Vár ezeregy éj

|

Aladdin

Az önfeláldozás, a felelősségvállalás, az önzetlen szeretet és a bizalom lesznek azok a fontos emberi viselkedésminták, amiket Guy Ritchie rendezése kiemel a koldusfiú történetéből. Aladdin megtanulja, hogy minden külcsín és gazdagság ellenére a legfontosabb mindig az őszinteség, hiszen a legtöbb esetben nem egy kölcsönkért ruha tesz egy férfit valódi herceggé.

Mena Massoud és Will Smith

Az 1992-ben bemutatott Disney-klasszikus alapján, idén Guy Ritchie volt az a kortárs rendező, aki megalkotta az Aladdin újragondolt élőszereplős moziváltozatát. Agraba városában nemcsak újra színezi a sokak által ismert és imádott történetet, de ráégeti azt a tipikus vibráló stílust, amit minden Guy Ritchie-filmben felismerünk.

Az összes Disney-mesét ovis kislány korom óta szinte kívülről tudom. Persze ez elsősorban a szüleim jófejségének is köszönhető, hogy elviselték a VHS-kazetták hétvégéken át tartó oda-vissza tekerését.  Ezek azok a rajzfilmek, amikre a gyerekek úgy szoknak rá egyik percről a másikra, mint a heroinfüggők a kábítószerre. Azt is lehetne mondani, hogy a felnőtt korukban filmkedvelő felnőttek kapudrogjai ezek a gyönyörűen illusztrált egész estét rajzfilmek. A Disney történetei azért is élveznek előnyt, mert mindig nagyon tanulságosak, a kislányok azonosulni tudnak a királylányokkal, a kisfiúk pedig a herceggel vagy az Aladdin esetében az Abu névre hallgató majmával élő csintalan fiúval. A hangsúly mindkét esetben az azonosuláson van. Mert ha megtaláljuk egy karakter mondanivalóját és megértjük a motivációit, akkor elindul egy olyan személyes rajongás, ami sohasem múlik el. Így a Disney-történetek élőszereplős változati nem feltétlenül a most felnövő gyerekeknek szólnak, hanem azoknak a fiatal felnőtteknek, akik ezeken a történeteken nőttek fel, és most lehetséges, hogy már saját csemetéikkel érkeznek a vetítésre. Tehát a klasszikus rajzfilmek élőszereplős adaptálásának gondolatát is siker övezi, mert a célközönségükbe gyakorlatilag nullától a sírig minden generáció beletartozik.

Navid Negahban és Naomi Scott

Aladdin és a csodalámpás legendáját biztos, hogy mindenki ismeri. Történet az árván maradt, szegény fiúról, akinek koldulnia kell, hogy meglegyen a napi betevője, majd egy átlagosnak tűnő reggelen jön valaki és megdobogtatja a fiú szívét.

A film hasonlóan indul, mint ’92-es mese, csak most nem egy klasszikus mesemondó az, aki feltárja a titkos történetet, hanem mint ahogy az a legvégén kiderül, maga a Guy Ritchie által kékre színezett Will Smith hangján csendül fel a nóta, miszerint itt vár ránk ezeregy éj. Nem nekünk nézőknek, hanem kíváncsi gyermekeinek meséli el a homoksivatag tanulságos, igaz történetét.

Mena Massoud és Naomi Scott

A mozi nagyon modern módon mutatja be azt, hogy a társadalmi különbségeket és a nemek közötti vélt hierarchiát hogyan írja felül a mindent elsöprő igaz szerelem. A film kifejezetten nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ma, 2019-ben mit jelent okos és szép nőnek lenni egy olyan világban, ahol elsősorban még mindig a férfiak irányítanak. Bár Jázmin hercegnő (Naomi Scott) már a rajzfilmben is a határozott, mindenre elszánt karakteres lányokat akarta képviselni, na de ovis kislányként mégsem gondolkodtunk annak idején az emancipáció létjogosultságán, ám lehetséges, hogy remek női mintát adott sokunk számára a felnőtté válásban. A gyönyörű, ám öntörvényű hercegnő apja tiltása ellenére is kimerészkedik a palotából, és pillanatok alatt olyan pitiáner tolvajjá válik, mint megmentője Aladdin (Mena Massoud), akivel azonnal érzik a közöttük vibráló forró kémiát. A szerelem első látásra nem is kérdés, hiszen ettől lesz igazán cukormázas a tündérmese.

Aladdin a nincstelen fiú, aki lopott elemózsiáját is az árva gyerekeknek adja. Igaz, hogy egy igazi csirkefogó, de a szíve tiszta, egy igazi csiszolatlan gyémánt. No és ha már itt tartunk, a cselekmény másik kardinális szereplője Aladdin szöges ellentéte, egy született negatív karakter, az ízig vérig gonosz, végtelenül mohó és örökké telhetetlen Dzsafar (Marwan Kenzari), aki Aladdint kihasználva szeretne a lámpásban lakó Dzsinn ura lenni. Na de, ahogy az lenni szokott, kis hiba csúszik a számításba, és nem ő, hanem a lámpa megtalálója, a pórnépből származó Aladdin lesz a kékre festett, és a digitális trükköknek köszönhetően szupermenő, extrán kigyúrt Will Smith, azaz a lámpa szellemének parancsolója. Aladdin mi mást kívánhatna, mint hogy olyan nemes herceggé változzon, akihez a Szultán (Navid Negahban) is örömmel férjhez adja egyetlen gyermekét, Jázmin hercegnőt. Dzsinni számára parancs gazdája minden sóhajtása, így elintézi neki, hogy a királyi udvar buliján találják magukat, ahol persze a feje tetejére áll az egész birodalom.

Marwan Kenzari

Az Agrabai mese legtöbb szereplője olyan karakterfejlődésen megy keresztül, ami a történetet felnőttként nézve is nagyon érdekes. Az önfeláldozás, a felelősségvállalás, az önzetlen szeretet és a bizalom lesznek azok a fontos emberi viselkedésminták, amiket Guy Richie rendezése kiemel a koldus fiú történetéből. Aladdin megtanulja, hogy minden külcsín és gazdagság ellenére a legfontosabb mindig az őszinteség, hiszen a legtöbb esetben nem egy mástól kölcsönkért ruha tesz egy férfit valódi herceggé. Dzsafar saját telhetetlenségének csapdájába esik, és lehet, hogy a mese végén neki lesz a legnagyobb hatalma, mégis egy sötét lámpásban végzi majd madarával, Jágóval együtt. Jázmin hercegnő pedig bebizonyítja, hogy ma a nők is lehetnek sikeresek egy olyan vezető beosztásban, ahol addig csak férfiak voltak a törvényhozók. Végül de nem utolsósorban, a mindenki szolgájaként megjelenő Dzsinn is megkapja azt, amire évezredek óta vágyott, és ez nem a gazdagság, az uralkodás, vagy hogy ő legyen a világ legnagyobb varázslója. Ő valami olyat kér, amit mi a karrier után loholó mókuskerékben gyakran elfejtünk. Szabad, boldog embernek lenni.

Az Aladdin élőszereplős feldolgozása legalább annyira tetszett, mint amennyire tartottam tőle, hogy lerombolja az eredeti utáni rajongásomat. A Disney-hez méltó gyönyörű színekkel, óriási kalandokkal és Will Smith saját dalával várt az agrabai ezeregy éj.

Az Aladdin a Magyar Filmadatbázison

CÍMKÉK: