Jumanji: Vár a dzsungel
Elkészült a Jumanji várva-várt folytatása, amiben társasjáték helyett egy videojátékba csöppen néhány óvatlan, kalandvágyó tini, és életre szóló leckével gazdagodnak.
Hollywood egyik rejtélye, hogy miért nem készült eddig folytatás a Jumanjihoz, ami szép nagy közönségsiker volt 1995-ben, ráadásul pofátlanul folytatásra hegyezték ki a zárójelenetét. Egy gyenge koppintása (Zathura – Az űrfogócska) készült ugyan, de a hivatalos folytatásra egészen mostanáig kellett várni. Ellentétben a koppintással, immár sztárból sincs hiány, Robin Williamset rögtön ketten, egy komikus (Kevin Hart) és egy A-kategóriás akciósztár (Dwayne „A szikla“ Johnson) váltják.
Akik ráadásul alaposan össze vannak szokva, olyannyira, hogy megint megcsinálták ugyanazt, mint nemrég a Központi hírszerzésben: Hart alacsony és félős, The Rock pedig gigászi és maszkulin, így hát a poén kedvéért gyökeresen másmilyen karaktereket alakítanak. A Központi hírszerzésben Hart volt a menő srác a gimiben, „A szikla” pedig egy lúzer, csak aztán utóbbiból halálosztó titkos ügynök lett, noha legbelül megmaradt kockának, aki övtasit hord és a derekára köti a pulcsiját.
Mivel ma már a konzolok dívnak, nem pedig a társasjátékok, az a titokzatos, csalafinta és főleg veszélyes valami, ami az 1995-ös filmben egy társasjáték volt, a folytatásban már videojáték. Az egyik főhős, Spencer egy gamer, aki még csak nem is csókolózott életében, a másik, Frigó (neve alighanem cool-ságára utal) pedig két méter magas focisztár, előbbi „A sziklává”, utóbbi a mélynövésű neurotikussá alakul át, miután – szó szerint – beszippantja őket a videojáték világa.
Miután a „Jumanji” átvedlett társasból videojátékká, hogy igazodjon korunk keresletéhez (pont mint az alkotók, mellesleg), négy tini büntetést kap a gimiben: Spencer és Frigó, az egykori legjobb barátok lebuknak, hogy előbbi segített utóbbinak megcsinálni a háziját, mellettük a plázacica Bethany azért kerül bajba, mert nem tudta letenni az okostelefonját egy órán, a stréber Martha pedig nem akart tesizni, mert az szerinte hülyeség.
Elküldik őket kitakarítani egy régi géptermet, ahol megtalálják a Jumanjit, azaz egy régi konzoljátékot, beüzemelik, avatárokat választanak, majd egy dzsungelben találják magukat, ahol Robin Williams karaktere is tengette napjait annak idején. Marthából, aki utált tesizni, bombázó harcművész válik, Bethany-val pedig megtörténik ugyanaz, mint a Rob Schneider-féle Tökös csaj főhősével, azaz egy ronda pasi testében (Jack Black) tér magához.
A sztori innentől kezdve nem túl érdekes, de ezt az alkotók sem gondolják máshogy: viccet csinálnak abból, hogy innentől egy random videojáték cselekményébe kerülnek a karakterek, ahol meg kell oldaniuk valami mondvacsinált küldetést, aminek a lényege a Jumanji világának megmentése. (Egy drágakövet kell visszatenniük a helyére, amire közben feni a fogát a játék főellensége, aki a kő előző tulajdonosaként parancsolni tud a dzsungel állatainak, és nem rest őket hőseinkre uszítani.)
A film azonban mégis végig szórakoztató marad, köszönhetően a humorának. A karaktereknek meg kell szokniuk gyökeresen különböző alteregóikat és az ezzel járó szerepeket, Frigó például menő csávóból Spencer fegyverhordozójává degradálódik. Spencernek ki kell használnia testi erejét, miközben belül gyáva, mint a nyúl, Bethany szerelmes lesz egy férfiba, aki már korábban a játékban ragadt, de közben nincs nála a tökéletes teste, Marthának pedig bunyóznia és csábítania kell, miközben csak magolni meg olvasni szeret.
Nem csak ettől vicces viszont a Jumanji – Vár a dzsungel, de attól is, ahogy Jake Kasdan rendező a videojátékokat parodizálja, gegeket faragva azok kidolgozatlanságából és hibáiból. Leszámítva az avatárok mögött rejtőző játékosokat, itt minden karakter egy program része, repertoárjuk tehát meglehetősen szegényes, legyen szó akár beszédről vagy cselekvésről. Hőseinknek három élete van fejenként, kaptak egy rakás különleges képességet, és ellentétben a mellékszereplőkkel, nekik nagyon is sok humoros szöveg jutott.
Persze lehetett volna sokkal jobb is a film, például nagy költségvetésű hollywoodi mozihoz képest gyenge benne a CGI, rém ronda párducokat, vízilovakat és orrszarvúakat látunk benne, ráadásul hiányzanak az igazán ötletes ellenfelek. Ma már annyi nem elég, hogy egy dzsungelben üldözi a főhősöket mindenféle állat meg egy motoros banda. Igaz, hogy a Welcome to the Jungle mint Guns N’Roses dalcím fülbemászóan hangzik, de mégis máshová kellett volna tenni a cselekményt, még ha nem is az űrbe. A művi számítógépes animáció lerontja még a film magyar operatőre, Pados Gyula egyébként jó munkáját is.
Összességében viszont várakozásokon felül teljesít a Jumanji – Vár a dzsungel, elsősorban a vicces forgatókönyvnek és a színészeknek köszönhetően. Jellemfejlődés is van benne a karakterek részéről, Spencer önbizalmat növeszt, Frigó visszavesz az arcából, Bethany végre megpróbál az okostelefonja nélkül élni, Martha pedig nem fél többé a fiúktól. Ezzel a film amellett érvel, hogy a videojátékok nem károsak, ellenkezőleg.
A filmbeli Jumanji-játék egyfajta metaforája az eszképizmusnak, és meglehetősen kritikus metafora, mivel a vágyott izgalmak igen veszélyesnek és fájdalmasnak bizonyulnak, viszont a karakterek a megpróbáltatásokon átmenve összességében fejlődnek. Persze amellett sem érvel a film, hogy való életünket feledve fantáziáljunk és merüljünk el különféle játékokban, de a főhős, Spencer nem úgy üdvözül, hogy leteszi a videojátékokat, hanem hogy végre eljött az ő napja, olyan környezetbe kerül, ahol hasznos a tudása, és végül elfogadja magát, a saját vézna testét választja The Rock izmai helyett. Videojátékozni tehát jó.
A Jumanji: Vár a dzsungel a Magyar Film Adatbázison
