Somogyvári Gergő: Fanni kertje
Somogyvári Gergő, korábbi Magyar Filmszemle fődíjas (Csempelevél – Carta Azulejo 2008) első egész estés dokumentumfilmje, a Fanni kertje újra látható volt a 44. Filmszemle vetítésén a Corvin Mozi Karády termében. A 2023-as film elnyerte a Verzió filmfesztiválon a legjobb dokumentumfilm és a legjobb közönségfilm díjat.
A magyar-román-horvát dokumentumfilm két, a társadalom peremére szorult ember együttélését mutatja be: Laci, a hatvan körüli hajléktalan férfi és a tizenkilenc éves Fanni, akit transz identitása miatt a szülei kitagadtak. Kettejük történetét láthatjuk a 83 perces film során, ahogyan próbálnak élni és túlélni a kézzel épített erdőszéli kunyhóban. A Fanni kertjében a kitaszítottság, a család, az otthon, az elfogadás, az önszeretet és egy különleges apa-lánya kapcsolat világa bontakozik ki. Fanni és Laci egy sajátos szimbiózisban élnek együtt, amelynek részét képezi a közös munka a ház körül, a nevetés és viccelődés, a feszült pillanatok és konfliktusok, vagy a szükség esetén megejtendő komoly beszélgetések, ahogyan az a legtöbb szülő-gyermek kapcsolatban elvárható.
A film forgatását 2018-ban kezdték meg és négy éven át tartott, így a végül felhasznált anyagok történeti szálai néhol lazán kapcsolódnak egymáshoz, életképek és érzésvilágok egyvelegét alkotják – a jelenetek közti ugrásokat a korábban kiépített kontextus egészíti ki. A nyitóképben Fanni sokadik alkalommal tér vissza Laci állandósult lakhelyére, az erődszéli kunyhóba, amely egyfajta idealizált mesés jelleggel bír – ezzel keveredik a lomokból, feldarabolt bútorokból felépülő és pornográf poszterekkel díszített hely abszurditása. Az operatőri munka hatásosan adja át a kunyhó zegzugos térélményét a szűk, közeli felvételekkel, amelyekkel a belső teret mutatják be; valamint az elhagyatottság, elszigeteltség és csend élményét az udvarról készült állóképekkel – így teremtve meg a világtól való elzártság és a védelem vegyes burok jellegét.
A dokumentumfilm első jeleneteiben érződik Laciék feszélyezettsége, ez a későbbiekben feloldódik és nyomtalanul eltűnik, ezzel az átmenettel a külső, voyeur-szerű megfigyelői nézőpont átvált egy közelebbi, intimebb megközelítésbe, amely során a befogadó is részévé válik Laci és Fanni mikrokozmoszának. A bensőséges felvételek által a fókusz kettejük kapcsolatára helyeződik, amellyel a néző is közelebb kerül ehhez a két személyhez, akik más esetben a perifériára szorulnak a társadalomban.
A két szereplő nem is térhetne el jobban egymástól, a közös pont bennük a kitaszítottság, mégis emberséggel és segítőkészséggel fordulnak egymás felé. Fanni nem hajlandó behódolni a társadalmi normának, és inkább viseli a nehéz következményeket, minthogy a legkisebb részét is feladja önmagának. Miközben e kitartás miatt nem kap munkát, mentális nehézségekkel küzd, mivel a szükséges hormonkezeléseket nem tudja megfizetni és nem érzi komfortosan magát saját testében. Így az olyan mentál higiéniás problémák is előtérbe kerülnek, mint a depresszió és a pánik. Fanni küzdelmének lényegét képi formában pontosan kifejezi, amikor az egyik mélypontja során a meztelen nők fotói alatt fekve szinte eltűnik, beolvad a háttérbe.
Eközben Laci, a keménykötésű, valaha gyárimunkás apa figura igyekszik eltartani mindkettőjüket és segíteni Fanninak a nemváltásban, ahogyan a mindennapi életben is. Laci törődése a dühös – valójában aggodalmas – pillanatokban is átütközik, ahogyan Fanni biztonságát és boldogságát tartja szem előtt, még akkor is, ha szitkozódik vagy zsörtölődik.
A dokumentumfilm utolsó előtti jelenetében, miután Fanni kiköltözik Lacitól, a férfi egyedül ül a kunyhó előtt, és saját betegségéről mesél, még ebben a pillanatban Fannit hozza szóba, hogy vele mi lesz a jövőben. Míg korábban Lacit többnyire munka közben, Fannival vagy másokkal beszélgetve láthattuk, most egyedül van. A közeli felvétel, a tavaszi csend és Laci nyíltsága egy olyan oldalát mutatja meg a férfinak, amely a dokumentumfilm során addig is jelen volt, azonban nem ennyire explicit módon. A film képes volt egy rendkívül intim formában rögzíteni kettejük életét, ami közel sem tökéletes, mégis őszinte. Közös életterük a film végén felszámolódik, amikor egy markológép elbontja és teljességgel megsemmisíti a Laci által épített házikót és az udvart, megszűntetve ezzel az addig biztonságos búvóhelyet a világ peremén.
Laci egy fiatal tinédzsert lát csupán Fanniban, akinek segítségre van szüksége, nem a transznerműségével foglalkozik, hanem azzal a nehéz helyzettel, amelyben a lány van. A film az empátia egy olyan hiányára hívja fel a figyelmet, ami áthatja a társadalmat: ha az egyén nem tud közvetlenül kapcsolódni a másik nehézségeihez, mivel azok őt konkrétan nem érintik, mennyiben képes mégis átérezni a másik helyzetével járó konfliktusok és hátrányok fájdalmát? Mennyiben képes együttérzéssel fordulni a másik irányába? Az empátia folyamatosan egyre szűkebb körre korlátozódik, és szükséges hozzá az a szubjektív megélés, amelyen keresztül az egyén képes kapcsolódni. A Fanni kertje ezt a korlátot töri át, hogy testközelből, rendkívül bensőséges módon mutassa be az olyan emberek életét, akik kívül esnek a normatív társadalom keretein és annak ellenére, hogy szeretnének szerepet vállalni a társadalomban, annyira a perifériára szorultak, hogy a lehetőségeik korlátozottá váltak (betagozódás vagy kivonulás), vagy egyenesen megszűntek.
A film során megvannak mindkettőjük egyéni, illetve közös mélypontjai, mégis ebben a mikrokozmoszban, amelyben együtt léteznek – elfogadás, megértés és szeretet látható a konfliktusok és nehézségek mellett. A Fanni kertje két különleges személy nehéz helyzetének és kitartásának megható története, ami segít közelebb hozni azokat, akik a perifériára kényszerültek.
Ez a rendkívüli szituáció, Fanni és Laci közös élete, reflektál a hajléktalanság problémájára (2018-as hajléktalan törvény) és a transzfóbiára (2020-as név és nemváltoztatásra vonatkozó törvények), azonban nem annyira politikai vonalon mutatja be ezeket, hanem emberi oldalról. Laci és Fanni egymásban bízhatnak, egymásra számíthatnak, miközben a normatív társadalom veszélyessé vált rájuk nézve, mivel fenyegetésként, vagy láthatatlanként kezeli őket. A Fanni kertje nem csak a transzneműség, vagy a hajléktalanság szempontjából bír meghatározó társadalmi jelentőséggel, hanem bármilyen más marginalizált csoport esetére vonatkoztatható, és a két szereplő kapcsolatának bemutatásán keresztül dokumentálja az peremre szorítottak nehézségeit, küzdelmeit és egyben példát állít az elfogadás terén.
Rendező: Somogyvári Gergő
Szereplők: Fanni, Laci, Adrián, Aranka, Dorina
Forgatókönyv: Somogyvári Gergő, Pocsai Zsolt
Operatőr: Somogyvári Gergő
Vágó: Feszt Judit
Zene: Bátki Viktor
Hang: Florin Tabarcau, Marcius Leftarache
Dramaturg: Kis Anna
Producer: Somogyvári Nóra
Gyártó cég: New Retina Productions Kft.
Co-producer: László Sára, Oliver Sertic
Co-production: Restart, Avanpost, Campfilm
