Kilakoltatás
Fazekas Máté Bence debütáló filmjéből, a Kilakoltatásból kihozott mindent, ami szűkös lehetőségeiből adódott.
A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programja bár papíron arra hivatott, hogy lehetőséget adjon a kezdő alkotók számára, valójában inkább csak még komolyabb kihívás elé állítja őket. A megítélt támogatás ugyanis olyannyira elenyésző, hogy csak bizonyos formátumú, terjedelmű, műfajú és persze bizonyos sztárokat javarészt nélkülöző produkciók elkészítését teszi lehetővé. Egy ilyen házi feladatba pedig még a frissdiplomásoknál jóval rutinosabb filmeseknek is beletörne a bicskája. (Nem tűnik véletlennek az sem, hogy az évente hirdetett tíz nyertesnek mindössze töredéke jutott csak el a mozivászonig.) És ugyan kellemetlen közhely a magyar alkotásokat már általában is a közeg korlátaihoz mérve értékelni, a Kilakoltatás igazi érdemeinek felismeréséhez elengedhetetlen tisztában lenni azzal, hogy mennyire szűkös keretek között jött létre.
Ironikus módon Fazekas művének fő kérdése is az, hogy milyen mozgástér adott egy mindent gúzsba kötő, de némileg szükségszerű szabályrendszerben. Ricsi (Orosz Ákos) élete első végrehajtói feladata egyszerűnek tűnik, hiszen csak egy idős hölgyet kéne utcára tennie. Ilona néni (Nagy Mari) azonban meglepően heves és ravasz ellenállása nyomán főhősünknek meg kell tanulnia, hogy a protokoll őt is hátráltatni tudja. Miközben újabb és újabb hatóságokat és hivatalokat kénytelen a csendes kertvárosi utcába csődíteni, Ricsinek folyamatosan egyensúlyoznia kell a saját főnöke és egyben édesapja kapcsán érzett bizonyítási vágy, illetve az Ilona néni felé gyakorolni vágyott empátia között.
Kényszerű kompromisszum nem látszik a képsorokon
Fazekas forgatókönyve tehát még tulajdonképpen meglepően zsúfoltnak is mondható, ami természetesen elengedhetetlen egy ennyire karakter- és cselekményfókuszú alkotás esetében. Ami sokkal kevésbé feltűnő, hogy mindezek ellenére semmi kényszerű kompromisszum nem látszik a képsorokon. A Kilakoltatás egyetlen pillanatára sem mondhatjuk sajnálkozva, hogy mennyivel teljesebb lehetett volna a nemzetközi porondon vagy csak néhány plusz millióval a költségvetésben. Hiába jutunk el szinte rögtön a bombafenyegetésig és a kommandósokig, a szkript ízlésesen tartózkodik a bombasztikus jelenetektől, és inkább karakteríveire helyezi csúcspontjait.
Ugyanekkora veszély lehetne a másik véglet is, hogy az egy kertes ház és a hozzá tartozó utcarész fogságában játszódó kamaradarab még a 85 perces játékidő alatt is rendre ellaposodik, eseménytelenné válik, de a Kilakoltatás nemcsak ezt kerüli el, hanem kifejezetten kiegyensúlyozott összképet is ad.
Orosz Ákos és Mészáros Blanka
Fazekas jelenetkoreográfiáinak dinamikája, történetének szerkesztése egyszer sem lép ki a megfelelő mederből. Az író-rendező lenyűgöző érzékkel szálazza szét a különböző narratív elemeket, hibátlan ütemezéssel érkeznek az újabb bonyodalmak, ugyanakkor ezt jól helyezi egyensúlyba Ricsi (illetve egy-két másik főbb karakter) háttértörténetének, dilemmáinak kirajzolásával. Az eseményeket szükségszerűen színező, szatirikus, fanyar humor is éppen annyira van jelen a hangulatban, amennyire a történtek abszurditása megköveteli, ugyanakkor még erőlködés mentesen kísérheti a látottakat.
Ezekre pedig okosan, de alapvetően félszegen kapcsolódik az intézmények, hatóságok, bankok és össztársadalmi bizalom szövevényes kontextusa – itt is igaz az, hogy a Kilakoltatás pontosan annyit markol, amennyi egy szűk másfél órás debütfilm keretei között elfér. Markánsan megragadható hibák helyett tehát inkább saját korlátait lehet felróni a műnek: bizonyos háttérmotívumok részesülhetnének alaposabb kidolgozásban, némely fordulópontok lélegezhetnének egy kicsit többet és egyes karakterek kaphatnának több teret annál, minthogy egyszerűen színre lépnek, majd eltűnnek.
Pontosan annyit markol, amennyit elbír
És valószínűleg ugyanezen limitáltsága, visszafogottsága okán is nehéz eladnia magát a Kilakoltatásnak (és a producereknek is), hiszen mentes az instant klasszikus szövegektől, a legendás, vagy szívünkbe lopózó figuráktól és a figyelemre méltó jelenetektől. Pusztán egy remek filmmel van dolgunk, amely sikerre viszi minden egyes vállalását – méghozzá lehetőségeihez mérten nem is akármilyen vállalásokat.
