Hat hét – Szakonyi Noémi Veronika filmje
Meddőség, nem kívánt terhesség, abortusz, béranyaság, egyedülálló anyaság, alkoholizmus, terhelt nősorsok, átörökített női minták, nők közötti barátság, megértés és női szolidaritás. Kibeszéletlen témák. Ezeket állítja filmjének fókuszába Szakonyi Noémi Veronika rendezése, a Hat hét, mely elnyerte az idei Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, a 18. CineFest nagydíját.
Külön tradíciója van a magyar filmművészetben annak, hogy a nőket mélyen érintő témák kellő érzékenységgel és hangsúlyozással kerüljenek feldolgozásra. Mészáros Márta az úttörője ennek az irányvonalnak. De ide sorolhatjuk Szabó Ildikót, Kovács Ágnest vagy Szilágyi Zsófiát, csak hogy párat emeljek ki azok közül a női rendezők közül, akik ebbe az örökösödési rendbe sorolhatók. Tegyem hozzá, hogy nem feltétlenül kell női rendezőnek lenni ahhoz, hogy őszinte odafordulás és megértés tükröződjön az alkotásban. Tarr Béla korai filmjeiben is megfigyelhető a női karakterek érzékeny és mély ábrázolása. Igaz, hogy ez nagy valószínűséggel alkotótársának, Hranitzky Ágnesnek is köszönhető.
A CineFest nagydíjasa
Szakonyi Noémi első nagyjátékfilmjét hasonló érzékenység jellemzi. És akárcsak Tarrék esetében, ezúttal is már a forgatókönyv közös munka eredménye. Szakonyinak is állandó alkotótársa, Vincze Máté Artur volt a segítségére, illetve egy harmadik forgatókönyvíró, Daoud Dániel is bekapcsolódott a kreatív együttgondolkodásba. A realisztikus történet dramaturgiája azonban csak egyik oszlopa az építménynek. A színészválasztás és színészvezetés is olyan munkára enged következtetni, amely során a fő- és mellékszereplőknek egyaránt sikerült együttlélegezniük a rendezővel.
Már csak ezért sem meglepő, hogy a Szarajevói Filmfesztiválon debütált film elnyerte a miskolci CineFest nagydíját, a Zukor Adolf-díjat. A főszerepre kiválasztott Román Katalin tehetsége a film másik alappillére. A gimnáziumi érettségi előtt álló fiatal élsportolót alakító színésznek már a kamera előtti létezése is megkapó, ám az teremti meg igazán az alkotás feszültségét, hogy Román Katalin egyszerre tudja átlagosnak és különlegesnek is ábrázolni a film teherbe esett, de eredeti életcéljától nehezen eltántorítható hősét.
Román Katalin
A történeti váz és a filmbeli környezet hétköznapiságot árul. A lakótelepi miliőben együtt él a némi alkoholproblémával küzdő fodrász anya (Járó Zsuzsa), az asztaliteniszhez és a továbbtanuláshoz mint kitörési lehetőséghez makacs tudatossággal ragaszkodó Zsófi (Román Katalin) és bakfis húga (Szczaurski Lana). Olyan szimbiózisban élnek, mely a nősorsok öröklődésének lehetőségét hordozza magában. Ez a kiindulási pont az, melyről a főhős elmozdulni kíván, nem csak azért, hogy húgának alternatív példaképe legyen, hanem azért is, mert úgy fest, hogy lassan saját anyjának is anyjává kell válnia.
A kitörési kísérlet azonban gellert kap a váratlanul jött terhességgel. A sportban és a magánéletben egyaránt edzett fiatal nőnek egy új, talán minden eddiginél nagyobb nehézséggel kell szembenéznie. Folytatja-e az öröklött mintát, vagy szakít a hagyománnyal? Lesz-e ereje érzelmi érintettség nélkül kihordani egy gyereket? Lesz-e ereje ahhoz, hogy mindkettejük jobb sorsának reményében megváljon tőle, és örökbe adja?
Ám ez csak egyik aspektusa a filmnek. A másik kiemelendő nézőpont az örökbefogadó szülőké. Emma (Balsai Móni) és Gábor (Mészáros András) jó anyagi és szociális körülmények között élő gyermektelen pár, akiket az állami rendszer, pontosabban egy közvetítő (Takács Katalin) köt össze a vér szerinti szülővel. A film egyik érdeme, hogy Szakonyiék finoman adagolva hozzák közel az örökbefogadó szülőket. Már-már túlidealizált figurákat teremtenek, de a játékidő előrehaladtával mégis egyre valóságosabbá teszik őket.
Finoman adagolt játéka olyan színészt sejtet, aki előtt még komoly jövő áll
Ebben segítségükre vannak Szlávik Juli jelmezei. Emellett Balsai Móni alakítása az aggódó örökbefogadó anya szerepében az, ami nagyban segíti az alkotás többszempontú értelmezését, a párhuzamos női sorsok átélését. E tekintetben szintén kiemelendő Járó Zsuzsa és Román Katalin anya-lánya kettőse. Kapcsolatuk sokkal mélyebben van megfestve, minthogy szimpla generációs konfliktusokként értelmezzük bonyolult viszonyrendszerüket. Továbbá ki kell emelnem az edzőt alakító Györgyi Anna játékát, aki Zsófival együtt szintén valamiféle anya-lánya viszonyt mutat fel a műben. Figurájának keménysége, céltudatossága pótanyai aggodalmat takar, ami szintén szépen gazdagítja a nők közötti viszonyrendszereket a filmben.
A férfi szerepek kidolgozottságával már más a helyzet. A biológiai apa (Székely Szabolcs) két jelenet erejéig jelenik meg a filmben, de igazándiból csak azért, hogy a főszereplő magárahagyottságát erősítse. A Sztarenki Pál által kissé karikírozott udvarló leginkább csak az anya felelőtlenségét erősítő tényező. Az örökbefogadó apát, Gábort megformáló Mészáros András játéka már teljesen rendben volna, csak mintha a karaktere kapna egy kissé túlidealizált vonzerőt. Az a figura, mely bár kibontatlanul marad, de teljesen hihető: Horváth Lajos Ottó orvosa. Illetve a rövid epizódszerepért felelős Bánky Tibor öregura is, aki a humort csempészi be egy pillanat erejéig az egyébiránt nagyon is fajsúlyos filmbe.
Egyedi módon folytatja a társadalmi problémákat művészien feldolgozó magyar filmek sorát
Az alkotás talán nem túl beszédes címe arra utal, hogy a biológiai anyának hat hét áll rendelkezésére az örökbefogadás után, hogy semmissé tegye ajánlatát. És bár a film nem csupán ezt a hat hetet foglalja magába, de ebben a hat hétben zajlik a főszereplő igazán kemény vívódása, valamint az örökbefogadók emberpróbája. Már csak ennek okán is, Szakonyi Noémiék filmje erős élményt adó alkotás. Számos erénye közül kiemelendő, hogy egyedi módon folytatja a társadalmi problémákat művészien feldolgozó magyar filmek sorát. Román Katalin finoman adagolt játéka pedig olyan színészt sejtet, aki előtt még komoly jövő áll.
