Fényképezte Zsigmond Vilmos / Budapesti Tavaszi Fesztivál, Ludwig Múzeum
Képes beszámoló egy rendkívüli életútról.
Ki a bátor, aki elmegy, vagy az, aki maradt?
Ez még ma is naponta fölvethető kérdés. Kincses Károly összegyűjtötte könyvben azon fotográfusok alkotásait, akik elmentek (André Kertész, Brassaï, Martin Munkácsi, Moholy-Nagy László, Kepes György, Robert és Cornell Capa), s akik maradtak – nem szerényebb tehetséggel –, Pécsi József, Balogh Rudolf, Escher Károly, Máté Olga, Kálmán Kata, s így, egy kötetben összemérhetők.
Mi lett volna a tehetségével, ha Zsigmond Vilmos itthon marad? A világ filmgyártása mindenesetre szegényebb lenne sajátos látványvilágával. Ha marad, akkor nincs ez a kiállítás sem, amely az idei tavaszi fesztivál kétségkívül egyik legizgalmasabb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvénye.
Zsigmond Vilmos, 1979
Oscar-díjas magyarból nincs sok, többszörösen jelöltből még kevesebb, olyan pedig, aki több Spielberg-film operatőre lenne, végképp nincs. Ha nem is hamuba sült pogácsával, de az itthon szerzett tudással, világlátással és pár tekercs filmmel indulva helyet keresett és talált magának a világban.
Zsigmond Vilmos nemzetközi díjai időrendben: 1974, az Amerikai Filmkritikusok Szövetségének díja, a legjobb operatőr (A hosszú búcsú); 1978, Oscar-díj, legjobb operatőr (Harmadik típusú találkozások); 1980, BAFTA-díj, legjobb operatőr (A szarvasvadász); 1993, Emmy-díj, a legjobb operatőri munka tévéfilmben (Sztálin), Amerikai Operatőrök Egyesülete – legjobb operatőr (Sztálin); 1997, Camerimage – Életműdíj; 1999, Amerikai Operatőrök Egyesülete – Életműdíj, Cinequest San José Filmfesztivál – Maverick Tribute Díj; 2002, Camerimage, legjobb operatőr (Bánk bán); 2006, Hollywood Filmfesztivál, Az év operatőrének járó díj.
Ercsi. Visegrád, 1952 Fotó: Zsigmond Vilmos
1955-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán operatőrként – ahogy évtizedekig a magyar kameraman-szakma jelentős része – Illés György (Papi) tanítványaként. 1956-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, és már a hatvanas évektől olyan rendezőkkel forgatott, mint Robert Altman, Michael Cimino, Steven Spielberg, Woody Allen, Brian de Palma, Richard Donner vagy George Miller.
Nyolcvanöt évesen élete első (és mindjárt életmű-) kiállítását rendezhette meg a művész a Ludwig Múzeumban. A falakon fotográfiák, a képernyőkön pedig az általa forgatott filmekből is látunk részleteket. A vitrinekben kiállították Oscar-díját és számos kitüntetésének dokumentumait, világhírességek hozzá írt leveleit.
Zsigmond Vilmos: The Two Jakes. Jack Nicholson, 1979 Fotó: Elliot Marks
Az ötvenes évek elejétől napjainkig készített sok ezer fotográfiájából százötven képe látható a tárlaton. Különös időutazás ez a sokféle szemléletű látványban. Vizsgafilmje a Hajnal előtt volt Temessy Hédi, Horváth Gyula és Munk Ilona szereplésével. Látjuk az operatőrt forgatás közben is. Vallomása szerint fényképezni Dulovits Jenő könyvéből tanult, amely útmutatást adott számára a kompozíció elveihez, a fénykezelés lehetőségeihez. Az ötvenes években itthon készült felvételeinek sokasága szociális érzékenységről tanúskodik. A Tatai tóban ruhát mosó asszony, az Ökörfogat a Bükkben, Az Idős asszony a siroki barlanglakása előtt – csak egy-kettő ebből az időből, melyek még Kálmán Kata és Balogh Rudolf látásmódját idézik.
Jack Nicholson, Zsigmond Vilmos
Önálló képi világa már az Amerikába vezető hajóúton megszületik. Öröm és a világra csodálkozás jellemzi a New York-i felvételeket (Csúcsforgalom, galambok etetése és lovashintó a Central Parkban). Ezek még zsánerképek, hangulatuk is az otthoni miliőhöz kötődik. Ahogy múlnak az évek, képei már megváltozott látásmódját tükrözik. Nem az ember kicsiny és kicsinyes világa, hanem egyre inkább a természet lesz fotóinak tárgya (Felhők Új-Mexikó tájai fölött, Napnyugta Dél-Afrikában és Katalóniában), s akkor is így van ez, amikor baseball-stadiont vagy parkolót fényképez. A villámlásokat megörökítő képsorozat pedig már egy valóságon túli világba röpít.
Blow Out. Nancy Allen, Michael Gersham, Zsigmond Vilmos
Ez a kiállítás valamiféle képes beszámoló egy rendkívüli életútról. Nemcsak új hazát kellett lelnie Zsigmond Vilmosnak, hanem tehetségével és munkájával kellett kivívnia, hogy méltó feladatokat kapjon, s alkothasson. Óriási hátránnyal indult, de európai szemlélete, operatőri látásmódja – a hangulati világítás, az emberi arc központba állítása – viszonylag korán fölkeltette az amerikai filmesek figyelmét.
Robert Altman westernfilmjéhez (1971) laboratóriumi eljárással fakított a felvételeken, hogy azok régies hangulatát erősítse. Határozott, sokféle talajban gyökerező alkotói világa hol segítette, hol gátolta pályáját.
Tántoríthatatlanul igényes maradt. Filmjeinek védjegyévé lett a fény művészi használata és a világítás különleges alkalmazása. Minderről e kiállítás képeit nézve is meggyőződhetünk.
Fényképezte Zsigmond Vilmos
Budapesti Tavaszi Fesztivál, Ludwig Múzeum / Kortárs Művészeti Múzeum
A kiállítás 2015. április 10. és június 21. között látogatható.
