Bennem van már a vágy!

|

Beszélgetés Kerekes Vicával filmről, színházról és sziklamászásról

„Azt szoktam csinálni, hogy hátradőlök, engedem, hogy vigyen magával a sodrás, és kitágítom a lehetőségeimet. Nem zárok ki semmit sem.”

Az Apró mesék forgatásán

Az Apró mesék kapcsán találkoztam Kerekes Vicával egy rövidnek induló interjú erejéig. Az interjú végül hosszú beszélgetéssé alakult az itthoni és a csehországi filmes karrierjéről, az élet kiszámíthatatlanságáról, a társulati létről és a testedzésről.

Mondtad, hogy edzésről jössz. Mit edzel?

Igen, fú, nagyon kemény vagyok. A helyi súlyemelők csapatában dolgozom. (nevet)

Nagyon sokáig kerestem valami olyat, amit élvezek is csinálni. De nem érezem azt, hogy a testedzés kötelező lenne. Nemcsak a pályám miatt, de karban kell tartanom magam, én viszont nem szeretek diétázni, fogyókúrázni. Egy fotózáson voltunk Franciaországban, amikor megkaptam, hogy így nem szabadna étkeznem, ahogy én étkezem. A francia színésznők úgy vigyáznak az alakjukra, én meg itt habzsolok. Engem ez akkor nagyon szíven ütött, de rájöttem, hogy valahol magamat hazudtolnám meg, ha megfosztanám magam az ételektől. Úgyhogy elkezdtem inkább keresni egy edzést, amit szeretek is csinálni. Próbáltam sok mindent. Vettem Zumba cipőt, egyszer volt a lábamon, próbáltam modern balettet is. Aztán rájöttem, hogy a koreografált edzések nem tudnak kikapcsolni, mert ezeket mindig visszacsatolom a munkámhoz.

Mivel a Magas-Tátrában nevelkedtem, már gyerekkorom óta sokat mozgok a hegyekben. Úgyhogy elkezdtem sziklát mászni. Amikor az életedért küzdesz, hogy fennmaradj, akkor teljesen kikapcsolsz minden mást. Teremben és természetben is szoktam mászni a hegyi barátaimmal. (nevet) Nem mondom, hogy rendszeresen csinálom, de vannak ilyen alkalmi elvonulások. Most viszont egy edzőterembe járok személyi edzésre. Azt is nagyon élvezem. És nemrég elkezdtem futni is. Ez nálam régen gyenge pont volt, és az ilyeneknek szeretek mindig ellene menni.

Úgy látom a karrieredben, hogy nagyon szereted a kihívásokat.

Igen, amikor túl jó és túl kényelmes valami, akkor furcsa lesz. (nevet)

Tudom élvezni azt is nagyon, csak valahogy azt érzem, hogy nem szeretnék beleragadni semmibe sem. Úgy érzem, hogy nem dőlhetek csak úgy hátra, és ki kell újból és újból érdemelnem mindazt, amit kapok. Ha egy területen belül körbejársz mindent, akkor egy idő után nem fogsz tudni továbbfejlődni. Nekem nagyon fontos a tanulás.

Úgy érzed, hogy most egy új szakaszba lépett az életed?

Nem feltétlenül. Még ha kívülről úgy tűnik is, hogy ez egy váltás, szerintem inkább csak egy része az utamnak, az életemnek. Nyilván minden nagyon fontos, de mindez illeszkedik az elemeiben. Evolúció.

Úgy vagyok vele, hogy nem szeretnék siettetni semmit sem. Könnyű beleesni abba a hibába, hogy hajtod, hajtod a szekeret, amíg olajos a kerék és egy ideig használnak; miután meguntak, akkor pedig csak úgy odébb raknak. Egy idő után „kijössz a divatból”. Ha az ember elkezdi túl tudatosan szervezni a karrierjét, egy idő után beleőrül. Az egyik rendezőnek az kell, ha nem vagyok „elhasználva”. Akkor nem vállalok el annyi szerepet. A másiknak viszont az a jó, ha minél jobban ismerik a nevem… Arra jöttem rá, hogy nem szabad másokra alapozni, hanem magadban kell megtalálnod, hogy te mit érzel a legjobbnak.

Az Apró mesék jelenetében

(nevet) Most bocsánat, hogy ezt egy kritikusnak mondom, de én nem szoktam a kritikusokra figyelni. Se a pozitívra, se a negatívra. Nem hagyom, hogy befolyásoljon. Úgy vagyok vele, hogy ha ismerem magamat és én építek fel valamit, amiben hiszek, nekem kell a magam legnagyobb kritikusának lennem. Negatív és pozitív irányba is. Enélkül nem lehet fejlődni, úgy gondolom.

Így, hogy Csehországban és itthon is játszol, lehetőséged van az egyik gyeplőt elengedni és inkább a másik irányba hajtani? Vagy nem ilyen tudatos ez?

Csehországban úgy éreztem, hogy most egy kicsit olyan jó lenne leülni a lócára, és azt mondani, hogy most játsszanak mások. Akkor tudatosan el akartam vonulni. Az nem volt tervben, hogy Magyarországon meg erősebben nekikezdek, mert ezt nem tudhatod sokszor, úgyhogy csak hagytam, hogy történjenek a dolgok, és valahogy így sikerült.

Ilyenkor kipróbálom magam külföldi filmek castingjain is. És így gyakorlom legalább a németet, az angolt. Így tudod bevonzani a pozitív dolgokat.

Úgy érzem, hogy a tudatunkat nagyon leszűkítjük arra, hogy itt vagyunk Magyarországon, ezek és ezek a lehetőségeim vannak, és kész. Azt szoktam csinálni, hogy hátradőlök és engedem, hogy vigyen magával a sodrás és kitágítom a lehetőségeimet. Nem zárok ki semmit sem.

Csehországban nagyon népszerű és sikeres színésszé váltál. Hogyan éled meg a kontrasztot?

Csehországban nagyon más a helyzet, mint itthon. Az a nemzet nagyon büszke az alkotóira. Nemcsak a színészekért, hanem az írókért és a rendezőkért is egyszerűen rajonganak. Nekem ez óriásian szimpatikus volt, hogy a cseh film és a cseh filmművészet ennyire támogatott ott. Rengeteget néznek cseh filmeket az emberek.

Ellenben a magyarokkal és a magyar filmekkel?

Hála istennek, úgy tűnik, hogy ez most változni kezd. Kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz erről gondolni, de úgy érzem, hogy a cseheknél részben azért működik ez annyira, mert ott van mesefilmgyártás. Az élőszereplős mesefilmek nagyon népszerűek. Így már gyerekkorban a filmnézésre, a mozgóképre szocializálódnak a nézők. Így nemcsak hogy kötődnek a filmekhez, hanem felnőttkorban is imádják a meséket. Náluk a mesefilmnézés egy családi happening. Összehozza a családokat és egy jó biznisz is egyszerre. A csehszlovák iskolában például, ahova jártam, rendszeresen vittek minket moziba mesefilmeket nézni. Szerintem részben ebben van a titok.

A meséknél maradva, az Apró mesékben játszott karaktered erős és öntudatos, ő irányítja a történéseket a filmben. Ez a fajta női szerep egyáltalán nem jellemző a mai magyar közönségfilmekre. Hogy látod, ez egy trend kezdete lehet a magyar filmvásznakon?

Vannak női főszereplőjű filmjeink, de valóban nem jellemzőek az igazán erős női karakterek a magyar filmekben. Az Apró mesék vágója mondta, hogy nem gondolta volna, hogy ilyen szinten fog dominálni a filmben az én karakterem. Attila (Szász Attila, a rendező – a szerk.) mondta, hogy ez nem volt teljesen tervezett a részükről, de végül hagyták kibontakozni, és engedték, hogy ezáltal kicsit átformálódjon a karakterem a forgatókönyvhöz képest.

Jelenet a filmből

Érdekes volt amúgy, amit írtál a kritikádban a filmről, hogy bár neked a hollywoodi irány nem tetszett, de lehet, hogy szükség van erre, hogy lássák a nézők, ilyet is tudunk csinálni, és nem is akármilyen minőségben. Sok emberben ugyanis, főleg azokban, akik abszolút szkeptikusak a magyar filmekkel szemben, lehet, hogy segít majd megbontani az előítéleteket. Ez a film tényleg nagyon közel áll az amerikai színvonalhoz. Látványban, hangulatában, és mégis sokat játszik a különböző műfajokkal. Remélhetőleg segít majd megváltoztatni a hétköznapi ember véleményét is a magyar filmről.

A következő filmszereped Lakos Nóra Hab című filmjében lesz, ami hangulatában is másféle mozi, mint az Apró mesék. Mit tudsz róla elmondani? Milyen élmény volt forgatni ezt a filmet?

Nekem szívügyem lett ez a film. Elmentem a castingra, amire egyébként nem is akartam volna elmenni eredetileg. Egy huszonéves karakter volt, amire behívtak, és úgy voltam vele, hogy harminchét évesen már nem érezném jól magam egy huszonéves szerepben. Végül tudod, mi fogott meg? A jelenetek sora, amiket küldtek. Színészileg nagyon izgatóak voltak, teljesen mások, mint a magyar vígjátékok manapság. A magyar vígjátékok szerintem túlzottan karikíroznak, és gyakran valahogy elvesztik a hitelességüket. A Hab viszont teljesen más ebből a szempontból, úgy érzem. Fontos volt Nórinak, hogy legyenek erős karakterek, hogy legyen mindegyiknek egy konkrét, valós személyisége, és a személyiségjegyekből alakuljon a cselekmény és a humor is.

Nóri mondta, hogy egy külön világot akar teremteni – ezt nem szoktam gyakran hallani filmes alkotóktól. A forgatókönyv Fekete Fruzsináé, úgyhogy Nórinak alkalmazkodnia kellett, és rengeteget áldozott a forgatókönyv feldolgozására. Nagyon sokat dolgoztunk vele, rengeteget beszéltünk az anyagról együtt. Nagyon tetszett, hogy Nórival mi, színészek, közösen dolgoztunk a karaktereinken. Lehetőségünk volt formálni a karakterek személyiségét, ki tudtuk egészíteni az anyagot.

Kerekes Vica a Krídla Vánoc című cseh filmben

Két komoly főszerep után hogyan látod az itthoni karriered alakulását?

Azt érzem, hogy most megint nem fog hívni senki. (nevet) Nincs bennem semmiféle ilyen remény amúgy. Amikor megkapod az első filmszemledíjat, úgy vagy vele, hogy na, majd most! És senki sem hív. Megkapod a másodikat, és nem érzed, hogy jobban keresnének. Tehát ez is jó volt arra, hogy teljesen el tudjam engedni az elvárásokat. Ugyanis annyira kiszámíthatatlan az egész. Eddig itthon csak úgy megjelengettem filmekben. Most viszont ez után a két kvázi egymás utáni főbb szerep után úgy tűnhet, mintha mindenhol én lennék. Olyan, mintha legalábbis tíz filmben szerepeltem volna. Ezért is nem vállalok el sorozatokat sem. Nem szeretném, ha telítődnének velem a nézők, ha megszoknának.

Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Molnár Levente az Apró mesék díszbemutatóján

Nagyon régóta nem szerepeltél már színdarabban. Nem hiányzik a színpad?

Ez most akkor lehet akár egy felhívás is a rendezőknek: szeretnék már színházban játszani! (nevet) Bennem van már a vágy. A legutóbbi szerepem után meg kellett hoznom ezt az áldozatot, mert akkor nagyon be szerettem volna indítani a filmes vonalat az életemben. Akkor nekem egy éles lezárás kellett, hogy fel tudjak építeni valami új dolgot. Úgy éreztem, hogy nem tudnám csinálni mindkettőt azonos mértékben. Meg nem vagyok társulati ember sem. Sokkal jobban szeretem, amikor összejövünk produkciókra és utána mindenki megy tovább, új emberekkel találkozik. Nekem szükségem van a különböző emberek hatására. Egy társulatban az van, hogy egy magban dolgozol. Kicsit úgy éreztem magam, tudod, mint egy befogott ló, szemellenzővel.

Most viszont, ha kapnék egy színpadi felkérést, és úgy érezném, hogy az valahogy úgy csiklandoz, most már nagyon szívesen belevágnék újra. Sokan mondják, hogy filmszínész vagyok, de nekem a színház volt eredetileg az ismerős pálya. A film lehet, hogy majdnem egy évtizedet kitöltött az életemben, de előtte gyerekkoromtól a színpad volt az, ahol én mindig is léteztem.

CÍMKÉK: