Beszámoló a tizennegyedik Friss Hús fesztiválról – Második rész
Mire ez a cikk megjelenik, a fesztivál már lezajlott, a díjazottak pedig átvették a megérdemelt elismeréseiket (mivel a nyertesek névsorát aznap már közöltük, ezt most nem részletezem). A díjátadó ceremónia persze mindig izgalmas: az ember óhatatlanul felállít egy belső rangsort aszerint, hogy melyik alkotás állt közelebb a szívéhez, és önkéntelenül is drukkol a saját kedvenceinek.
Érdekes kérdés, hogy miért is hangsúlyozzuk olyan sokszor a szubjektivitást ebben a szakmában. Nyilván köze van ahhoz a törekvéshez, amellyel megpróbáljuk objektív, szinte tudományos tézisekkel megragadni a közízlést – azaz racionálisan levezetni, mitől működik igazán egy film, és mitől nem. A befogadás azonban mindig magában hordoz egy jókora adag „személyeskedést”. Ennek fényében vettem tudomásul idén azt is, hogy az esetek többségében nem az én favoritjaim diadalmaskodtak.
De sebaj: így is őszintén örülök a nyerteseknek – akik maximálisan rászolgáltak a díjakra –, és legfőképpen magának ennek a csodafesztiválnak. A Friss Hús mára a hazai filmszakma fejlődésének és épülésének megkerülhetetlen motorjává vált. Ezúton is gratulálok az alkotóknak és a szervezőknek ahhoz, hogy ezt az amúgy is kitűnő eseményt évről évre képesek még magasabb szintre emelni.
Külön bekezdést érdemel a fesztivál programfüzete, avagy hivatalos kiadványa. Ez a közel százoldalas magazin számomra rengeteget tett hozzá a fesztiválélményhez (bár meg kell jegyeznem, olvasni legalább annyira szeretek a filmekről, mint nézni őket). Nem csupán minden egyes alkotás szerepel benne: a szinopszisokon túl feltüntették a legfőbb alkotókat, helyet kaptak a rendezők portréfotói, és természetesen a vetítési időpontok, illetve helyszínek is. A kiadvány azonban jóval több puszta műsorfüzetnél. Rendkívül sok és izgalmas interjút tartalmaz a filmszakma legkülönfélébb képviselőivel, a rendezőktől kezdve a színészeken át egészen a háttérben dolgozó szakemberekig. Filmszerető emberként azt kell mondjam, ez a magazin akkor is remek olvasmányélmény lett volna, ha történetesen el sem jutok az eseményre – nem véletlen, hogy helyet kapott a könyvespolcom filmes szekciójában.
De folytatom is a személyes élménybeszámolót, méghozzá a következő négy magyar versenyfilmes szekció általam legjobbnak ítélt alkotásaival.
Magyar versenyfilmek V.
Itt most két módon is csalni fogok – de csak egy kicsit. Először is nem csupán egyetlen filmről fogok írni, hanem nagyon röviden mindegyikről. Számomra ebből a szekcióból volt a legnehezebb kiemelni egy alkotást, hiszen a képzeletbeli skálámon itt mindegyik film maximális pontszámot kapna.
A második csalás az, hogy a választottam (mert végül azért sikerült dűlőre jutnom) egy félig animációs film, egészen pontosan egy bábfilm: a Flódni. Kenéz Ágoston jó értelemben vett csúcsra járatott szentimentalizmusa nálam teljesen átszakította a gátakat; azt hiszem, ez volt az egyetlen alkotás a fesztiválon, amelyen tényleg elpityeredtem. Ráadásul a választásomban egy izgalmas formanyelvi megoldás is közrejátszott. A mű legmeghatóbb része ugyanis egy álom- vagy túlvilágszekvencia, amelyben a formanyelv hirtelen élőszereplőssé válik. Itt egy ötven éve együtt élő idős házaspár búcsújelenetét követhetjük nyomon (a feleség a valóságban ekkor már lélegeztetőgépen van). Ez a szívbemarkoló képsor úgy képes mélyen megható lenni, hogy közben teljesen nélkülözi a műfaj gyakori betegségét, a giccset.
Flódni
Magyar versenyfilmek VI.
Itt sem volt könnyű a választás, de végül Varga Sébastien Poros utakon című ladás-ralis, ultravagány autóversenyzős filmje mellett döntöttem. Az utolsó nagy lehetőség előtt álló, kissé már korosodó baráti páros a felturbózott Ladájával vág neki a nagy versenynek. Czukor Balázs és Anger Zsolt filmes kémiája egyszerűen tökéletes; a két, habitusában teljesen eltérő karakter története egyenesen sikít a nagyjátékfilmes megvalósításért. A film humora és feszültsége pazar összhangban van egymással, a történet egyetlen másodpercre sem ül le, és a végén ismét csak a „néztem volna még” érzés fogalmazódott meg bennem.
Poros utakon
Magyar versenyfilmek VII.
Ebből a szekcióból az egész fesztivál általam leghumorosabbnak ítélt filmjét választottam: Szilágyi Máté és Kereszty Róza Miklós (28) című alkotása az én rekeszizmaimat sem kímélte egyetlen percre sem. A témaválasztás pedig a lehető legjobb alapanyag: az online társkeresés. A „Tinder-randik” (azt hiszem, ez ma már egy külön fogalom) abszurd szituációiról forgatott mű nemcsak a (fél)vakrandik olykor lehetetlen helyzeteire épít, hanem átfogó képet is mutat korunk egyre inkább kommunikációképtelen fiatal generációjáról. Négy randevút követünk nyomon, párhuzamos montázsban felvillantva egy-egy beszélgetés részleteit, amelyek a játékidő előrehaladtával egyre inkább önmaguk paródiájává válnak. Nincsenek oldalak, nincs olyan fél, aki szimpatikusabb vagy kevésbé az; a film egyszerűen csak reflektál arra, hogy ilyen esetekben mennyire más érdeklődésű, habitusú és értékrendű emberek sodródhatnak egymás mellé, akiknek a gondolkodásmódja nagyjából köszönőviszonyban sincs egymással. Aztán a végén, meglepetésként, az egyik randi mégis sikeres lesz. Igazi csemege ez a film – talán leginkább azoknak (amilyen jómagam is vagyok), akik már megjárták az online randizás minden bugyrát.
Miklós (28)
Magyar versenyfilmek VIII.
Az Alíz, a torreádor szeretője című táncfilm egészen szembetűnő módon épít a látványra, ami egy ilyen jellegű alkotásnál nem is meglepő. Az egysnittes – vagy legalábbis annak tűnő – filmek komoly vizuális bravúrnak számítanak; ha mindehhez még jól felépített történet és hiteles színészi játék is párosul, akkor tényleg valami rendkívüli születik. Alíz kiégéstörténete a lány túlhajszoltságának és a színház kegyetlen világának a legutolsó fázisát mutatja be: a bemutató napján a megfelelni már képtelen művésznő balesetet szenved a színpadon, ami miatt egyszerűen lecserélik. Persze nincs új a nap alatt: Alejandro González Iñárritu Birdmanje nagyon hasonló alapkoncepciót vázol fel, ráadásul szintén egysnittes megoldással, ami persze semmit sem von le a magyar kistestvér érdemeiből.
Alíz, a torreádor szeretője
