Eltörölni Frankot

|

Jön Fabricius Gábor első játékfilmje

Egy underground zenekar frontembere a pszichiátrián, 1983-ban

Fabricius Gábor         Fotó: Valuska Gábor

Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című történelmi filmdrámájának forgatókönyve az elmúlt években széleskörű nemzetközi elismerésben részesült, több rangos díjjal is jutalmazták, többek között a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon is kitüntették. A koronavírus-járvány aktuális vészhelyzeti protokolljától függően, a filmet, amely 434 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Filmintézettől, 2020. júliusában kezdik el forgatni, a forgatás előreláthatóan hat hétig tart majd.

Az Eltörölni Frankot forgatókönyvével Fabricius Gábor már több mint 170 nemzetközi konzultációt, 12 rangos nemzetközi filmfesztivál és -fórum meghívást, valamint 2 fontos díjat is maga mögött tudhat. 2017 és 2019 között az Eltörölni Frankot forgatókönyve elnyerte az „A” kategóriás Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál „Best Vision – Feature Launch in development” díját, többek között beválogatták a Tallini Nemzetközi Filmfesztivál Baltic Events programjába, a Torino Artdirectors Masterclass sorozatába, a Sundance Lab shortlistjébe, a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál Cinelink programjába, míg a Vienna Lets CEE Eliot Grove nemzetközi pitch fórumán Silver Award-díjjal tüntették ki. A szakmai fórumokra, versenyekre Fabricius forgatókönyvét több száz, néhol (Sundance Institute) több ezer pályázó közül választották ki.

Az Eltörölni Frankot forgatókönyvét olyan szaktekintélyek segítették tanácsaikkal, mint Miguel Machialski forgatókönyvíró, Gazdag Gyula rendező, vagy Matthew Takata, a Sundance Institute forgatókönyvírói workshopjának vezetője. A szakemberek kiemelték, hogy az Eltörölni Frankot témaválasztása különösen fontos és izgalmas, hiszen a politikai pszichiátria, mint intézmény eddig játékfilmben még nem jelent meg főtémaként; először Fabricius forgatókönyvében kap főszerepet. Ezt támasztja alá, hogy az Európai Unió két kurzusa – a Creative Europe Media Sources2 és a MIDPOINT – is beválogatta a szakmai programjába, sőt ösztöndíjjal is támogatta, és az író-rendezőt meghívták Berlinbe és Barcelonába.

Az Eltörölni Frankot szinopszisa szerint, 1983-ban, a vasfüggöny mögött, Frank, egy underground zenekar karizmatikus frontembere nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe, képtelen tartani a száját. Politikai pszichiátriára kerül, ahol a rendszer ellenségeit titokban, kínzások közepette próbálják elhallgattatni – súlyos trip veszi kezdetét, amely a társadalom sorsdöntő dilemmáira keresi a választ.

„Az Eltörölni Frankot ima azokért a tehetségekért, akiket tönkretett, elüldözött, vagy épp öngyilkosságba kényszerített a hetvenes-nyolcvanas évek skizofrén diktatúrája, amely egyenlőséget, békét és biztonságot hirdetett, miközben Magyarország vezette az öngyilkossági világranglistát. Olyan világot éltünk, amelyben a bűnökről kollektíven kellett hallgatni, amivel a diktatúra emberek millióinak okozott máig tartó traumát. Az Eltörölni Frankot fikció, de szerteágazó személyes és történeti kutatómunkán alapul, így valós mikrotörténetek, töredékek füzére, mozaikja, melyet a kirekesztettek, az igazságtalanul megbélyegzettek, a megalázottak és a tönkretettek emlékére készítek immár öt éve.” – emelte ki Fabricius Gábor a film írója, rendezője.

Az Eltörölni Frankot producere Dér Tamás, operatőre Dobos Tamás, vágója Tuza-Ritter Bernadett. A hangért Zányi Tamás, a jelmezekért Szűcs Edit felel, a rendező konzulense Gazdag Gyula.

Fabricius Gábor író és rendező, Cannes Golden Media Lion-díjas kreatív szakember, a londoni Central-Saint Martin Collage Art and Design-ban végzett, tanárai között volt Mike Figgis is, a Las Vegas, végállomás című film rendezője. A Puha Neon Fejlövés című novelláskötete a kapitalizmus kelet-európai változatáról, Más bolygó című, toplistákat megjárt regénye a rendszerváltás utáni nagybetűs Nyugat megérkezéséről szól, melyet az Európa Könyvkiadó Aegon díjra jelölt. Sintér (Skinner) című Huszárik Zoltán-díjas rövidfilmje egy kilakoltatás története, amely a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, majd világszerte több mint 40 fesztiválon mutatkozott be, többek között Csehországban, Írországban, Lengyelországban, az Egyesült Királyságban, Németországban. Dialogue című rövidfilmje a migránsválságot helyezi a középpontba. A mű megnyerte a FICC (Fédération Internationale des ciné-clubs) zsűri különdíját, részt vett a Zürichi Nemzetközi Filmfesztivál magyar filmeket bemutató Panoráma programjában, közönségdíjért versenyzett többek között a Luxemburgi CinEast, a Bostoni Global Cinema és a Mumbai Nemzetközi Filmfesztiválon is.

Fabricius Gábor az IMDb-n

Interjú Fabricius Gáborral

CÍMKÉK: