A harag még több haragot szül

|

Három óriásplakát Ebbing határában

Lehet-e film ilyen egyszerű üzenettel mestermű? Igen, ha Martin McDonagh a szerző.

Erőszakik, A hét pszichopata és a Si-cu – eddig csak két nagyjátékfilmet rendezett, neve mégis garancia a jó mozira, talán azért is, mert igencsak edzésben van, mivel drámaíróként is roppantul sikeres, idehaza is láthattuk darabjait (Vaknyugat, A kripli stb.). A utóbbi években inkább bátyja, John Michael hallatott magáról a filmek világában (A guardista, Kálvária), most viszont az öcs is visszatért, ráadásul eddigi legjobb filmjével.

Lerí a filmről, hogy drámaíró munkája, igazi mesterkurzusa ez a történetmesélésnek, fő erőssége ugyanis a markáns karakterekre építő forgatókönyv. A protagonista egy elvált, középkorú nő, Mildred (Frances McDormand), akinek fél éve brutálisan megölték és megerőszakolták a lányát. A rendőrség semmit nem talált, de Mildred úgy dönt, nem hagyja annyiban, és a kezébe veszi az irányítást.

Kibérel három hirdetőtáblát egy elhagyatott úton, és azokon kéri számon Willoughby seriffet (Woody Harrelson), hogy miért nincs eredmény a gyilkosság ügyében. Látszólag ostoba terv, hiszen arra a madár se jár, valójában mesteri húzás, mivel a helyi tévé felfigyel az esetre, a Missouri állambeli Ebbing lakói pedig szájukra veszik az ügyet, annál is inkább, mivel a seriff hasnyálmirigyrákban haldoklik.

A kisváros egy emberként fordul Mildred ellen, mivel a seriff egyébként köztiszteletnek örvend, még ha a helyi rendőrség rasszista és homofób is (bár az se zavar sokakat a lakosok közül). A harmadik főhős egyike ezeknek a faragatlan zsaruknak, sőt, ő a legrosszabb. Ő Dixon (Sam Rockwell), aki felnéz mentorára, a seriffre, így aztán személyes támadásnak veszi Mildred gerillaakcióját.

Nem háromszereplős kamaradarab a film, Dixonnak például akad dolga a többi zsaruval, rasszista anyjával, a hirdetőcég meleg igazgatójával (Caleb Landry Jones), feketékkel és mexikóiakkal, Mildrednek egy kisnövésűvel (Peter Dinklage, a Trónok harca Tyrion Lannistere), fiával, exférjével és annak fiatal nőjével, Willoughby seriff pedig családjától búcsúzik.

A seriff elkerülhetetlenül közelgő halála egyfajta határidő-dramaturgiát ad a filmnek, és garantáltan eszkalálja majd a főhős és az antagonista, azaz Mildred és Dixon viszályát. A lányát gyászoló Mildred éles eszű és bármire képes, miközben Dixon sem mestere az önkontrollnak. További feszültséget hoz a történetbe, hogy Willoughby a fejébe veszi, élete utolsó tetteként megoldja a reménytelennek tűnő gyilkossági esetet, a film tehát krimiként is működik, sőt thrillernek sem utolsó, mivel a gyilkos bárki lehet, és szabadon garázdálkodik.

Minden adott egy totális háborúhoz Mildred és Dixon között, még a világnézetük is gyökeresen különböző, előbbi a város egyetlen szabadgondolkodója, utóbbi viszont igencsak régimódi. A film műfajilag leginkább dráma, viszont olyannyira találóak a karakterek és a dumáik, hogy leginkább vígjátékként hat, amit a közönség garantáltan végigkacag. McDonagh mestere a karakteralkotásnak, de még inkább a frappáns dialógoknak. A karakterek egyetlen sora sem az, amire számítanánk, minden megszólalásukban van valami csavar, valami kreatív komikum. Igazán zseniális és áldozatos munkával kidolgozott párbeszéd talán nem is lehet mentes humortól, legalábbis ez a film erre enged következtetni.

A végig roppant fordulatos, egyszerre következetes és kiszámíthatatlan történet üzenete nem túl eredeti, maga McDonagh is ironizál rajta, amikor a legostobább karakterrel, az exférj fiatal csajával mondatja ki. Ez a film nem is annyira az üzenetéről szól, hanem inkább csak arról, hogy Martin McDonagh egy zseni, és tudja magáról, de ez pont elég. A Három óriásplakát Ebbing határában Golden Globe-ot nyert legjobb drámaként, a forgatókönyvéért, és a két főszereplő, McDormand és Rockwell is kaptak egy-egy Glóbuszt. Akár tarol az Oscar-gálán, akár nem, ha jönnek még ennél is jobb mozik idén, akkor nagyon erős évet zár majd a filmvilág.

A Három óriásplakát Ebbing határában a Magyar Film Adatbázison

CÍMKÉK: