Hab
Franciás mesevilág, szolid Mácsai Pál-rajongás és a sokoldalúságát megvillantó Kerekes Vica várja a nézőket az új és kellően keserédes magyar romantikus vígjátékban, amely arra invitál, hogy kinevessük magunkból a párkapcsolati fájdalmainkat.
Kerekes Vica
Ha elfogadjuk azt a feltevést, hogy vígjátéknemzet a miénk, vagyis moziba elsősorban nevetni ül be a magyar közönség, értetlenül állhatunk az előtt, hogy az elmúlt években háttérbe szorult a vígjáték, azon belül is a romantikus komédia műfaja a hazai filmgyártásban. A Filmalap felállásakor még úgy tűnt, folytatódik a magyar közönségfilm hagyománya, és a (romantikus) vígjátékok különféle formái aratják majd a legnagyobb sikert, legyen szó akár az alpári humorral felütött Megdönteni Hajnal Tímeát-ról, akár a közönség- és művészfilmezés erényeit egyaránt felmutató, egyedien szürreális és fantáziadús világot építő Liza, a rókatündérről.
Ehhez képest az elmúlt évekből csak Nagypál Orsi nyitott kapcsolatokról szóló szexkomédiája, a Nyitva emelkedett ki a mezőnyből, miközben ezzel párhuzamosan Amerikában lezajlott a romkom új forradalma. Részben az olyan eredeti, tabu- és szabályszegő filmeknek és sorozatoknak köszönhetően, amilyen a Fleabag, másrészben pedig éppen az ezeknek teret adó streaming-szolgáltatóknak (Netflix, HBO GO) köszönhetően, ahol az amerikai mozikból kikopott zsáner új otthonra talált. Míg a klasszikus romkomok gyakran a szerelem megtalálása körül forogtak, és megelégedtek a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” happy endjével, addig a modern szerelmet boncolgató, újvonalas romantikus vígjátékok előszeretettel helyezik a hangsúlyt a párkapcsolat kihívásaira, buktatóira, a szerelmi nyűglődésre, és a komplikált, akár ellentmondásos érzelmekre, amelyek a szerelemmel járnak.
Ezért is volt pozitív fejlemény, hogy az ironikus humoráról és parádés témaválasztásairól (ajánljuk magyar bajszokról forgatott dokumentumfilmjét) ismert Lakos Nóra első nagyjátékfilmjében azzal a szándékkal nyúlt a romantikus komédia műfajához, hogy ha megújítani nem is fogja, de legalább az itthon megszokottól eltérő színeket vigyen bele. Többnyire franciás, néha wesandersonos, és szórakoztatóan mesei színeket. A Hab egy stilizált, elemelt világban indítja a történetét, amely szecessziós stílt és Amelie-s bájt áraszt magából: a szomszédban szabadidejében Chaplint játszó gyerekszínész lakik (szabadúszó), udvarolni egy menő, cabriós fogorvos jár a hősnőhöz, aki a filmtörténet szomorú szerelmeseiről elnevezett süteményeket árul Hab nevű édességboltjában, a teáskannáját pedig Mácsai Pálnak hívja. Ám a helyszín és vele a tónus is hamar megváltozik, amikor kiderül, hogy a bolt veszteséges, és Dórának egy 30 milliós, családi vállalkozásokat segítő pályázaton, és egy többnapos, vidéki kúriában lévő tréningen kell részt vennie a hirtelen verbuvált, fogorvosból és gyerekszínészből álló álcsaládjával.
A Habnak a gondolatisága is szimpatikus, mert a romkom felé támasztott minimumelvárásoknak megfelelően csavar egyet a műfaj sablonjain, és a tökéletes kapcsolatról alkotott, önbecsapó hazugságaikkal, és egyáltalán, a párkapcsolatokba akarva-akaratlanul is beférkőző hazugságokkal foglalkozik – és a húszas-harmincas generációt érintő, elköteleződéssel járó szorongásról is van mondanivalója. A film nívóját tovább emeli Bálint Dániel (Rossz versek) operatőri munkája, aki nem érte be annyival, hogy szimplán glamúros romkomot fényképezzen, ezért a legtöbb felvételbe bevitt valamilyen csavart, amitől a film vizualitása legalább annyit mond az adott pár kapcsolatáról, mint amennyit a dialógus. Ilyen például az a vizuális megoldása, amikor a sértett fél úgy hagyja faképnél a társát, hogy árnyéka a vetítővászonra vetül, a távolodásával párhuzamosan egyre csak nő, míg végül szó szerint a bűntudattól gyötört férfi fölébe magasodik, félrelépése erőteljes mementójaként.
Kerekes Vica és Mátray László
A Habban tehát sok minden a helyén van, egy dolgot kivéve: az alapokat. A felépítmény azért dől össze, mert a romantikus történet nincs kellőképp kidolgozva; a pár összeismertetése elsietett, nincs megalapozva közöttük annyira a kapcsolat, hogy az összejövésükért nézőként drukkolni lehessen, ami pedig az egyik legfontosabb motorja ennek a műfajnak. És a film világát sem sikerült hitelessé tenni, mert ahhoz nincs eléggé elemelve, hogy önálló törvények szerint működő mesevilággá váljon, ahhoz viszont túlságosan stilizált, hogy reális, hétköznapi világnak fogadjuk el. Nyilván pénzkérdés is, hogy az édességbolt szegényesen díszletszerű, vagy hogy a történet második felének otthont adó vidéki kúriának önmagában kéne képviselnie azt a stilizáltságot, amit az első rész még a képekben, díszletekben is igyekezett megteremteni. Ám a hatás mégiscsak az, hogy amikor a sztori átkerül a kastély végeredményben reálisabb világába, az stílustörésnek hat. Az is furcsán veszi ki magát, hogy jó néhány jelenetet kapkodósra vágtak, emiatt nem tud lélegezni, kiteljesedni, és kifejteni a hatását (ld. a gyerekszínész félelme az ikrektől), vagy nem teljesíti be azt, amit ígér (ld. a kamu családtörténet vázolását, amiből csak az nem derül ki, mi a családtörténetük, csupán annyi, hogy a kisfiú legyen „normális”), máskor pedig egyenesen érthetetlenné válik a sztori (ld. a két nő veszekedését, amely egy váratlan snitt után megmagyarázatlan kibékülésbe csap át).
A Habon érezhető az a műgond, amellyel a magyar filmalkotók a vizualitás, a gondolatiság, vagy a színészi játék finomságait felszínre tudják hozni, ugyanakkor még ennél is szembetűnőbb a zsánerfilmkészítés rutinjának hiánya, amely magabiztosan tudna működtetni egy olyan romantikus történetet, amely alapvetően nem akar mást, csak másfél óráig kikapcsolni és szórakoztatni a nézőt. Hogy a jobbára morózus, keménykötésű figurákat játszó Mátray László csak a film második felére találja meg a kulcsot a laza, vicces, problémás jófiú-karakteréhez, vagy hogy a Hab néhány poénja (pl. a jurtaspát üzemeltető, biohippi-nagymagyar család koncepciója) inkább csak papíron vicces, a vásznon nem, az mind eltörpül amellett, hogy itt épp a romkom romantikus oldala nincs megfelelően felépítve és kifejtve. A Hab minden erénye ellenére is hiányérzetet hagy maga után: egy okos és szimpatikusan keserédes romantikus komédia ígéretét, amit csak a jól eltalált befejezésben tud a film valóra váltani – megörökítve egyben egy egész ország rajongását Mácsai Pál iránt.
