Házassági történet
A Házassági történet egy válás krónikáját meséli el, azonban egészen más élmény, mint bármi, amit ebben a témában eddig láttunk.
A Netflix idén is versenybe száll a legrangosabb filmes díjakért, és bár ebben a küzdelemben egyértelműen a Scorsese-féle gengsztereposz, Az ír a fő ütőkártyája, érdemes lesz odafigyelni a Noah Baumbach rendezte Házassági történetre is, amelyet rövid ideig szintén láthatunk a mozikban is. A direktornak ez már a második közös munkája a streamingplatformmal, hiszen az Adam Sandler remek alakításáról híres The Meyerowitz Stories is a Netflixen kötött ki két éve. Baumbach pedig ismét két népszerű sztárral dolgozott: Scarlett Johansson és Adam Driver széthulló házasságának lehetünk tanúi legújabb művében.
A Házassági történet azonban nem annak krónikája, hogy hogyan megy tönkre egy kapcsolat, Baumbachot elsősorban nem az érdekli, hogy mi vezetett a két főszereplő szétmenéséhez, hanem az, hogy hogyan menedzselik ezt a folyamatot. A film ennek megfelelően kész helyzet elé állít: Nicole (Johansson) és Charlie (Driver) válófélben van, ennek okait pedig kettejük többé-kevésbé szűkszavú magyarázatain kívül jobbára nem is firtatja.
Scarlett Johansson és Adam Driver
A Házassági történet ugyanis arra akar rávilágítani, hogy egy alapvetően békés szakítást is mennyire meg tud mérgezni magának a válásnak a procedúrája, a mindig a legrosszabbat feltételező jogi keretek és az éveken keresztül elnyomott sérelmek. Itt nincsenek egyértelműen negatív és pozitív figurák, felelősök és bűnösök, Baumbach két egyenrangú és egyformán szimpatikus figurát fest meg, azonban zseniálisan játszik azzal, hogy a másik fél szemszögéből egyre komolyabb gyomrosokkal felérő aljasságok derülnek ki Nicole-ról és Charlie-ról is. Azaz úgy mocskolódik be egyre jobban a pár válása, hogy közben mi mindkettejükkel maximálisan együtt tudunk érezni. Hamar olyanná válik az élmény, mintha mi is a pár gyermekei lennénk: reménykedve drukkolunk, hogy aktuális interakciójuk során minden maradjon civilizált mederben, de persze perceknek sem kell eltelniük, hogy újabb sebeket ejtsenek egymáson.
De nem úgy kell elképzelni a Házassági történetet, mint 136 percnyi tömény üvöltözést: Baumbach éppen azért végez fenomenális munkát, mert rendkívül fokozatosan és egészen apró részletekből fakasztja elő Nicole és Charlie kálváriáját, hogy csak a legvégén következzen el a borzasztó, ekkor már valóban üvöltve-sírós verbális ütközet. Emiatt egy pillanatra sem ül le az alkotás, hiszen minden egyes mozzanat pont annyit halad előre, hogy egy újabb izgalmas rétegét tárja fel a kettős küzdelmének.
Ez jelentős részben annak is köszönhető, hogy bár nem feltétlenül a filmtörténelem legkomplexebb érzelemvilágú, legárnyaltabb karaktereit látjuk megelevenedni, Baumbach roppant nagy figyelmet fordított az őket meghatározó banális apróságokra is. Nicole tényleg mindig pont úgy hagy szét maga után mindent, ahogyan azt Charlie lefestette, Charlie viszont pont olyan pedáns, ahogyan arról Nicole beszámol, a rendező pedig tudatosan épít az ilyen látszólag jelentéktelen mozdulatokra, és visszhangozza őket a film során. Bár a Házassági történet maximálisan realista stílusú, rengeteg líraiság akad abban, ahogyan egy-egy tárgy, kis mozdulat meghatározó jelképpé lényegül át. Johansson és Driver alakítása is főként ezért remek, mert tökéletesen be tudják lakni karaktereiket, és nem viharos érzelmi kitörésekben, bizarr tikkekben kell megmutatni tudásukat. De mindkét színész eleve remek választás volt a főszerepekre, hiszen mindketten képesek érzékenyek, kemények és öntörvényűek is lenni a vásznon, ha a helyzet úgy kívánja.
Nézőként megterhelő tud lenni ennyire elmerülni két ember világában, kapcsolatuk cseppet sem szívderítő összeomlásában, de a Házassági történet mégis könnyen emészhető, ugyanis legtöbb jelenetét behinti az elsősorban a mellékkarakterekből táplálkozó, fanyar humor. Ugyanakkor számos alkalommal nem is tudatos komikumról beszélhetünk, egyszerűen csak nehéz máshogyan feldolgozni a helyzet tragikus abszurditását, mint hogy nevetünk rajta. Abszolút illik a filmre a „sírva nevetős” jelző, vagy legalábbis bizonyos történéseken először könnyebb lesz kacagni, és csak később ráébredni igazi súlyukra.
A Házassági történet még kiválóbb is lehetne, ha a fináléja nem lenne ennyire széthúzva. Az utolsó fél óra egyik jelenetsora például bár kétségkívül az egész mű legviccesebb szakasza, jóformán semmit nem tesz hozzá az összképhez, továbbá 2-3 „álbefejezést” is végig kell ülnünk, mire megérkezünk a valódi csattanóhoz. De ez semmit nem vesz el abból, hogy Noah Baumbach filmje több mint két órán keresztül képes úgy mesélni az emberi kapcsolatokról, hogy az egyszerre végtelenül aktuális és időtálló, és semmi közhelyes nincs benne – a Házassági történet valódi remekmű, amely tényleg helyet érdemel magának a nagyvásznon is.
A Házassági történet a Magyar Filmadatbázison
