Az első kettő
A fekete-fehér romantikus filmek nem bővelkednek manapság a magyar mozgóképek palettáján, aminek hiányát Szövényi-Lux Balázs független mozija hivatott betölteni. Az első kettő minden bája és erénye ellenére üresen kongó alkotás lett, egy szépen fotózott, de tartalmatlan budapesti képeslap.
Az amerikai Sasha (Hannah Saxby) és a magyar származású Boldizsár (Bergendi Barnabás) két éven át ívelő szerelemi történetének utolsó napjának lehetünk tanúi, mely hosszas és nosztalgikus szembenézés kapcsolatuk esetleges végével. A csodálatos, közös, Magyarországon töltött nyár után, Sashanak vissza kell mennie az államokba folytatnia tanulmányait, Boldizsár pedig végre megkapja itthon rég áhított, első tanári állását, ami mindkettőjüket visszarántja a földre.
Idén már a második vegytiszta romantikus filmet nézheti meg a magyar moziba járó közönség, Az almafa virága után itt Az első kettő, mely szerencsére messze túlszárnyalja elődjét, azonban sajnos ennél a filmnél sem billen a mérleg nyelve pozitív irányba, pedig most tényleg nem sokon múlott. Ám ez esetben felmerülhet a kérdés: lehet-e más szabvány alapján mérni a független filmet a sokkal nagyobb költségvetésű testvéreivel szemben?
Bergendi Barnabás és Hannah Saxby
Ha az ember tisztában van a filmezés nehézségeivel, akkor hajlamos lehet e kettős mércére és nagyon szeretné szeretni ezt a filmet, mivel egy fiatal alkotógárda független filmjéről van szó, amire mindössze tizenhat napjuk volt leforgatni. Ez a szinte lehetetlen küldetés mégis sikerült, ami már önmagában érdem, bár a rendező szerint „volt a filmen egy áldás” azaz, az égiek segítették őket, mert „még a nap is mindig úgy sütött, ahogy kellett”.
A film elkészült és működik, aminek vitathatatlan érdemei közt van Vass Gergely operatőr monokróm világa, kontrasztos és expresszív képei, melyek olykor már a modernista Bergmant idézik, és mely felvételek felemelőek és drámaiak, de végig konzekvensek a keserédes, könnyed hangvételű szerelmi történethez. A fekete-fehér képeket csak Sasha álma töri meg, mely színesben pompázik és mely álom dramaturgiai keretet is ad a filmnek. Az operatőr mellett a színészek is remekelnek, a vágás is mesteri, a hang, zene, mind-mind teljesen a helyén van.
De akkor mi a baj?
Nos, nem meglepően, az egyetlen dolog, ami önmagában képes tönkretenni egy filmet, bármilyen mesteri a kivitelezés, az maga a történet.
A romantikus filmekre sokszor úgy tekintünk, mint afféle műfaji mumusra. Hajlamosak vagyunk sztereotipizálni, miszerint nőknek készülnek, akik sokszor saját bevallásuk szerint is amolyan gulity pleasure kategóriába sorolják ezeket: tudják, hogy rossz, de minden nőnek kell néha a romantika, ahogy a férfiaknak az akciófilm.
Szerintem a romantika pedig igenis lehet jó és minőségi, ami kell a férfiaknak is, de csak akkor, ha nem önmagáért létezik, mert egy film, ami csak a szerelemről szól, könnyen elcsépelt, szirupos lesz és közhelyekbe fullad. Shakespeare már a tizenhatodik században megírta Rómeó és Júliát, ami azért szintén kellően rétegzett volt, a két család értelmetlen viszálykodásának mentén.
Vegytiszta filmet amúgy is nagyon nehéz jól csinálni a már mindent látott 21. század közönségének. De a romantika, a szerelem, igenis lehet egy történet mozgatórugója és olyan csodálatos alkotások alapeleme, mint a Mielőtt trilógia, a Nő, A víz érintése, a La La Land, a Túl a barátságon vagy éppen a nemrég mozikba került, hazai animációs film, a Műanyag égbolt. Ezek a filmek is joggal sorolhatóak a romantikus filmek kategóriájába, mégis tartalmaznak valami pluszt, érdekes világképet, műfaji többletet, a szerelemi románcon túlmutató társadalomkritikát, mely sajnos hiányzik Az első kettőből, vagy legalábbis túl nyilvánvalóan van jelen.
Mert lehet drámai rétege annak, hogy az emberek már bárhova utazhatnak a világban, egyik hátránya, hogy megismerünk valakit, akitől el kell szakadnunk, de ez fordítva is szemlélhető, sőt, tapasztalatom szerint inkább áldás, lévén rengeteg olyan ember találja meg a szerelemet más-más földrészen, akik együtt is maradnak. Persze esetünkben nem áldásos, de ennek drámája elvisz-e egy filmet? Nos, szerintem nem.
Persze visszakanyarodva a független filmes kérdéshez, joggal lehet azt mondani, hogy indokolatlan az összehasonlítás, hiszen a fent említett filmek sokkal nagyobb büdzséből készültek, mint Az első kettő. Az alacsony költségvetés azonban nem feltétlenül jelent kevésbé komplex történet, amire példa Richard Linklater zseniális Mielőtt felkel a nap filmje is, mely huszadannyiból készült, mint korszakának tipikus amerikai romantikus drámái és komédiái, mégis igen magasan kiemelkedik minőségében ezen alkotások sűrűjéből.
Ami nagyon zavaró volt Az első kettőben az amerikai-magyar kapcsolat mentén felvillanó magyar kuriózumok megjelenítése és erre építő humora. Persze, hogy a pogácsát, kakaós csigát és lángost esznek, pálinkát isznak és magyarul káromkodnak, de teszik ezt nagyon direkt, erőltetett módon. A film humora sokkal nagyobbat üt nem kuriózum-viccelődés mentén, például a fülbevalós jelenetnél, mikor Sasha kiszúrja Boldizsár fülét, hogy ugyanolyan fülbevalójuk lehessen. Na, az tényleg vicces és szerethető.
A legszomorúbb az egészben, hogy nem sok kellett volna, hogy egy igazán film jó legyen, a szándék megvolt, de sokat dobott volna, ha a „pogácsás viccek” helyett valami érdemi szállal bővíthették volna az alkotók a csak a szerelmi elszakadás egysíkú problémakörét. Persze így sem maradtak szégyenben, hiszen van egy épkézláb játékfilmjük, amire építkezve, és már rengeteg tapasztalattal felvértezve, kezdhetnek neki a második filmjüknek. Hajrá!
Az első kettő a Magyar filmadatbázison
