A post-truth korszak igazságai

|

Horvát Lili: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

 

Van a mi  agysebész Dr. Vizy Mártánk, aki elszánt Y generációs egóval, mindamellett a végsőkig elbizonytalanodva halad a célja felé, és egy szintén orvos Dr. Drexler Jánosunk, aki – akár létezik, akár nem – közel sem az a szívtipró típus. Mégis pontosan értjük, miért érdemes egy másik kontinensről a nyomába eredni.

Nincsen semmi, ami van,
Egy Való van: a Nincsen
(Ady)

Van a filmnek egy ellenállhatatlanul megejtő vonulata. A maga finoman árnyalt módján mindenki rokonszenves. Leginkább a főszereplők. Innentől kevésbé számít, hogy a sztori egy poénért is képes eladni a lelkét.

Hogy Márta, a menő idegsebész a kezdődő szerelem vs. képzelt szerelmi vízió kedvéért rajtaütésszerűen föladja jól menő praxisát s vele húsz éves múltjának érzelmi kapcsolatait, hogy egy házat és egy fél nyaralót Amerikában hagyva Budapest egyik leglepattantabb házában választ ócska bérlakást, hogy a Szabadság hídnál megbeszélt randi helyett a rajongott budapesti orvos (állítólag) meg sem ismeri. Hogy ugyanez az orvos egy bezárt lakásajtónak rebegi el az igazságot. Vajon, mért pont akkor, mért pont ott, s a nézőn kívül hallja-e valaki…

Bizonyos történetelemek motiválatlansága ugyan zavaró tényező, (a legtehetségesebb rendező sem biztos, hogy képes maradéktalanul jó forgatókönyvet írni, bár nyílván tanítják rá, az egy másik szakma) ezzel együtt a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film beindítja azokat a kémiai folyamatokat, amelyek szerelembe ejtik a nézőt. S ha a könyv a leggyengébb pontja, akkor a legerőteljesebb az a világlátás, amellyel a forgatókönyvíró-rendező Horvát Lili a szó szoros és átvitt értelmében is belemászik az emberi agyba és onnan szemléli a korunk ránk szabta létezést.

Stork Natasa                                      Képek forrása: Mafab

Van a mi  agysebész Dr. Vizy Mártánk, aki elszánt Y generációs egóval, mindamellett a végsőkig elbizonytalanodva, olykor még önnön mentális státuszát is megkérdőjelezve halad a célja felé, és egy szintén idegorvos Dr. Drexler Jánosunk, aki – akár létezik, akár nem – kézzelfogható, pontosan körvonalazott figura, s bár közel sem az a szívtipró típus, pontosan értjük, miért érdemes egy másik kontinensről a nyomába eredni.

Mondhatnánk mese. Innen nézve.

Stork Natasa         Fotó: MAFAB, Dömölky Dániel

De ha máshonnan szemléljük, benne rejlik a post-truth korszak minden igazságon túli tétovasága, ellentétekbe csapó szélsőségessége, mentális nyomora, kapaszkodóktól megfosztott, végső bizonytalansága. (Minden kor post-truth, legföljebb a mienk, a maga virtuális kozmoszával, némi önteltséggel fogalmazva még “postabb”.) S ha elhisszük, hogy semmi sem igaz, csupán az érzelmeink, akkor mégiscsak megtaláltuk az igazságot, s vele hipp-hopp eljutottunk azokhoz a hajszálpontos reáliákhoz, amelyekre mindenkinek van egy megfejtése. Csak nem biztos, hogy igaz.

Szerettem volna inkább a vihar madarát,
Tavasszal süvítve visszajönne legalább.
Behunyom a szemem, s a világ holtan hever.
(Azt hiszem, tényleg csak a fejemben létezel.)

Bodó Viktor és Stork Natasa                               “Pontosan értjük, miért érdemes egy másik kontinensről a nyomába eredni..”

Idézi azt a Silvia Plath-t elöljáróban a film, aki költő férjével kis túlzással öngyilkos dinasztiát alapított. Érdekes, de Horvát filmje ezzel együtt az életigenlésről szól, arról, hogy potenciálisan agybeteg (ki nem az) agysebészek hogyan teljesítik be önnön sorsukat. Hogy egy kisebb-nagyobb tudatvesztéssel járó érzelem, úgymint szerelem, még egy normálisnak tűnő korban is (ha van ilyen) durva személyiségváltással/-vesztéssel jár, s ez a – rajongása tárgyától javarészt független – őrült (némelykor őrülten jó) énkeresés még egy fékevesztett, végső igazságon túli korszakban is megleli a maga örömeit. Aztán, hogy ki kit képzel el, és hogy a film valóságsíkján létezik-e Dr. Drexler, végső soron mindegy is. Csupán sorvezető. Többé-kevésbé mindvégig izgalomban tartja a néző érzelmeit ebben a bizarr tudat- és érzelemfolyamban, amely a maga hihető és nehezen hihető fordulataival az emberi agy működését igyekszik föltérképezni egy kifejezetten szélsőséges érzelmi szituációban.

Azt a szervünket, amely a világ és közöttünk van.

Horvát Lili rendező és Stork Natasa

Orvosos sztori véres műtéttel, kamarakórussal, s a valóság egyéb elemeiből táplálkozó szimbolikus mozzanatokkal. Mondjuk, egy formátlan pacába belelátott fekvő szív, vagy egy valóság határán billegő szerelmi aktus, a maga rejtelmesen megfejthetetlen tompa fényeivel és árnyaival. Öröm nézni, ahogy Stork Natasa saját bizonytalanságait szívós kitartással az általa játszott Vizy Márta karakterébe fogalmazza, s lesz belőle biztos kézzel gyúrt figura. Vagy Bodó Viktor, aki olyan valóságosra formálja Drexlert, hogy bármit elhiszünk neki. Még azt is, hogy nem létezik. Stork karaktere képes legyőzni a háttérben megbújó motiválatlanságot is, Bodó figurájának körvonalazottsága pedig megfoghatóvá teszi a megfoghatatlant. A saját tudatunk mikrokozmoszában vagyunk – jegyzi meg laza nonsallansszal Dr. Drexler, s ha belegondolunk, ez a “mikro” maga a makrokozmosz.

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre a Magyar Filmadatbázison

CÍMKÉK: