Jobb, mint az eredeti

BÚÉK

A BÚÉK tökéletes szezonzáró vígjáték: mindvégig harsányan nevettető, de okos film. Komoly dilemmákat feszeget, de sosem megy ijesztően mélyre: viccesen tálalja a neurózisainkat.

Mészáros Béla, Hevér Gábor, Törőcsik Franciska, Lengyel Tamás és Bata Éva

Goda Krisztina és Divinyi Réka a tavalyi év legnagyobb művészfilm-sikerét, a Teljesen idegeneket forgatta újra válogatott magyar színészekkel. A BÚÉK-kal szembeni szkepszis indokolatlan: a hazai átirat vígjátéknak is, remake-nek is pazar, és egyáltalán nem felesleges.

Bár Hollywoodból lépten-nyomon érkeznek az újraforgatott filmek, itthon valamiért mégis ódzkodás övezi a műfajt. Ha odaát csinálják, az szórakoztatás, ha itt, az bőrlehúzás csupán. A kétkedés annyiban megalapozott, hogy Magyarországon valóban nem szokás külföldi filmből remake-et forgatni, ami pedig hazai filmből készült (Meseautó, Hyppolit, a lakáj), azt mára a feledés jótékony homálya lepte el.

A BÚÉK viszont a kivétel, ami nem erősíti, inkább cáfolja a szabályt. Egy remake ugyanis nem feltétlen jelent puszta kopírozást. Egy filmet újraforgatni és újragondolni is lehet, és a hazai viszonyokra adaptálni, hogy ismerősebbek legyenek az ízek, hozzánk közelebb álló a színészi játék. A Goda-Divinyi alkotópáros pont ezt abszolválta: megőrizte a Teljesen idegenek frappáns alapötletét, gondolatébresztő drámáját és könnyen fogyasztható humorát, de közben magyarosabbá tette, és ezzel a szemünkben fel is javította azt.

Lengyel Tamás, Törőcsik Franciska

Indulni most is ugyanonnan indulunk: hét barát összejön vacsorázni, és eljátszanak a gondolattal, hogy mi lenne, ha kitennék a telefonokat az asztalra, és felolvasnának minden SMS-t, kihangosítanának minden hívást. Gondolhatjuk: sorra derülnek ki a titkok, a félrelépések, az élethazugságok, az anyóssal, a barátokkal ápolt konfliktusok, piti bosszúk, aljas csalások. És közben ez a gördülékenyen szórakoztató film elgondolkodtat arról, hogyan váltak az életünk fekete dobozaivá az okostelefonok, amivel sokkal könnyebb elrejteni, amit el akarunk, de felfedni is, hiszen a telefon megőrzi minden titkunk. Korábban sem voltak őszintébbek az emberek, csak most lett egy eszközünk, amivel könnyebben tudunk hazudni, és ez kiszélesítette a repedést aközött, amit másoknak vetítünk magunkról, és amilyenek valójában vagyunk.

A BÚÉK sértetlenül megőrizte a Teljesen idegenek lényegét, és ez már önmagában süvegelendő teljesítmény, hiszen itthon ugyanolyan provokatív témákat vet fel, mint Olaszországban. Körüljárja, és még véletlenül sem körültáncolja, a homofóbiát, a középosztály képzelt toleranciáját, amely azt hiszi magáról, felvilágosult és elfogadó, de a négy fal között nyugodtan buzizik, és a melegekből csak akkor kér, ha szavalni kell a toleranciáról, nem együtt élni velük. A BÚÉK megvastagítja, egy generációkon átívelő családi konfliktusba ágyazza a kérdést, és nagyobb súllyal helyezi azt az elszenvedő vállára.

Mészáros Béla, Szávai Viktória

De variál azon is, miről beszélget a vacsoraasztal mellett az értelmiségi baráti társaság, és a férfiasság elvesztésének félelmét hozza be a körbe, ami reális, gyakran látott szorongás egy macsó társadalomban. A BÚÉK persze a maga közönségfilmes direktségével tálalja fel ezeket a témákat, de úgy, hogy azok attól még húsba vájnak. Ahol lehet, humoros körítést kapnak, de a film ügyesen egyensúlyoz a dráma és a vígjáték peremén, még ha az eredetinél jóval magasabbra emeli is az egy percre jutó gegek számát. A szilveszteri időzítésnek különösebb jelentősége nincs, dramaturgiai fogás arra, hogy összerántsák (és az elfajuló viták ellenére is együtt tartsák) a társaságot – és hát remek magaslabdákat dob fel, hogy az éjféli Himnusz-éneklés környékén is kipattintsanak pár poént az akkorra már magasra gyűrűzött feszültségből.

A szereplőgárdát fiatalosították az olasz filmhez képest, ami pesszimistább felfogást sugallna arról, hogy felénk hamarabb robbannak szét a házasságok, de a BÚÉK-ot összességében életigenlőbb felfogás hatja át, mint a Teljesen idegeneket. Paolo Genovese a film végére beékelt egy váratlan csavart, amivel idézőjelbe tett mindent, ami addig történt, kérdőjellé változtatta a sztorit, és azt feszegette, vajon hazugságban élni a jobb, vagy szétrobbantani egy kapcsolatot a radikális őszinteséggel. És egyáltalán, mit jelent őszintének lenni: be kell vallanunk minden apró stiklit és bűnös gondolatot, vagy van olyan, amit muszáj magunkban tartani, hogy működjön egy párkapcsolat?

Merész gondolat volt ez egy olyan filmtől, amely alapvetően a romantikus vígjáték zsáneréhez húz, és a BÚÉK nem is él ezzel a megoldással. De ettől nem lesz egyszerűbb vagy felszínesebb, csak katartikusabb, mert nem teszi semmissé a feloldozást, amit a titkaink kipakolása, a kíméletlen szembesítés hoz a drámába. Igaz, nem sugallja azt sem, hogy a hazugság az életünk szerve része lenne, ami nélkül összeroppannak a párkapcsolataink, de egy közönségfilmnek megbocsátható, hogy nem ragadtatja magát pesszimista véleményformálásra.

Szecsanov Martin operatőr, aki az X-ben olyan hatékonyan állította a feje tetejére Budapestet, ügyel rá, hogy a stíl se legyen reklámfilmesen glamúros, csak könnyen fogyasztható, és az ünnepi Budapest hangulatából is megragadjon valamit. A realisztikusabban fényképezett Teljesen idegenekkel szemben több közelit használ, és ezzel ügyesen játszik alá a színészeknek. Mészáros Béla a papucsbarátba hajló hősszerelmes szerepét hozza emlékezetesen, Törőcsik Franciska a becsiccsentett naivát adja olyan humorral, amilyennel ezt a szerepet ritkán látjuk felruházva. Bata Éva a szatirikus riposztok mesterének mutatja magát, de a legjobb a férjét játszó Hevér Gábor, akiben úgy váltakoznak a kicsinyes bosszú, és a férfiasságában sértett, szánni való férj árnyalatai, hogy abból minden ellentmondásos érzelmet kisajtol. Lengyel Tamás most is remek a nyers macsó szerepében, Szávai Viktória a film érzelmi horgonya, Elek Ferenc pedig a lelkiismereti tükre: alakítása épp oly érzékeny, amilyen a karaktere.

A BÚÉK tökéletes szezonzáró vígjáték: mindvégig harsányan nevettető, de okos film. Komoly dilemmákat feszeget, de sosem megy ijesztően mélyre: viccesen tálalja a neurózisainkat. Kétségkívül a Goda–Divinyi páros legjobb filmje a Csak szex és más semmi mellett.