Egy nemzeti kincs reneszánsza

|

Folyékony arany

Nem tudom, hogy bárki is szükségét érezte-e egy tokaji aszúról szóló filmnek ez idáig, Almási Tamás legújabb dokumentumfilmjét látva mégis biztonsággal kijelenthetjük: büszkék lehetünk erre a termésre.

Amikor meghallottam, hogy film készül a tokaji aszúról, arra gondoltam, amire valószínűleg sok mindenki. Egy hazafias, könnyed ismeretterjesztő filmre számíthatunk, ami piedesztálra emeli majd a magyarok nemes italát, de nem szolgál komolyabb szellemi táplálékkal. Pontosabban nedűvel. A rendező nevét látva mégis elbizonytalanodtam. Almási Tamás számára nem újdonság egy hungarikumról dokumentumfilmet készíteni, és ha a Puskás, Hungary következtetni enged valamire, a Folyékony aranytól szintén nem egy szimpla Magyarország imázsfilmet várhatunk. A rendező közel ötven éve tartja pozícióját, mint a magyar dokumentumfilm-készítés egyik legeredetibb úttörője. Filmjeire az érzékenység és az emberi psziché tanulmányozása jellemző. A karaktervezérelt dokumentumfilmek mesteréről bátran állítható, hogy kevesen érnek nyomába a néző érzelmeivel való marionettjátékában, legyen szó a lombikbébi programba bekerülő három pár történetéről a Sejtjeink című filmben, vagy egy férfi szívtranszplantációját dokumentáló Szívügyemről.

Almási különleges emberi drámákra kiélezett hatodik érzéke a Folyékony arany esetében is hatékonynak bizonyult, és olyan fogást sikerült találnia vele ezen az eluzív témán, ami az emberi sorsok szintjére helyezi vissza a narratívát. Tokaj legendáriumához három aszúborász küzdelmein keresztül jutunk közelebb. A küzdelem talán a legmegfelelőbb jelző, amit a tevékenységükre használhatunk, az aszú ugyanis nem csupán értékében hasonlatos a filmcímben jelölt nemesfémre. Hozzájutni hasonlóképp körülményes és a szerencse legalább annyira közrejátszik a sikerben, mint az aranyásók esetében. Három aranylázas szereplőnk közül a történet Szepsy Istvánra, a legendás Szepsy-birtok jelenlegi vezetőjére fókuszál elsősorban. Alaposabban megismerve világossá válik, hogy jobb „főszereplőt” kívánni sem lehetne egy borcentrikus dokumentumfilmnek. Követjük Szepsy megszállott, művészi igényességét, terményei iránti szeretetét, odaadását és nemzetközi sikereit, miközben ő elsősorban azzal van elfoglalva, hogy az utána következő generációnak megfelelően tudja átadni a birtok irányítását.

Bár ismeretterjesztő filmnek közel sem nevezhető, alanyainktól sokat megtudunk az aszúkészítés leginkább alkotásnak nevezhető tudományáról. Almási gondoskodik róla, hogy a néző átértékelje magában a tokaji aszúval kapcsolatos prekoncepcióit, ahogy bevezet a munkálatok színfalai mögé. Megtudjuk például, hogy a nemzet legendás desszertbora a botrytis cinerea nevű nemespenész okozta aszúsodási folyamat során jön létre, és azt is, hogy ennek eléréséhez elsősorban az időjárás isteneinek áldása szükséges. A környezeti körülmények óraműszerű egymásutánisága nélkül ugyanis folyékony arany helyett a borászok csak kárba veszett termést tudhatnak magukénak. A film másik két szereplőjét ez a kihívás tartja össze Szepsyvel. Bacsó András, egy nemzetközi borbirtok Magyarországi telephelyének vezetője és az elismert lapszerkesztőből és borszakértőből lett önképzett borász, Alkonyi László tökéletesen kiegészítik Szepsy István bölcs és sokat látott karakterét.

Almási Tamás tehát bizonyos szempontból azt az egyedülálló mentalitást vitte vászonra, ami a három férfi mediátora. Ez a lankadatlan és már-már fanatizmusnak nevezhető kitartás ugyanis egyszerűen elengedhetetlen egy vérbeli tokaji borász számára. Egy borfilmtől aligha várhatunk kulcsot a sikeres emberek titkaihoz, vagy mélyenszántó gondolatokat családi értékek továbbörökítésére és a tökéletességre való legtöbbször hiábavaló törekvés mögött álló emberi sorsokat. Nem lenne azonban Almási-film a Folyékony arany, ha mindezt nem kapnánk meg mégis jegyünk mellé. És elsősorban ez az ok, ami miatt még egy magamfajta sörkedvelőt is – aki a borát is legszívesebben szénsavval fogyasztja – teljességgel magával ragadott a borkészítés mágiája. A film legélvezetesebb aspektusa mégis az, ahogy a ’70-es évek óta dokumentumfilmezéssel foglalkozó rendező tökéletes kontrollban kezeli alapanyagát.

Szepsy István

Az összességében öt éven át készült alkotás minden gyártási nehézség ellenére egy pályája csúcsán lévő alkotó munkáját érzékelteti, aki amellett, hogy műfajának egyik legkiemelkedőbb alakja Magyarországon, a nemzetközi színtéren is könnyedén megállja a helyét. Ahogy Szepsy Istvánról, hasonlóképp éreztem ezt Almási Tamásról is, miközben a legördülő stáblista alatt ízlelgettem magamban a friss élményeket. Egy ember, aki idős korára sem vesztett hajdani lendületéből és alkotói vágyából. Tehetsége pedig, akár egy Szepsy 6 Puttonyos aszú, nemesedett csupán.

A Folyékony arany a Magyar Filmadatbázison

CÍMKÉK: