Imádtam Adél bőrében lenni

|

Interjú Balsai Mónival

„Általában minden karakteremnek segítő szerepe van.”

Balsai Móni

Az HBO egyik legnépszerűbb magyar sorozatának, a Terápiának harmadik, egyben befejező évada november 13-án kerül képernyőre és az HBO GO-ra. Ennek kapcsán, de nem csak erről, az Adélt, azaz dr. Dargay András terapeutáját játszó Balsai Mónival beszélgettünk.

Mit szóltál, amikor megkerestek a rendezők? Ismerted előtte a sorozatot?

Már a kezdetektől figyelemmel követtem a sorozatot, és nézőként is nagyon szerettem. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy szerepet kaptam benne. Óriási élmény volt a forgatás, minden pillanatát élveztem.

Mennyire tudtál Adél bőrébe bújni, és milyen hatással volt rád a karakter?

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez életem eddigi legnehezebb szerepe. Rengeteget tanultam belőle. Nagyon szeretem, de olyan kihívások elé állított, amivel ez idáig nem találkoztam. A Liza, a rókatündér is egy ehhez hasonló karakter volt, de Adél személyének a megformálása messze túllép minden eddigi kihíváson. Nagyon meghatározó karakter, szakmailag is imádtam Adél bőrében lenni, sokkal bölcsebb és nyugodtabb nő, mint én. Amikor vége lett a forgatásnak, azt éreztem, hogy vinni akarom magammal, hogy nem akarom elveszíteni őt. Ritka, amikor ilyen sokat tudok tanulni egy karakterből.

Mácsai Pál, Balsai Móni

A kamera előtt sokkal kisebb gesztusokkal és mimikával kell dolgozni, mint a színházban, és ez a Terápia esetében még inkább igaz. Mivel itt két ember egymással szemben ülve beszélget, nagyon szűkké válik a közeg, de nekem még ezen felül is minimalizálni kellett a mimikai játékot, hiszen az én karakterem nem véleményezhet. Egy pszichiátert játszom, akinek a hallgatás a feladata, és nem a véleményezés. Már az is véleménynyilvánításnak számít, ha a veled szemben ülő szavaira megemeled a szemöldököd, picit elmosolyodsz; hirtelen minden apró dolognak megnő a jelentősége. A rendezők elégedettek voltak, úgyhogy remélem, hogy jól sikerült és a nézők is szeretni fogják.

Kanyarodjunk kicsit a színház irányába. Milyen előadásokban láthatunk az idei évadban? Hiszen több színházban is játszani fogsz.

Igen. Nagyon boldoggá tesz, hogy több színházi társulatnak is tagja lehetek. A közeljövőben két előadásban fogok nagyobb szerepet játszani. Elsőként Alföldi Róbert rendezésében az egykori Budaörsi Játékszínben, ma már Budaörsi Latinovits Színházban mutatjuk be A sötétség hatalma című darabot. Közben felújítjuk Bergman Personáját, ami a Centrál Színház Kisszínpadán lesz majd látható. Ez egy nagyon szélsőséges előadás, de az egyik kedvencem. Érdekes, mert a Terápiához nagyban kapcsolódik, tulajdonképpen ez a darab maga is egy terápia: egy színésznőről szól, aki hirtelen megnémul, és segítségre szorul. Ahogy a Lizában, itt is egy nővérkét alakítok. Érdekes, csak most fogalmazódik meg bennem, ahogy erről beszélgetünk, hogy az utóbbi időben több karakteremnek is segítő szerepe van.

Tudnak egymásból táplálkozni, egymásnak segíteni ezek a karakterek?

Mindegyikhez teljesen máshogy kell hozzányúlni. Azzal együtt, hogy hasonlóak, nagyon különböző személyiségek is. Nem szabad összehasonlítani őket, mert mindegyik valami másért különleges, én pedig egyformán szeretem őket.

Hol érzed magad leginkább otthon, a színházban vagy a kamerák előtt?

Ha szeretem a karakterem, akkor bárhol. Nem azon van a hangsúly, hogy hol kell játszanom, ha jól érzem magam a szerepem bőrében, akkor nem számít, hogy a kamera vagy a színházi közönség figyel. A mozi és a színház teljesen más világ. Nekem a színházban indult a színészi karrierem, és ha nincs az HBO, lehet, hogy soha nem kerültem volna képernyőre. Büszke vagyok arra, hogy azt mondhatom: engem az HBO fedezett fel. Hiszen pár éve a csatorna Társasjáték című sorozata volt az, ami elindított ezen az úton, és azóta is folyamatosan mellettem van, ő a legjobb szülő, ha lehet így fogalmazni.

Fotó: HBO / Sághy Tímea

Az, hogy az elmúlt években Herendi Gáborral, Till Attilával, Sopsits Árpáddal, vagy hogy tavaly nyáron Mundruczó Kornéllal dolgozhattam, nagyon nagy öröm a számomra. Nem kell és nem is lehet választani a filmek és a színház, és az azokban nekem szánt szerepek között. Nagyon szeretek pici karaktereket is játszani, mert egészen máshogy kell bánni velük. Nemes Jeles László készülő filmjében is egy kisebb szerepem van, úgy, ahogy a Kincsemben is. Hálás vagyok, amiért bíztak bennem, és engem választottak a közös munkára. Szerencsésnek érzem magam, amiért ilyen sok remek szakemberrel dolgozhatok együtt, a színpadon és a vásznon egyaránt.

Mennyi idő jut a feltöltődésre és a magánéletre, a sok forgatás és színházi előadás mellett?

Igaz, hogy sok mindent csinálok, de átlagosan harminc napból csak tizenötöt dolgozom. Van olyan forgatás is, ami egy-két napot vesz igénybe. A Kincsem rám vonatkozó jeleneteit, összesen két nap alatt forgattuk le.

Tudod, aki másokat felüdít, maga is felüdül. Egy jól sikerült színházi előadás nekem estéről estére legalább olyan feltöltődést jelent, mint a nézőknek, akik kikapcsolódni jönnek a színházba.

A Terápia harmadik, befejező évada november 13-án érkezik az HBO-ra és az HBO GO-ra, a korábbi évadok pedig bármikor megtekinthetőek az HBO online videótárában.

CÍMKÉK: