Katinka
Nem fér meg egy emberben család/anyaság/magánélet és a legnagyobb diadalok. Legfőképp ez világlik ki a Katinka-filmből.
Bemelegítés nélkül ugrunk fejest Hosszú Katinka életébe: Budapest, Madrid, Los Angeles, Tenerife – villannak fel a városnevek egymás után, főszereplőnk pedig autóból száll ki, rajtkőre lép, autogramot oszt, mindezt videoklip-sebességű vágásokkal. Egy igazi 21. századi dokumentumfilm prológusa. A film alkotói, Pálinkás Norbert rendező és Köbli Norbert kreatív producer (Apró mesék, A vizsga, Örök tél) felkészülten állnak neki a munkának, a cél pedig ezúttal is az, ami a Köbli által írt játékfilmek mindegyikénél: nemzetközi színvonalat építeni, magyar eszköztárból. Talán annyi különbséggel, hogy itt a költségvetés is megütötte a küszöböt.
A Magyarországon máig gyakran jellemző, archaikus, „beszélőfejes” dokumentumfilmek formavilágától már a kezdetektől élesen leválik, a statikus interjúhelyzetek helyét gondosan megkomponált vágóképek és a vizuális történetmesélés veszi át. Rengeteg forgatott jelenetet kapunk Katinka úszóedzéseiről, lassítva, víz alatti kamerákkal rögzítve, de az úszó magánéletéből is felvillannak képek, ahogy luxus Mercedesét vezeti, vagy épp egy hatalmas családi házba költözik be élettársával, Gelencsér Mátéval.
Hosszú Katinka
Pálinkás Norbert visszafogottan adagolja ezeket a pillanatokat és minden esetben az abszolút diszkréció jellemzi őket. Katinkánál és a bulvárnál sokkal jobban foglalkoztatja a cselekményt az Iron Lady drámája. Aki tehát arra számít, hogy a filmből többet tudhat meg a sportoló exférjével és edzőjével, Shane Tusuppal való kapcsolatáról, az csalódni fog. Az amerikai atléta neve – aki notóriusan nem vállalta a szereplést a filmben – a toxikus kapcsolat szinonimájaként merül fel leginkább. Ami mellesleg 3 olimpiai aranyat és egy ezüstérmet eredményezett egyetlen játékon, kivívva ezzel a 2016-os Riói Olimpia legeredményesebb úszója címet.
A sportvilágot meghódító bajai úszólány történetében leginkább egy központi kérdésre keresi a választ Pálinkás filmje: Mi a diadal ára?
És milyen áldozatokat nem sajnálunk meghozni érte.
A történet két Katinkát igyekszik felvázolni: a kislányt Bajáról, aki legnagyobb szenvedélyének él, széles mosollyal, szüntelen úszva a hosszokat, szemben vele pedig egy vasból gyúrt hölgyet, akinek az úszás már csak második szenvedélye lehet. Az első a győzelem.
Katinka életében az Iron Ladyvé válás útja a legizgalmasabb és ez az, amiben a film értéke keresendő. Nem a lassított, víz alatti felvételek, a temérdek országban forgatott jelenetek, vagy a 2020-as olimpiai játékok elhalasztásából fakadó dráma, hanem azok a körülmények, amik Katinka 2016-2017-es világrekord-döntögető éveihez vezettek.
2008-ban került a University of Southern California egyetemi úszócsapatához, ahol megkezdődött kiképzése tehetséges fiatal sportolóból, valódi világklasszissá. Ahogy egyetemi edzője, Dave Salo fogalmazott, „minden megvolt benne a győzelemhez, csak elő kellett csalogatni belőle”.
Itt lép a képbe Shane Tusup és az a mentalitás, ami végül kihozta belőle az úszóbajnokot és eltávolította őt minden mástól életében. A felvételek az átszellemült felkészülési rutinokról, néhány rövid interjúrészlet és archív anyag enged betekintést a bajnokká válás önpusztító, mégis diadalmas útjába. A témába, ami a Katinkát egy valóban különleges dokumentumfilmmé tehette volna. Csakhogy Pálinkás Norbert és csapata hamar letér a rögös útról és helyette a biztonságos sekélyvizet választja. Egy kevés csepegtetett felnövéstörténet, nosztalgiázások a hajdani iskolában és az uszodában, beszélgetések régi barátokkal és trénerekkel. Megbízhatóan járja le az összes kötelező kört, amit a 2020-as olimpiai felkészülés képeivel vegyít.
Egy portréfilmnek fontos feladata lenne a pártatlan, átfogó betekintés alanyának életébe, hogy a makulátlan élsportoló és feddhetetlen ember helyett dimenzióiban jelenhessen meg előttünk. Hosszú Katinkáról nem tudunk meg sokkal többet annál, amit Wikipedia oldalán is elolvashatunk, és bár kétségkívül egy szerethető, igényes dokumentumfilmet készített Pálinkás Norbert és csapata, sokkal több válhatott volna belőle.
Látvány szempontjából semmiképp sem érheti kritika a dokumentumfilmként rekord-költségvetésből készült mozit. Ahogy marketing anyagaiban is hirdették: „Hosszú Katinkáról sosem készültek ilyen felvételek azelőtt.” És valóban. Egzotikus helyszínekből és víz alatt rögzített, igényes lassított felvételekből nincs hiány, így sikeresen teljesíti is célkitűzését a film, és megüti a nemzetközi produkciós-színvonal magas mércéjét. Magyar dokumentumfilmként ez talán már önmagában eredmény, valódi újítás és kockáztatás nélkül mégis legfeljebb csak itthon jelenthet valamit ez a mű. A nemzetközi piacon csak egy újabb csepp marad a streamingszolgáltatók kínálatában naponta felbukkanó sport-dokuk tengerében.
A Katinka a Magyar Filmadatbázison
