Álmatlan – Anna and the Barbies

|

Magyar rockdokumentumfilm nyert Kalkuttában

Az Álmatlan című szerzői rockdokumentumfilm nyerte a Kalkuttai Nemzetközi Kultfilm Fesztivál legjobb vágásért járó „Editing” díját.

A 2017 őszén a Vertigo Média forgalmazásában megjelent film a Kalkuttai Nemzetközi Kultfilm Fesztivál előválogatóján 2018 áprilisában a mezőnyben induló 86 jelölt közül elnyerte a Kiemelkedő teljesítmény, Legjobb vágás, és az Év Legjobb Vágójának járó díjat, ezáltal kvalifikálva magát a 2019-es díjkiosztóra, ahol Golden Fox-díjat kapott.

Emellett 2018 folyamán az Álmatlan elnyerte az V. Savaria Nemzetközi Filmszemle Legjobb dokumentumfilm kategóriájának a NMHH által is támogatott nagydíját, amelyet Szombathelyen az ünnepélyes díjkiosztón, az Oscar-díjas Rófusz Ferenc, Halmy György, Koltay Gábor és András Ferenc filmrendezők adtak át Porkoláb Norbert rendezőnek és Tanca Norbert producernek.

A film szerepelt a Los Angeles-i Magyar Filmnapokon, a Prágai Függetlenfilm Fesztiválon, majd a Los Angeles Cinefest Fesztiválon, ahol a Legjobb Plakát díját is elnyerte, valamint ugyanitt a Legjobb Dokumentumnak járó díjért versenyzett.

Pásztor Anna  Anna and the Barbies néven ismert zenekara az elmúlt évek sikereivel egyre mélyebb nyomot hagy a hazai rockzenekarok és rockladyk mezőnyében. A Márti dala hatalmas sikere után nem volt megállás a zenekar egyébként is pörgős életében. 2016 novemberében az Utópia lemezbemutatójának budapesti helyszíne legalább annyira utópisztikus választás volt, mint maga az Anna and the Barbies, vagy a Pásztor Anna-jelenség.

Porkoláb Norbert rendező, Rofusz Ferenc Oscar-díjas rendező, a Nemzet Művésze és Tanca Norbert producer

A Fővárosi Nagycirkusz olyan koncert és showélménnyel szolgált, amit bűn lett volna nem megörökíteni. A videoklipnek induló cirkuszi felvétel ötlete egyik napról a másikra egy rock-dokumentumfilm szinopszisává nőtte ki magát. A készítők, Porkoláb Norbert és Tanca Norbert célja az volt, hogy a cirkuszi jelenetekkel és Pásztor Anna belső monológjaival megmutassák az Anna and the Barbies életérzést. Az operatőr kamerája nemcsak a rendhagyó koncert legszebb pillanatait mutatja meg, hanem Anna lelkének képeit is felvillantja.

A Pásztor Annát és zenekarát bemutató, szerzői hangvételű függetlenfilm érdemei közé tartozik, hogy az Álmatlan dramaturgiai vázát képező koncertfelvétel tizenhat kamerára forgott, amely olyan produkciókra igaz, mint például az Antal Nimród által rendezett Metallica Through the never.

Az Álmatlan jelenleg a Telekom TV GO szolgáltatásán keresztül érhető el.

Az Álmatlan a Magyar Filmadatbázison

CÍMKÉK: