Bolti tolvajok
Ez volna a japán film neorealizmusa? A 2018-as Cannes-i aranypálmát elhozó film lélekbemarkoló realizmussal kérdőjelez meg társadalmi trópusokat a klasszikus családmodelltől a bűnözés legitimizálásáig, mindezt japán rendezőjének csendes és intim stílusában, szívszorító iróniával.
Rég találkoztam már ilyen hitelességű humanista valóságábrázolással a filmvásznon és semmiképpen sem voltam felkészülve arra a nyers realizmusra és az emberi lét legbelső bugyraiba való utaztatásra, aminek a Bolti tolvajok kitett ezen a fáradt péntek reggelen. Hirokazu Koreeda rendező életművéből kiindulva pedig tudnom kellett volna, hogy nem csupán egy általános japán arthouse filmre ülök be. A mesternek rendkívüli érzéke van az élet apró mozzanatainak megjelenítéséhez, mindenesetre nem sok alkotót tudnék felsorolni, aki hozzá hasonló módon képes vizuálisan megragadni az emberi kapcsolatok érzékenységét. Legújabb filmje pedig egy valóságos érzelmi viharnak tesz ki, ami ha egyszer beszippantott, nem enged el, órákkal a stáblista legördülése után sem.
A film szokatlan főszereplői egy Tokió kertvárosában nyomorúságosan élő család tagjai, akik többek között piti bűnözésből próbálják fenntartani magukat. Amikor Osamu, a család feje (Lily Franky) és fia Shota (Jyo Kairi) egy sikeres bolti lopás után hazafelé igyekeznek a hidegben, egy magányos és meghurcoltatott kislányra találnak. Úgy döntenek, elhozzák a kislányt verandájáról és befogadják diszfunkcionáló családi közegükbe, ezzel érzelmek lavináját indítva el. A film az emberi létezés olyan esszenciális kérdéseit boncolgatja, mint hogy mi tesz minket igazán boldoggá, lehet-e mélyszegénységben is önfeledten élni, vagy hogy joga lehet-e egy gyereknek megválasztani családját. Mindezt a Koreedára jellemző bájjal és humorral átitatva. Szereplőinek izolált és nyomorúságos, mégis meleg és meghitt hétköznapjaiba nem csupán egyszerű betekintést enged a rendező. Egyenesen belehelyezi nézőjét a család életének legintimebb pillanataiba, így vált ki érzelmi reakciókat a befogadóból. Koreeda filmjei állásfoglalásra késztetnek, és szinte megkövetelik az átélést. A család nappalijában ülve egy közös ebéd minden apró mozzanatát végigkövetjük, a nagymama körömvágásától az éhező gyerek tekintetéig, és egyszerűen nem tudunk objektív szemlélői maradni a történetnek. Az ilyen testközeli élmények megjelenítésével úgy képes közel hozni karaktereit a nézőhöz, hogy a cselekmény kibontakozása folyamán szinte ismerőseinkként kezdünk el rájuk tekinteni.
A bűnözésből fenntartott család bizonytalan egzisztenciája és morális romlottsága ellenére egy szeretetteljes, boldog közösség képét festi. Koreeda mesteri módon játszik a karaktereivel, érzékien és lassan formálja őket, folyamatosan manipulálva a néző véleményét róluk. Játszva előítéleteinkkel és elvárásainkkal, kedvére befolyásolja azokat, mindezt úgy, hogy nem ítélkezik se nézője, se szereplői felett. Egy társadalmilag marginalizált, bűnözésre kényszerült mikroközösségről alkot filmet, mégsem próbál meg általános életigazságokat és „tanulságokat” megfogalmazni. A Bolti tolvajok nem válik tanmesévé, inkább nevezhetnénk azt egy mesterien megkomponált ódának az emberi gyarlóság romantikájához. A feldolgozott tragédiák ellenére azonban hangvétele nem lehangoló. Sőt, elbeszélési stílusának egyik legjellemzőbb eszköze a humor, mégsem bagatellizálja el megjelenített témáinak súlyát. Úgy tűnik, hogy a rendezőnek valahogy sikerült egyszerre megragadnia az élet rendkívüli komplikáltságát és ijesztő egyszerűségét ebben a kétórás drámában.
Koherens és lineáris cselekménye ellenére a film elsősorban életképekből áll. Mint egy őszinte családi fotóalbumban, a családtagokról egyre több dologra derül fény, mégsem kapunk egyértelmű, tiszta képet egyikőjükről sem. Bár többet és többet árul el róluk, igyekszik mindig árnyaltnak megtartani szereplőit, így nem bélyegezhetjük meg őket, és nem társítunk hozzájuk eposzi jelzőket. Karakterek helyett valós emberek maradnak, az emberi lét minden erényével, hibájával, bűnbeesésével és szentimentalizmusával. A velük megtörténő helyzetek pedig éppúgy emberiek, mint a szereplők maguk. A csendes és lassú folyású jelenetek néhol olyannyira intimek és életközeliek, hogy a néző szinte zavarba jön tőlük, mintha egy idegen család életébe pillantana be ablakukon keresztül.
Miközben a család egyre jobban kezd kötődni Yurihoz, az illegálisan befogadott kislányhoz (Miyu Sasaki), fény derül az eltűnésre. A kezdeti idillt követően új irányt vesz a cselekmény és családtagjaink ismét új színben jelennek meg előttünk. Bármi is derüljön ki a szereplőkről, mintha valóban rokonaink lennének, nehéz elítélni őket, motivációik ugyanis nem rosszakarásból, pusztán emberi gyarlóságukból fakad. Koreeda filmje megfigyelő álláspontot foglal el az általa felvetett társadalmi kérdéskörök vizsgálatában is. Mialatt a családi kötelék mechanizmusait kutatja, a modern társadalom igazságszolgáltatási rendszerét is mikroszkóp alá helyezi és rávilágít hiányosságaira, ahogy éppen azokat nem képes védelmezni, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá. Mindezt puszta megfigyelésekként tárja elénk. Nem fordul a közhelyek felé és nem operál antagonistákkal, éppúgy, ahogy egyértelmű protagonistája sincs a filmnek. A realizmus és az immerzió bebiztosításához Koreeda zseniálisan használja a rendelkezésére álló zenei és vizuális tárházat. Ryuto Kondo operatőr meditatív, bensőséges képei Haruomi Honoso hipnotikus filmzenéjével kiegészülve menthetetlenül rántanak magukkal Tokió városszéli nyomorának furcsa romantikájába.
A film legnagyobb ereje mégis karaktereiben és az őket megformáló színészekben rejlik. Úgy érezzük ezek az emberek a film cselekménye előtt is léteztek és annak lezárása után is életüket élik majd. Valódi személyek, akik életüket fenekestül felforgató változásokon mentek keresztül a szemünk láttára. És remélhetőleg történeteik által mi is gyarapodtunk valamelyest. Ha másképp nem, egy igazán szokatlan érzelmi hullámvasútként fogunk emlékezni erre az utazásra. Egyet azonban biztosan állíthatok: Hirokazu Koreeda legújabb filmje jó időre belevéste magát szívembe.
A Bolti tolvajok a Magyar Filmadatbázison
