Kölcsönlakás
Nemrég a Nyitva és a BÚÉK is megmutatta, hogyan lehet intelligensen szórakoztatni Magyarországon tömegeket. A Kölcsönlakás tanulsága, hogy a magyar vígjátékban két fecske sem csinál nyarat.
Vígjátéknemzet a magyar, ez mindig is így volt, és valószínűleg mindig is így lesz, ezért alapvetően nem lehet hibáztatni a döntést, amely zöld utat szavazott Ray Cooney és John Chapman komédiájának. A Kölcsönlakás – több más Cooney-darabbal – kirobbanthatatlan a magyar színpadokról, két év óta a Játékszínben adják sikerrel, így várhatóan a filmváltozat sem fog kudarcot vallani a pénztáraknál. Pláne, hogy részben ugyanaz a stáb dolgozta át moziba a bohózatot, amelyik a Játékszínben modernizálta az 1969-es darabot: a forgatókönyvet Búss Gábor Olivér jegyzi (a színházi változatot rendező Kapitány Ivánnal közösen), a rendezői székbe pedig a darabban a megcsalt feleséget játszó Dobó Kata ült, akit épp egy másik Chapman-vígjáték, A miniszter félrelép robbantott be a köztudatba még a ’90-es években.
Filmen is ezt a modernizált, videochattel és rossz helyre keveredő post-itekkel felturbózott változatot látjuk, mégis szokni kell az adaptációt. Elsősorban azért, mert az alapszituáció, miszerint nagyjából tucatnyi ember próbál ugyanabban a lakásban lebonyolítani egy szeretkezést, a színházból kilépve még inkább erőltetettnek hat. A színpadi keretek, ahol fizikailag sem lehet kilépni a lakásból, még úgy-ahogy elfogadtatják a valóságtól messze rugaszkodott szituációt, de filmen, ahol az alkotók szellősebbre veszik a cselekményt, és ruhavásárlással, könyvdedikálással bővítik a helyszíneket, fárasztóan mesterkéltté válik. Rossz nézni a nyakatekert magyarázkodást, miért mindenki ugyanabba a lakásba szervezi a légyottot, hogy végül bekamerázott hotelszobák és sutyiban forgatott pornóvideók rémképével zárják rövidre a kérdést.
Másodsorban pedig azért kell akklimatizálódni a Kölcsönlakáshoz, mert Dobó Kata és stábja nem élt a kínálkozó lehetőséggel, és meg sem próbálta feljavítani az alapanyagot. A Kölcsönlakás első felvonása erősen döcögős, szellemtelen dialógokkal és agyonismételt információkkal terheli a nézőjét. Ezeket egy ügyes kezű dramaturg összesűrítette volna, hogy a felszabaduló helyet aztán frappáns szóviccekkel töltse fel – a filmadaptáció azonban sokáig taszítja magától a valóban vicces párbeszédeket. Búss Gábor Olivér rendre a legkiszámíthatóbb poénokkal dolgozik, ha valaki körbejártatja okostelefonját a szobában, hogy bebizonyítsa, nem csalja a férjét senkivel, persze hogy akkor fog egy szál törölközőben besétálni valaki a képbe. És ha csalódottságában elkiabálja magát a nő, hogy az első szembejövő férfival lefekszik, hogy bosszút álljon a férjén, ki más jönne szembe, mint egy látványosan nem attraktív férfi?
A Kölcsönlakás a kötelezőt teljesíti a félreértéses bohózat műfajában, vagyis akkor válik minimálisan szórakoztatóvá, amikor csúcsra járnak az összetévesztések, és mindenki másnak hisz mindenkit, mint aki valójában. A dekoratőrt a férjjel, a megcsalt feleséget a takarítónővel, a prostituáltat a mesekönyvíróval keverik, és ebben az egymás melletti elbeszélésben még akkor is betalál néhány poén, ha egyébként a humor szintje megbízhatóan alacsonyra céloz.
Ízlés kérdése, ki mennyire képes elviselni a félreértések vígjátékát, amelyben még véletlenül sem a szereplőkből, hanem a mesterkélten túlcsavart szituációból fakasztják a poénokat. Az viszont tény, hogy a Kölcsönlakás nem tesz engedményeket azoknak, akik a humorban is az emberi esendőséget keresik, a hibáink és kisszerűségeink elé tartott görbe tükröt. Ahogy Chapman is arra helyezi a legnagyobb hangsúlyt, hogy a bohózati tréfákat működtesse, úgy a filmadaptáció sem akar még véletlenül sem jellemeket faragni az egyszerű karikatúrákból. Nem törődik vele, hogy kidolgozza a feldobott konfliktusokat, a férj gyerekvállalástól való félelmét és a másik házasság szexuális kielégítetlenségből fakadó félrelépéseit. A problémák felmerülnek, majd egy ponton váratlanul megoldódnak – és közben semmi közelebbit nem tudunk meg az egyébként poénokkal is könnyedén kiaknázható párkapcsolati nehézségekről.
Ha a második felvonásra helyére döccen a ritmus, és előkerülnek az addig gondosan titkolt poénok, az nagyobbrészt a színészeknek köszönhető, akik ha nem is életük komédiázását nyújtják, de élvezetessé formálják a jelenetek többségét. Klem Viktor dagonyázik a szemét sármőr szerepében, Martinovics Dorinának A művésznő és rajongói után megint jól áll a félresöpört szépnő szerepe. Az ellenszereposztás is működik többnyire: Oroszlán Szonját végre kiszabadítják a buta szőkenő sztereotípiájából, és szabadjára engedik, hogy bizarr, kutyabolond írónőként rajzoljon szórakoztató karikatúrát. Szabó Simon viszont jó darabig nem találja helyét a melegnek nézett dekoratőr szerepében, és úgy szavalja szövegét, mintha egy mesterséges intelligencia tévedt volna be az olvasópróbára, hogy aztán magára találjon, és a legjobb csattanók közül párat ő csapjon le a fináléban.
Dobó Kata rendezői képességeit nehéz megítélni első filmje alapján, mert ezen a téren a Kölcsönlakás magabiztosan jellegtelen. A plánozás, snittelés gazdaságos és szájbarágós, minden információt kétszer mond el, és a reklámfilmes túlszépítésre szavaz az önálló gondolatokkal szemben. A szakmai kérdésekben egy technikai rendező, Gulyás Buda segítette a rendezőt, Dobó Katára pedig bizonyára a színészvezetés maradt. Amiben akadnak azért döccenők, a dekoratőrbe szerelmes egyetemistalányt olyan felszínesre és affektálóra írták, hogy azt csak affektáló manírokkal tudja eljátszani Kopek Janka. A tapasztalt színészek viszont zsigerből is eljátszanák ezt a sztereotíp megoldásokkal túlzsúfolt vígjátékot, és ezt is teszik: zsigerből hozzák a kötelezőt.
A monogámiát megkérdőjelező Nyitva és a Teljesen idegenek nyomán született BÚÉK tavaly bizonyította, hogy intelligens szórakoztatásra is van igény, és nyugodtan bele lehet menni olyan rizikósabb témákba egy vígjátékban, mint a melegség vagy az énképünk elfogadásának nehézségei, mert ha jól van megírva és eljátszva, akkor garantált a több százezer néző. A Kölcsönlakásban az írmagja sincs meg ennek az igénynek: csupán szórakoztatni akar, és azt is felemásan teszi. Olyan hatást kelt, mint egy fiókban maradt Goda–Divinyi vígjáték, amit a tapasztalt vígjátékgyárosok nem ítéltek elég humorosnak. A vállalt minimumot teljesíti és a 150 ezres nézőszámot valószínűleg megközelíti majd – hogy aztán csendben elfelejtsük, hogy Dobó Kata első rendezése valaha is létezett.
A Kölcsönlakás a Magyar Filmadatbázison
