vázlatos és papírízű megoldásait. Mert minden kellemes ízesítése ellenére pont olyan tanmesével van dolgunk, mint egy ezredfordulós Oscar-filmnek, amely jobb sorsra érdemes figurák tragédiáival próbál reakciót kiváltani. Csak a Külön falka annyiban mégiscsak egy generációval fiatalabb, hogy lényegesen vadabb, dinamikusabb és giccsmentesebb.
Az író-rendező témaválasztásaiban eddig is észlelhető volt, hogy előszeretettel nyúl olyan figurákhoz, élethelyzetekhez, ahol nem kell nagy erőfeszítéseket tennie a néző empátiájáért, és félig-meddig ez a műve is elvégzettnek tekinti a munkát egy kellően potens alapkonfliktus megteremtésével. Felvázol két kívülálló figurát, akiket folyamatos kihágásaik miatt a társadalom csak egyre mélyebbre rúg, és akik ezzel úgy küzdenek meg, hogy saját számkivetett-szerepüket a normák elleni lázadásként élik meg.
Saját számkivetett-szerepüket a normák elleni lázadásként élik meg
Ezen túl azonban (a meglepően érett végkicsengést leszámítva) nincs reflexió a Külön falkában: nem látszik, hogy szereplőinek lenne bármilyen elképzelése a világban való létezésre, konfliktusaikat ötletszerűen oldják meg, és látszólag ötletszerűen irányítja a forgatókönyv is. És ugyanígy nem teszi próbára, hogy nekünk hogyan kéne viszonyulnunk hozzájuk, az aranyos kislányt és esetlenül szerető apukáját nyilvánvalóan bájosnak fogjuk tartani – még akkor is, ha hazudnak vagy péppé vernek másokat.
Noha úgy tűnik, a Külön falka nem fél ellentmondásos film lenni (hiszen hősei a normalitáson kívül, azzal szemben léteznek), éppen a valódi ambivalenciával marad adós: a főszereplők jóravalóságát, jobb sorsra érdemességét lényegében nem meri beárnyékolni, és egyik fő üzenetének éppen az látszik, hogy minden egyes kihágást valójában a társadalom normakövető és ezen keresztül érinthetetlen szelete provokál ki. Ami kétségkívül célravezető szemlélet, ha a közönség szívének megolvasztása a cél, azonban a valódi drámához nem kifejezetten termékeny talaj.
A látottak éppen azért tűnnek némileg hamisnak, mert univerzalitásuk nem abból származik, hogy a Külön falka mély igazságokra, érzésekre tapint rá, hanem hogy archetipizál, azokat a paneleket húzza elő, amelyek 10-20-100 éve is megbízhatóan ugyanezt a hatást váltották ki. És gyakorlatilag már a legelső pillanatban leosztja a szerepeket, hogy valaki vagy szereti vagy vállalja az egyetemes emberi értékeket megtagadó érzelmi nyomorék skatulyáját.
Valaki vagy szereti, vagy vállalja az egyetemes emberi értékeket megtagadó érzelmi nyomorék skatulyáját
Ugyanakkor elvitathatatlan, hogy Kis Hajni határozottan nagyobb erőbedobással és szívvel, lényegesen kevesebb mesterkéltséggel kreálta meg első nagyjátékfilmjét, mint ami a fentiekből adódna. És nehéz dilemma az is, hogy mennyire lehet egy debütáláson ennél nagyobb bátorságot számon kérni – de amikor ott szerepel még a mozik műsorán az aktuális magyar történelmifilm-kurzusnak fityiszt mutató Természetes fény és a személyesebb, kitárulkozóbb A legjobb dolgokon bőgni kell, akkor a Külön falka vállalása meglehetősen kevésnek tűnik.
