Hollywoodtól Budapestig
Igazi self-made-man volt, aki először Ázsiában próbált szerencsét, majd a nyolcvanas évek egyik legkeresettebb amerikai producere lett.
Andrew G. Vajna Fotó: Vajda József
Andrew G. Vajna (Vajna András György) nem volt egyértelműen népszerű szülőhazájában. Ám azon kevesek közé tartozott, akik halálukkal valódi űrt hagytak maguk után. Így nemcsak barátai, hanem korábbi bírálói is gyászba vágták magukat, és igyekeztek úgy megemlékezni róla, mint akinek elvesztése pótolhatatlan hiányt jelent. Vajna, mondhatni, így pozitív mérleggel zárt. Ez pedig a legnagyobb elismerés, főleg akkor, hogyha egy leginkább filmproduceri tevékenységéről ismert ember munkássága ténylegesen véget ér.
Andy – a köznyelv, nem véletlenül, ezt a haveri megszólítást alkalmazta, ha róla volt szó – ugyan Budapesten született, 1944-ben, mégis a szocializmusban oly irigyelt kisebbséghez tartozó amerikás magyarnak számított. Elvégre még gyerekként menekült ki, a forradalom idején, ’56-ban Nyugatra, egész pontosan az Amerikai Egyesült Államokba. Bár járt egyetemre, Kaliforniában, tanulmányait végül nem fejezte be. Igazi self-made-man volt, aki először Ázsiában próbált szerencsét (övé lett A sárkány közbelép utáni két Bruce Lee-film joga, de a harcművész halála a közös munkát már nem tette lehetővé), majd, az évek során a nyolcvanas évek egyik legkeresettebb amerikai producere lett.
De mit is jelentett nekünk a munkássága akkor? Hiszen a moziba kerülő nyugati filmeket erősen szűrte a hatalom. Bár létezett Kádár-vetítő, ahol a főtitkár, a feleségén kívüli egyetlen bizalmasával, Aczél Györggyel előszemlézett nyugati filmeket, de azok a filmek nem, vagy csak többéves késéssel kerültek a filmszínházak vetítőibe. Erről Gál Mihály értekezései a mérvadóak. Mindenesetre vannak elméletek, melyek szerint a kádárizmus koporsójába az utolsó szöget a videózás magyarországi elterjedése verte be. Az Ausztriából becsempészett videókészülékek ugyanis vegyes szemléletmódú és színvonalú filmek dömpingjéhez vezettek.
A BÚÉK filmpremierjén
Mindenkinek megvolt a maga rábeszélős (narrátoros) kedvence. Kinek mondjuk az Áruházi robotok (Chopping Mall), kinek például a szamurájfilmek. De a fekete-forgalomban még sorozatok – mint például a MacGyver – is megszerezhetőek voltak német fordításban, színtelen hangú alámondással. Emlékszem, én még a Stallone fémjelezte Kobrát is így láttam. Megszoktuk hát, hogy ha egy nő rúgkapálva kiabálja a hilfét, kis csúszással, rezignált férfihangtól halljuk a minden átélés nélküli, kávészagúan álmos fordítást, segítség, segítség.
Hamarosan megjelentek a videótékák is. Ki ne emlékezne a felsíró sirályok hangjára minden VICO kazetta lejátszásának első másodperceiből? A képmagnó maga volt a Nyugat. Tulajdonlása népszerűséget és irigységet jelentett. A piac irányítása pedig hatalmat eredményezett. A vitatott okok folytán szitává lőtt Fenyő János tulajdonképpen a VICO kazettákból építette fel pár év alatt a karrierjét. (Akit ez jobban érdekel, mint hogy ez ügyben Gyárfás Tamást mostanság megint elővették, annak ajánlhatom Tóth Péter Pál Számvetés című dokumentumfilmjét. Ott is van egy olvasat ezekről a vészterhes időkbeli eseményekről.)
Vajna birodalma szintén igazából az erőszaknak köszönhette regnálását. A kis költségvetésű akciófilmeket ő tette divattá. Illetve nem csak ő, hiszen volt egy társa is, akit úgy hívtak, Mario Kassar. Kettejük neve hozott az e filmeken szocializálódott nagyközönség számára megnyugvást. Cégük, a Carolco Pictures C betűjének cafrangos kanyarjai után már tudtuk, hogy eksztatikus élményben lesz részünk, mert csodálni és rettegni fogjuk a távoli Amerikát.
Vajnáék cége, ne feledjük, így egy filmen többször is profitált. Először a kis költségvetésű film (vegyük a Rambót: összetevői egy díszletfalu, egy bérelt helikopter és egy kellemesen és egyedien bamba, de annál inkább szétdoppingolt „színész”) kasszasikerré válik. Erre jön rá a videóforgalmazás. Hazánkban, jelzem, még videómozik is léteztek, ahol a terem két elülső sarkában két televízió képernyőjén nézhette a videóból küldött hentelést még a gyerek is. Mivel talán hat vagy nyolc év volt a korhatár. Ezután pedig megveszik a televíziók a lejátszás jogát. Hogy tovább ne is folytassam. DVD, blu-ray, Rambo-kés-őrület, fejpánt. A Kobra után pedig a fogpiszkálók utáni kereslet is jól megnőhetett. (Bár ez a film Menahem Golan üzlete volt már.)
De idézzük fel, mit is köszönhettünk Andy Vajnának. Bár nem ezzel kezdődött a sikertörténet, mégis fontos, hiszen Budapesten forgott a Menekülés a győzelembe, 1981-ben. Bár a történet rokonságot mutat Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című filmjével, mégsem állítható, hogy a Sly, Michael Caine, Max von Sydow, a világklasszis Pelé és Gera Zoltán (nem az ájtatos focista, hanem a Kossuth-díjas nemzet színésze) főszereplésével készült alkotás remake lenne. Mégis, Andy Vajna az egyik első sikerfilmjével mintha már hazabeszélne.
Az igazi sikert persze a már említett ’82-es Rambo, majd a ’85-ös Rambo II. hozta meg neki. A ’88-as Rambo III. már csak hab volt a tortán. Elvégre már megvolt a sikerrecept. Illetve a szovjetek által megszállt Afganisztánban játszódó harmadik résznek még a hidegháború kulisszák mögötti utolsó éveit is sikerült magába építenie. Persze erre gyúrt rá a Vasmadarak második része, akárcsak a szintén Magyarországon is forgatott Vörös zsaru, a másik izomikonnal, Arnold Schwarzeneggerrel. (Emlékszünk, ugye, arra, amikor Arnold elhajítja Növényi Norbertet, és szétszórja az annak műlábába gyömöszölt „kokainport”.)
A Kennedy családba is benősült, sőt, később kormányzóként is helytállt osztrák születésű Schwarzeneggerrel nem mellesleg szinte borítékolva volt a „sógori” összetartás. Az emlékmás Paul Verhoeven rendezésében egy Philip K. Dick-novella újrahasznosítása volt, mely 65 millió dolláros költséggel készült, míg az elsődleges bevétel annak majdnem a duplájára rúgott. A Rambo 14 millióból hozott össze csak az USA-ban 47-et, míg a George P. Cosmatos által rendezett és James Cameron forgatókönyvírói segítségét is igénybe vevő második rész 44 millióból fialt világszerte 300 millió dollárt. De az igazi pénzesőt a Terminátor 2. táncolta össze: 100 millióból 500-at hozott be a világsikert elérő film. Ekkorra már az Amerikai Filmakadémia döntnökei is levetkőztek minden korábbi esetleges ellenérzést, és négy Oscar-díjjal jutalmazták ezt a felfutóban lévő igyekvést.
Igaz, a Terminátor harmadik része, melyben Schwarzenegger ellenfele egy női alakot felöltő terminátor, már nem volt annyira sikeres. (Az USA-ban elsőre megbukott.) Ennek ellenére Vajna nem adta fel teljesen a brandet, és beszállt a Terminátort televíziós sorozatként futtató produceri munkába. Sőt, közreműködésével készült el a Terminátor: Megváltás című negyedik rész 2009-ben, amelyben Christian Bale alakítja John Connort, de a Terminátor ötödik részeként is értelmezhető 2015-ös filmet, amiben Schwarzenegger újra felölti a pléhpofát, Vajna már nem vállalhatta – szerencsére, teszem hozzá.
De Vajna nevéhez fűződik a Tökéletes katona, az egyébként rivális nagyágyú, Menahem Golan által felfedezett Jean-Claude Van Damme-mal. Így vált a közbeszéd tárgyává a film egyik emlékezetes mondata, a „Nem azért melózok egész nap, hogy benned váljon szarrá”. Ezt azért is említem, mert Vajna filmjeinek szereplői ritkán fogták magukat vissza trágárság dolgában. Én nem vagyok ellene a vaskos szavak gyakori használatának, mert segíthet a karakter hiteles ábrázolásában, és hát istenem, a nyolcvanas évek macsó világában és a kilencvenes évek első felében még és már errefelé tendált a közbeszéd. (Nem mintha Nagy Blankának a napokban nagy port felvert, Bayer Zsolt cikizte mondata nem filmidézet lenne. A film és a vaskos beszéd kapcsolata megérne egy értekezést, de annak nem itt és most van a helye.)
Hogy a cifra beszédet a nyolcvanas években gyártott filmek hozták el kis hazánkba, az azért borítékolható. Hiszen a szinkronosoknak fel volt adva a lecke: tudták, hogy egy köhögésbe épített macskarúgjameggel nem lehet felváltani egy istenbasszameget. Annyit tehát kijelenthetünk, hogy akik a videótól tanultak meg beszélni, azok közvetve ugyan, de Andy Vajnának is köszönhetnek némi nyelvi „elrugaszkodást”.
Bruce Willis volt talán az utolsó akciósztár, aki beleillett a nyolcvanas években induló hőskultusz-építésbe. Bár tény, hogy ő már inkább szem és száj körüli izmaival érte el a keményfiúknak kijáró rajongást. A John McClane-t megformáló Willis ’95-ben teremtette meg ikonikus karakterét a Die Hardban. Andy Vajna bábáskodása persze itt is érvényesült.
Kiemelném még az Evitát a repertoárjából. A Madonna- és Webber-rajongók musical-álmát.
Amit szintén Magyarországon forgattak. Ezért vannak részben magyar feliratú cégtáblák az Argentínában játszódó jelenetekben. De nyilván ez nem Andy Vajna hibája. Csak azoknak írom, akik a filmre így emlékeznek.
Vajna, bár hollywoodi ténykedése alatt leginkább akciófilmekben utazott, azért néhány művészi értékkel bíró produkciót is bemutatott az USA-ban töltött évei során. Alan Parker Angyalszív című filmje Mickey Rourke-kal és Robert de Niróval nagy kedvencem volt, akárcsak az Elemi ösztön, és nem csak azért, mert számtalanszor idézett módon ott villant mókust Sharon Stone.
Egy másik Stone, Oliver Stone Nixonja pedig bravúrosan mutatja be az USA legjobb képességekkel megáldott elnökét és annak sikertelenségét. Nem utolsósorban kiemelendő még a Nathaniel Hawthorne könyvéből készült A skarlát betű Demi Moore-ral, Gary Oldmannel és Robert Duvall-lal.
Vajna új magyarországi életútja A miniszter félrelép című angol komédia magyar környezetbe való átültetésével kezdődött, Kern Andrással, Koltai Róberttel és Dobó Katával a főszerepben. (A színésznő mellesleg nyolc évig volt élettársa a producernek. Most első játékfilmjét rendezi, a Vajna által igazgatott Magyar Nemzeti Filmalap anyagi hozzájárulásával. Én a fogaim összeszorítom, de bízom benne, hogy a film eléri a kívánt színvonalat.) A miniszter félrelép anyagi sikernek számított ugyan a magyar viszonyok között, de igazából felejthető alkotásnak bizonyult. Akárcsak a Szabadság, szerelem, melynek megint csak Dobó volt a sztárja. A némileg Vajna sorsfordító múltja előtt is tisztelgő film azonban sok sebből vérzik, akárcsak alanyai, a magyar vízilabda-válogatott játékosai a melbourne-i olimpián. Nem segített rajta az sem, hogy a forgatókönyvet nem egyetlen ember írta, hanem egy olyan stáb, amelyben Bereményi Gézán kívül ott volt még Joe Eszterhas, Gárdos Éva és Divinyi Réka is.
Vajna filmproduceri tevékenysége azonban ekkor még nem ért véget. Sőt, Demján Sándorral 2007-től egy új, Etyeken megépült stúdió irányításába kezdett (Peter Munk és Nathanial Rothschild tulajdonostársakkal egyetemben). A Korda Sándor filmrendezőről és producerről elnevezett etyeki stúdióban olyan filmek és sorozatok készültek és készülnek, mint a Mentőexpedíció Matt Damonnal, vagy a Borgiák című történelmi tévésorozat Jeremy Ironsszal.
A miniszter félrelép
Kormánybiztosi kinevezése 2011-től helyezte a magyar filmipar élére. Hogy a magyar film nemzetközi felvirágoztatásához ténylegesen mennyiben járult hozzá, pontosan nem tudhatjuk. Azt azonban igen, hogy a nevével fémjelzett években a magyar film külföldi és itthoni megítélése számottevően megváltozott. Oscar-díjak, cannes-i sikerek jellemzik az elmúlt pár évet. Ez persze nem jelenti azt, hogy korábban nem érték volna hasonló elismerések a magyar filmet. De meg kell hagyni, hogy az utóbbi időben a magyar néző is mintha nagyobb örömmel ülne be a moziba egy-egy hazai alkotásra. Nem hiszem persze, hogy Andy Vajnát érdekelték volna bármikor is a művészi értékek. Alkalmazottai inkább a várható bevételt tekintve mérhették ki a filmekre fordított költségvetés összegét. Így Herendi Gábornak nem kellett mondjuk tartania attól, hogy eredeti szakmájához hűen újra megkezdheti a fogászati szakrendelést. (Az ő gondolatiságát, ugye, tükrözi a mega-költségvetésű Kincsem és persze a Valami Amerikából készült három rész.) De Hajdu Szabolcs mint egyéni művészi hitvallással rendelkező tehetség az utóbbi éveket nem véletlenül élte meg úgy, mint a majdnem teljes egzisztenciális és művészi ellehetetlenülést. Annyit azért meg kell hagyni, hogy bár Vajna nem értékelte nagyon a művészi értékeket, mégsem akadályozta sem Mundruczó Kornélt, sem Enyedi Ildikót, sem Nemes Jeles Lászlót. Úgy tekintett munkájukra, mint hosszú távú befektetésre, azt remélve, hogy filmjeik külföldi sikere megágyaz az általa preferált magyar közönségfilmeknek is.
Vajnának kétségkívül voltak még tervei. Filmstúdiót tervezett például Kisvárdán, megközelítőleg Adolph Zukor szülőföldjén, a Paramount Pictures megalapítójának állítva ezzel emléket. Komolyan vehető médiabirodalmat igyekezett felépíteni, ezért nem kizárható, hogy az Aranyélet mintájára olyan színvonalú sorozatok gyártásába kezdett volna, amelyek külföldön is eladhatók. De hogy így volt-e, sajnos már nem tudjuk meg. Médiabirodalom, kaszinók, kormánykapcsolatok és a bulvársajtónak örökösen anyagot biztosító, ám Andy Vajna helyes megítélésének inkább ártó feleség lettek a neve mellett az utóbbi időkben a hívószavak. De ezek, hogy most már múlt időben beszélünk róla, lassan mind kihullanak a magyarok kollektív emlékezetéből, ami csak annyit őriz majd meg Vajnáról, mint Kordáról, Zukorról vagy a Nobel-díjasokról.
Büszkék vagyunk rá, hiszen a világ csúcsán állva is a mi fiunk volt.
Andrew G. Vajna a Magyar Filmadatbázison
Andrew G. Vajna az IMDb-n
