Enyedi Ildikó, Mundruczó Kornél, Mészáros Márta, Rudolf Olivér

|

Négy magyar film szerepel Cannes-ban

A 74. cannes-i fesztivál hivatalos programjában bemutatott négy magyar alkotást is beleértve a Nemzeti Filmintézet az elmúlt 120 év teljes magyar filmgyártását képviseli a rendezvényen, ami nemzetközi viszonylatban is nagyon nagy értéknek számít – mondta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos Cannes-ban.

Káel Csaba

„Az, hogy egy olyan kis országnak, mint Magyarország, folyamatosan sikeres filmgyártása legyen, világviszonylatban is ritkaság” – mutatott rá.
A filmügyi kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy Thierry Frémaux fesztiváligazgató Mundruczó Kornél Evolúció filmjének bemutatója előtt a magyar filmes hagyományt és a magyar alkotások folyamatos cannes-i jelenlétét, valamint az azok iránti érdeklődést méltatta.
„Ez érződött Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjének díszbemutatóján is” – hangsúlyozta Káel Csaba. Kiemelte, hogy egy magyar irodalmi klasszikus, Füst Milán Nobel-díjra is jelölt regénye szolgált a film alapjául, s így az alkotás a saját eszközeivel a magyar irodalmat is népszerűsíti.
Káel Csaba értékelésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a fesztiváljelenlétet nagyon jelentős szakmai háttérmunka is kíséri. A szemle idején a fesztiválpalotában rendezett filmvásáron a Nemzeti Filmintézet önálló magyar standdal, a fesztivál International Village-ában pedig saját pavilonnal képviseli a magyar filmgyártást évek óta.

A koronavírus-járvány miatt idén számos ország nem tudott jelen lenni a fesztiválon, emiatt a francia szervezők külön is nagyra értékelték a látványos magyar megjelenést – mondta Káel Csaba. Ezeken a helyszíneken a 120 éves magyar filmgyártásra akarta a Nemzeti Filmintézet felhívni a figyelmet, s a Screen nemzetközi filmes szaklap címlapján is megemlékeztek az évfordulóról.
„Nem a múltról, hanem a folyamatról kívánunk beszélni, ami 120 éve kezdődött és máig tart, hiszen idén is négy magyar film szerepel a hivatalos válogatásban, négy egymás utáni generáció alkotásai, a filmvásár és magyar pavilon pedig arra ad lehetőséget, hogy a jövőről tárgyaljunk” – fogalmazott a kormánybiztos.
Káel Csaba más országok filmügyi illetékeseivel is találkozott, egyeztetett az ARTE francia-német kulturális közszolgálati tévécsatorna vezetőivel a potenciális együttműködési lehetőségekről, valamint tárgyalt a filmarchívumok közötti együttműködésekről is, miután a Nemzeti Filmintézet célul tűzte ki a streaming csatornájának, a FILMIO kínálatának a kibővítését a visegrádi négyek országainak filmjeivel.


Louis Garrel francia és Gijs Naber holland színész a Feleségem története címû film bemutatójára érkezik a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2021. július 14-én

„Ezekben az országokban sokan ugyanazokon a filmeken nőttünk fel, s közülük sokat szeretnénk a gyerekeinknek is megmutatni” – fogalmazott.
A jövőbeni nemzetközi együttműködésekre szerinte jó példa lehet Enyedi Ildikó alkotása, amely magyar-német-francia-olasz koprodukcióban készült nemzetközi stábbal és szereplőgárdával. A pénzügyi hozzájáruláson túl a nemzetközi koprodukciók a forgalmazás szempontjából is nagyobb teret nyitnak meg, hiszen ez esetben nem kizárólag egy 10-13 milliós magyar közösség számára készülhet egy film, hanem a partnerországok is potenciális nézőket jelenthetnek a színészeik, a helyszíneik vagy a történet miatt. Jelenleg tíz koprodukció készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával.

A V4-országokkal egy közös pénzügyi támogatási alapot is tervez Magyarország létrehozni nemzetközi együttműködésekre. A kormánybiztos reményei szerint a terv a V4-ek július 1-jén kezdődött soros magyar elnöksége alatt megvalósulhat.
Az idei cannes-i fesztiválon Enyedi Ildikó A feleségem története című legújabb játékfilmje az Arany Pálmáért versenyezhet, míg Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmjét a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába válogatták be. Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét a Cannes-i bemutató elnevezésű új programban vetítették, míg a restaurált filmklasszikusokat bemutató Cannes Classics programba ezúttal Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjének teljes körűen felújított változata kapott meghívást. /Forrás: ART7, MTI/

CÍMKÉK: