Az élet a legnagyobb kihívás

|

Egy nap

Az Egy nap egy átlagos családanyáról szóló, de cseppet sem átlagos film, amelyben a hétköznapi teendők thrillereket megszégyenítő feszültséget teremtenek.

Szamosi Zsófia

A kortárs hazai alkotásokat gyakran éri az a kritika, hogy keveset reflektálnak hétköznapjainkra: a komédiák jellemzően egy rózsaszínre színezett világban játszódnak, a művészfilmek szürrealitásba burkolóznak, a műfaji filmek pedig az éppen aktuális benyomásaiknak megfelelően formálják Magyarországot. Ez a Filmalap égisze alatt sem változott érdemben, a legtöbb ellenpélda vagy önerőből született (VAN, Ernelláék Farkaséknál), vagy éppen a magyar valóság tette rögössé útjukat (Kút, Kojot). Ezért is üdítő kivétel Szilágyi Zsófia filmje, amelynek tényleg egyetlen célja van: kendőzetlenül bemutatni mindennapjainkat.

Anna (Szamosi Zsófia) háromgyerekes családanya, aki éppen férje (Füredi Leó) hűtlenségén próbálja túltenni magát. Sok ideje azonban nincs agyalni közös életük meghatározó problémáin, mert egy elromlott csap, egy hitelszerződés, egy belázasodó gyerek, a munkahelyi nehézségek, a temérdek különóra és a mindehhez kapcsolódó szervezési kérdések puszta túléléssé változtatják a vásznon látott 36 óráját.

Bár előzetesen azt gondolhatnánk, nehéz a fent említetteknél valóságszagúbb filmet alkotni, az Egy napnak mégis sikerül ez azzal, hogy hiányzik belőle a VAN poézise és az Ernelláék Farkaséknál szellemes(kedő) stílusa és mesterségesen megteremtett alaphelyzete. Itt nem kellenek külső személyek, a család életritmusát felborító látogatók, hogy felszínre hozzanak évtizedes konfliktusokat, az Egy nap szereplői számára bőven elég feladat az is, hogy átvészeljenek egy átlagos csütörtököt. Nem éppen moziba csábító filmötlet, hogy egy tipikus családanya tipikus gondokkal küzd másfél napon keresztül, emiatt az Egy nap megtekintése szigorúan csakis azoknak ajánlott, akik nem eszképizmusból (azaz éppen azért, hogy elszakadjanak mindennapjaiktól) látogatják a filmszínházakat. Hanem azért, hogy a művészeten keresztül reflektáljanak az őket körülvevő világra – többek között saját életükre is.

Szilágyi Zsófia alkotása ebben remekel: hihetetlenül minimalista, dokumentarista felfogásban tárja elénk történetét. Ami nem azt jelenti, hogy az Egy nap tele lenne improvizatív, amatőr képekkel (vagy a kamera csak statikusan állna a szoba sarkában, ahogyan az az európai művészfilmben oly divatos), de az extravagáns, látványos kompozíciók is hiányoznak, a rendezői munka szinte láthatatlanul, a figyelmünket alig irányítva tárja elénk Anna és családja életét. Ebben óriási szerepe van a gyerekszínészeknek, akik rengeteg időt töltöttek már a forgatás előtt is a főszereplő Szamosi Zsófiával, hogy a lehető legtermészetesebben viselkedjenek a vásznon. Barcza Ambrus (Simon) és Varga-Blaskó Zorka (Sári) úgy húzzák egymást, mint a valódi testvérek, Gárdos Márk (Márkó) pedig vezényszóra hisztizik vagy bújik filmbéli édesanyjához, és láthatóan egyiküket sem feszélyezi egy cseppet sem a kamera.

Hiszen itt éppen az a lényeg, hogy ez a történet nem válik le saját részleteiről, a tárgyak, emberek nem csak ennek a bő másfél órának az erejéig léteznek, és nem csak az hat rájuk, ami a vásznon történik. Nincs egyértelműen rossz és jó karakter, fekete-fehér helyzet, helyes cselekedet, hanem csak az élet a maga teljességében és bonyolultságával. A háttérzajba számunkra is úgy veszik bele a legújabb videojáték nagyszerűségét ecsetelő Simon, mint ahogyan szülei sem figyelnek mondókájára; természetesnek vesszük, hogy a csap már csöpög, és nem a film kezdetén megy tönkre (mint ahogyan azt a forgatókönyvíró-iskolákban valószínűleg javasolnák); és a férj hűtlensége sem eredményez látványos, nagy veszekedéseket, pusztán folyamatosan ott lebeg a háttérben, kézenfekvő megoldás híján. De távolról sem arról van szó, hogy a film szerkesztetlenül ömleszti ránk a főszereplő család életének minden egyes részletét, Szilágyi ugyanis fenomenálisan strukturálja a mindennapi teendőkön keresztül a narratívát: ki gondolta volna, hogy thrillereket megszégyenítő izgalommal és feszültséggel jár, hogy odaér-e időben Anna Sárival a balettórára, miközben a tilosban parkoló autó és az otthon lázasan fekvő Márkó miatt is aggódhat?

Anna nagy rohanása közben pedig hibátlanul rajzolódnak ki azok a banális apróságok, amelyek mindannyiunk életének visszatérő szereplői, legyen szó a mindig rosszkor összeidőzített hisztikről, vagy a rengeteget segítő, de az életvezetési tanácsaival már kissé irritáló nagymamáról. De természetesen ezek sem csattanóként ütköznek ki, hanem belesimulnak a film szövetébe, lehetőséget adva minden néző számára, hogy mást-mást ragadjon meg és vigyen haza az összképből. Az Egy napnak nincs egyértelmű verdiktje, mindössze a maga természetességében, kegyetlenül őszintén elénk tárja, hogy a folyamatos anyagi gondok, az agyonhajszoltság hogyan szövi át mindennapjainkat, és szívja el az összes energiánkat az igazán fontos dolgoktól.

Az Egy nap nem szolgál emlékezetes pillanatokkal, figyelemre méltó filmtechnikai megoldásokkal, évek múltán is emlegetett mondatokkal, itt a komplett élmény az, ami megnevettet, elgondolkodtat, elszomorít és megmelengeti a szívünket. Túlzás nélkül merem állítani, hogy a nemzetközi porondon nehezen találni produkciót, amely ennyire mesterkéletlen, közvetlen, és mégis minden porcikájában tökéletesen kitalált lenne.

Az Egy nap a Magyar Filmadatbázison

CÍMKÉK: