Együtt kezdtük
Kerékgyártó Yvonne létrehozta a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan és egy balatoni turizmust népszerűsítő reklám szerelemgyerekét, avagy íme az Együtt kezdtük, amely Y-generációs Igazából szerelem vágyik lenni, de jobban érdekli a borászat, mint szereplői lelkivilága.
A 12.b osztály, ahogyan az lenni szokott, érettségi után ezerfelé széledt szét. Tíz év múlva azonban Juli (Mészöly Anna) és Renátó (Nagy Márk) esküvője okán újra összejön a csapat: Ádám (Kövesi Zsombor), aki az élet császáraként viselkedik, de igazából gimis kora óta Julit próbálja elszeretni Renátótól, a Londonban élő Marci (Jakab Balázs), aki pedig Franciskát (Mosolygó Sára) szeretné meghódítani hasonlóan régóta, továbbá Nóri (Koós Boglárka) és Bennett (Lelkes Botond), akiknek a középiskola óta fennálló kapcsolata most jutott a szétesés szélére – miközben az ifjú párnak is megvannak a maguk küzdelmei.
Tipikus, közel tucatnyi karaktert felvonultató romkom-recepttel állunk tehát szemben, amit kisebb-nagyobb (de inkább kisebb) sikerrel ezerszámra próbáltak utánozni itthon és külföldön is, azóta, hogy Richard Curtis az ezredforduló környékén csúcsra járatta. Az Együtt kezdtük azonban ezt nemcsak végtelenül átlátszóan, de jobbára lelkesedés nélkül is műveli: nem meglepő, hogy bizonyos kritikák már egyenesen egyfajta politikai kurzusfilmként állítják be az alkotást, a felfogása annyira rózsaszín, művi és megúszós egyszerre. Rafinált propaganda helyett azonban sokkal inkább a hazai romkomok ethoszához próbál hű lenni a mű: ahogyan annak idején az S.O.S. szerelem! vagy a Kölcsönlakás (de még az egyébként minden más ízében autentikus és szerethető Nagykarácsony is) turisztikai katalógusokba illő helyszíneken, a szereplők számára egyedül a pártalálás kihívásait tartogató Budapesten játszódott, úgy ettől az alkotástól is műfajidegen volna a megélhetési nehézségek vagy bárminemű társadalmi kontextus taglalása, netán a Reisz Gábor-i jellegű keserédes merengés az Y-generáció útkereséséről. (Pont úgy, ahogyan az örök érvényű fesztiválhimnuszként létező nyári partislágerekben is a szerelmek dominálnak a szorongások helyett – ennek meglehetősen ironikus felhangja, hogy a Punnanny Massif énekesét, Felcser Mátét találjuk a zeneszerzői poszton.)
Az Együtt kezdtük esetében is két 28 éves fiatal párkapcsolatában a lehajtott WC-ülőke és a mosatlan joghurtos doboz a legnagyobb probléma, másikuknak pedig az az egyetlen érve élete párja mellett, hogy egyszer sem tértek nyugovóra haragban. „Néha ilyen egyszerű” – fűzi hozzá a film krédójának is beillő mondatot, ugyanis itt tényleg minden kényelmetlenül egyszerű. Egydimenziós karakterek huppannak le egymás mellé, hogy segítségükkel érdemi cselekmény helyett mindössze egy különböző sztorikezdeményeken átbukdácsoló jelenetfüzér rajzolódjon ki a szemünk előtt. A látottak egy egész estésre nőtt reklám benyomását keltik, hiszen az egyetlen állandó, hogy egy csapatnyi divatosan felöltöztetett, szép fiatal különböző nyaralós helyszíneken bulizik, csupa olyan érzéssel és gondolattal felvértezve, amely harminc másodpercben is tökéletesen beazonosítható. (Ezt a hatást külön aláhúzza, hogy Kerékgyártó Yvonne rendezése annyira beleszerelmesedett a balatoni drónfelvételekbe és a borvidék-hangulatba, hogy bizonyos képeknél már szinte várjuk, mikor úszik be a „Discover Hungary” szlogen a vászonra.)
De elsősorban nem is azt kell felróni a Együtt kezdtüknek, hogy könnyed nyári vígjátékként mindössze egy bankhitel-promó szintjén képes vászonra vinni emberi sorsokat és a mai huszonévesek dilemmáit, hanem hogy még ebbéli vállalásában sem fogalmaz kifejezetten ügyesen. Ehhez a formulához 4-5 jelenetnyi történeteket kellene hatékonyan, érzékletesen elmesélni, kiegyensúlyozottan megvalósítani, majd egymást erősítve összefűzni, a képletnek azonban minden eleme hibádzik valahol. Egyszerűen nem világos, mit szeretnének kommunikálni az alkotók: ami a szereplők terveiként, dilemmáiként definiálható volna, teljesen tetszőlegesen merül fel és szorul háttérbe, a konfliktusokat rendkívül erőszakosan teremti meg és eszkalálja a film, míg más ellentéteket (például egy felettébb rosszízű bullying-vonalat) hosszas építgetés után érdemi robbanáspont nélkül ejt el. És míg ez ugyan lehetne reflexió a korosztály céltalanságára és mának élésére, az Együtt kezdtük minduntalan próbál egyfajta folytonosságot képezni a szereplők tízéves viszonyában és az aktuális hétvége eseménysorában. (A látottakhoz képest még a hasonló szemlélettel, de konkrétan szkeccsfilmként megvalósított #sohavégetnemérős is összeszedettebb munkának tűnik.)
A kvázi-főszereplő Marci fő jellemhibájaként például azt próbálja beállítani hogy nem őszinte, de erre egy (egyébként relatíve védhető) példát kivéve egyszer sem szolgáltat apropót, az őt alakító Jakab Balázsból pedig sokkal inkább egy bizonytalanságokkal teli, de hiteles ember karizmája sugárzik, mint egy gátlástalan kamugépé. Az Együtt kezdtük egyetlen menstvársa éppen remek színészei: Jakab egy-egy mosolyát, Kövesi Zsombor lezserségét, Hrisztov Toma elfojtottságát elnézve újra és újra el tudjuk hinni a semmire sem jó sztori- és karakterkezdeményekből is, hogy hús-vér embereket látunk, akik között megvan az egykori osztálytársak kémiája. Kerékgyártó egyetlen jó döntése, hogy hagyja őket érvényesülni, lélegezni a reakcióikat, sokszor már-már improvizációs irányba engedve el a jeleneteket.
Egy ponton túl már egyenesen frusztráló azzal szembesülni, hogy az Együtt kezdtük tulajdonképpen hangulatos mozi, és egy-egy momentumával végső soron egészen a bőrünk alá kúszik a színészgárda autentikussága révén – akkor mi lehetett volna belőle, ha maga a forgatókönyv is a hitelességre, komponáltságra törekszik egy eldobható nyári filmélmény és egy Balaton-felvidéki álomvilág megteremtése helyett? Bárcsak néha a mozivásznon sem lenne minden olyan egyszerű, hogy pénteken lemegyünk bulizni a haverokkal, és vasárnapra megoldódik életünk!
