Fekete pont
A Cannes-ben debütált Itt vagyok című vizsga-, valamint a Balaton Method című rövidfilmje révén ismertté vált Szimler Bálint első egész estés, Fekete pont című nagyjátékfilmjének története az író-rendező saját gyermekkori élményein alapul, a hazai közoktatás helyzetét igyekszik feltárni.
A filmet három díjjal ismerték el a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon. A Concorso Cineasti del Presente szekciójában a szakmai zsűri Szimler Bálint rendezőnek ítélte a Special Mention különdíjat, valamint a független kritikusok zsűrije is őt választotta a legjobb rendezőnek; a film egyik főszereplőjét alakító Mészöly Annát pedig az idei fesztivál legjobb színészeként tüntették ki.
Amikor elfogynak a szavak
Több óra telt el teljes némaságban, miután elhagytam az Uránia Nemzeti Filmszínház épületét. A filmvetítés után szerettem volna azonnal mindent szorgosan lejegyzetelni, de éreztem, hogy amit láttam, túlmutat a kimondott vagy leírt szavakon; a mű zsigeri szinten kezdett dolgozni bennem. A Fekete pont ugyanis egy éles tükör, egy tűpontos rajz a magyar valóságról, az oktatás helyzetéről, a szakmát elhagyó pedagógusokról, a társadalom peremére szoruló családok mindennapi küzdelmeiről, az őket ért megaláztatásokról; és nem utolsó sorban azon feketerigók esetéről, akik ki mertek lépni a tornasorból, s akiket pontosan emiatt némított el a rendszer és közvetlen környezetük.
„Rend a lelke mindennek”
Hangzik el a mozivásznon, s valóban, a Berlinből hazaköltözött tízéves Palkó (Paul Mátis) iskolájában tilos belépni az épületbe a kijáraton, elhalasztani a menzás ebédet – ha az egyszer már ki van fizetve –, tilos továbbá hangosan nevetni órán, szóvicceket gyártani – ha azok félreérthetőek –, nem megfelelő színű pólót viselni, ahogy unatkozni, rosszul lenni a tűző napon és csöndben maradni sem szabad, és legfőképp talán jobb lenne, ha önálló gondolataink sem lennének. A tankönyvben és tantervben már úgyis minden le van fektetve. Ha megvan a keret, minek attól eltérni?
A főszereplő Palkó ezen rendszer egyik fekete pontja. Természetéből fakadó csendes lázadása több pedagógust kihoz a sodrából. A kezdetben mókásnak induló tanév egyre sötétebb árnyként nehezedik a fiú mindennapjaira. Csínytevéseit egyre súlyosabb megtorlás követi; aki egyszer a farkasszemet nézett a rendszerrel, azzal könnyen megeshet, hogy olyan dolgokért is sarokba állítják, amit el sem követett.
Aki egyszer farkasszemet nézett a rendszerrel, olyan dolgokért is sarokba állítják, amit el sem követett
„Nem te vagy a hibás, ezek a gyerekek azok”
Egyedüli támasza a pályakezdő irodalom-tanárnő, Juci néni (Mészöly Anna), aki Palkóhoz hasonlóan szintén elszenvedője a korszerűtlen intézményi rendszernek. Részben ez a kapcsolódás alapozza meg történetszáluk egybefonódását.
Az érzések szabad megélése, kifejezése, versolvasás a földön ülve, közös és önálló gondolkodás… nem ez lenne a jövő? A mű válasza hátborzongatóan kiábrándító, ugyanis a gyerekközpontú, önálló tanítási módszereivel a kisiskolások körében népszerűvé vált pedagógust pont ez a nyitott gondolkodás kényszeríti a szülői és tanári közösség peremére. Elfordulnak tőle, mikor kiáll igazáért, jobban mondva egy egészséges gondolkodású, jóérzésű társadalom igazságáért.
Fényből a sötétségbe
Annak érdekében, hogy a filmet rétegeiben is megértsük, nem lehet elmenni néhány bravúros rendezői fogás mellett. Az egyik ilyen látványos elem már a film előzetesében is látható. Az ominózus jelenet során az iskola második emeletéről váratlanul kiesik egy terem ablakának üvege, ezzel szimbolikusan fekete foltot hagyva maga után. Ez a hiátus, avagy sötét üresség a műben a közoktatás intézményeinek visszamaradottságára utal. A rendszer fekete foltja, hogy bár nincs anyagi forrás a károk megjavítására, a biztosító sem fizet… kivéve, ha pályázatot adnak be rá, ami, ugye közismerten a gyors lefolyásáról híres… Ami szabály, az szabály: ami elhasználódott és életveszélyes, legyen azonnal korrigálva, de hogy miképp, azt már mindenki oldja meg magának.
A filmben egy másik elsötétülő ominózus jelenet szemtanúi is lehetünk. Palkó a fényes folyosóról lesétál a lépcsőn a sötét alagsorba, ezzel maga mögött hagyva a tanórákat és az őt körülvevő gyermeki zsivajt. E jelenetnek a műben nem csak vizuális és esztétikai jelentése van, pszichésen is hat a nézőre. A pince, az alagsor és a lefelé vezető út általában a tudat alatti, rejtett érzelmeket jelképezi, de a bezártság és a negatív érzelmek elhatalmasodását is jelképezheti, főleg, ha valaki önként tart afelé…
Keretbe zárt dallamok
Szimler Bálint rendező, valamint Lajhó Dorka és Sabák Péter zeneszerző munkáját dicséri az a bravúr, amely a visszatérő zongoraszó felcsendülésével ad egyfajta keretet a műnek; mi több elválasztja az egyes láthatatlan „fejezeteket” egymástól. Mikor megszólal a dallam, érezhetjük, hogy a mű egy újabb rétegéhez érkeztünk…
Mészöly Anna
Égig érő fa
A film végéhez közeledve erős szimbolikus jelentést kap az iskola udvarán álló hatalmas fa, amit a szereplőkkel együtt mi nézők is lentről felfelé csodálhatunk. Ha Jung gondolatait követjük, miszerint „az égig érő fa” a világunk közepe, lelkünk középpontja, személyiségünk fejlődésének szimbóluma, akkor megérthetjük, miért kapott ekkora szeletet ez a bizonyos jelenet a filmvásznon.
Vissza az elejére
Talán azért is hagytak el a szavak, mert az érzelmek olyan széles spektrumát járhattam be pár óra leforgása alatt, amihez régóta nem volt szerencsém. Ez nem csak Szimler gyerekkori élményeiben való osztozásnak volt köszönhető, hanem annak a sok finom, nüansznyi részletnek, világszínvonalú vágásnak, és az említett hangi játéknak is, ami mindezt keretek közé zárta.
Lőkös Ildikó Szimler Bálint filmjében
Megesett, hogy szívből felnevettem az őszinte, de egyszerű humoron; a következő pillanatban már azon kaptam magam, olyannyira bőröm alá kúszott az igazságtalanság fájdalma, hogy nedves lett a szemem a könnyektől. Máskor olyannyira arcon csapott a magyar valóság, hogy szinte fékeznem kellett az indulataimat a nézőtéren. Mindez a nosztalgia keserédes utóízével maradt velem, mert az élet minden szépséghibájával együtt, van abban valami „zsibbasztóan” gyönyörű, ha egy gyermek szemén keresztül éljük újra azt, amit már elvett az idő.
Szimler Bálint egész estés filmjét szeptember 19-től tekinthetik meg a nézők a magyar mozivásznon. Nem éri meg kihagyni…
Írta és rendezte Szimler Bálint
Producer: Osváth Gábor és Mártonffy Zoltán
Executive producer: Kovács Gábor, Pataki Ági, Antal Ilona, Kemény Ildikó, Peták Eleonóra, Juhász Péter, Blik Dániel és Dreissiger László
Co-producer: Berkes Júlia, Petrányi Viktória, D’Intino Patrícia, Pusztai Ferenc és Ferenczy Gábor,
Associate producer: Kázmér Miklós, Felszeghy Ádám, Mátis Inez és Fátyol Hermina
Fényképész: Rév Marcell
Vágó: Ördög Zsófia
Zeneszerző: Lajhó Dorka és Sabák Péter
Hangmester: Lente Viktor
Jelmeztervező: Glaser Marcsi
Látványtervező: Láng Imola
Casting director: Fátyol Hermina
Casting munkatárs: Holczer Sára
Főszereplő: Paul Mátis és Mészöly Anna.
