Akik maradtak
A Susotázs című humorral és érzelmekkel csordulásig telt rövidfilmjének tavalyi sikerei után, Tóth Barnabás ismét tanúbizonyságot ad írói és rendezői kvalitásairól ebben a váratlanul szeretetteljes filmben az 1940-es és az 1950-es évek Magyarországáról.
Hajduk Károly és Szőke Abigél
Gyermekkorában szinkronszínésznek indult, majd tehetséges film- és színpadi színészként és improvizációs művészként is bizonyította képességeit, jelenleg pedig korunk egyik legígéretesebb új rendezőjeként üdvözölhetjük. A nyolcéves kora óta filmezéssel foglalkozó Tóth Barnabás pályafutását mindenképpen érdemes figyelemmel követni. Legújabb filmje, az Akik maradtak már bemutatása előtt port kavart a magyar és nemzetközi filmes közéletben, az amerikai Telluride fesztiválon nagy sikerrel debütált filmért akár még az Oscar gálán is szurkolhatunk. Az ilyen mértékű hype hajlamos csalódást okozni a magas elvárásokat támasztó nézőnek, de az Akik maradtak szerencsére jóval többet kínál egy kiszámítható fesztiválfilmnél, bármennyire is általánosnak tűnik első ránézésre.
Előzetesét látva nem egy életigenlő, manírtól mentes filmet várunk. Családi tragédiák, magányos karakterek és Budapest a 20. század legsötétebb korszakában tökéletes kiindulópontot biztosítana egy lélekőrlő második világháborús drámának. Tóth Barnabás azonban nem ezt az utat választja. Egy szokatlan és feszült történetet mesél el a háború sújtotta Budapesten, ami a közeg helyett karaktereit állítja középpontba. Aladár, a romjaiban heverő 42 éves nőgyógyász egy lázadó tinédzserlányt fogad rendelőjében, a két sérült lélek pedig valahogy egymásban találja meg az orvosságot saját problémáira. Klára és Aladár között mély kötődés alakul ki, a lány elköltözik az őt egyedül nevelő nagynénjétől, és közös életüket kezdik élni.
Az első és legintenzívebb dolog, ami a filmet nézve feltűnik, annak elemi erővel ható atmoszférája. Mintha érzelmi és morális pellengéren táncolna karaktereivel együtt, ez a csendes és lassú folyású történet valahogy mégis képes egyre fokozni a feszültséget és szorosan behálózni nézőjét. Tóth Barnabás különleges empatikus készségeit bizonyítja, ahogy a sebzett karakterei közt húzódó törhetetlen köteléket ábrázolja. Az F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye alapján készült forgatókönyv mesterien ülteti át a regény legfőbb kérdésköreit és azok rendhagyó megközelítését a vászonra. Nem fél olyan témákat boncolgatni, mint a magány, a gyász pusztító és mégis összekovácsoló ereje, vagy egy felnőtt és egy gyermek közti kapcsolat árnyalatai, annak ellenére sem, hogy korunk politikai klímájában ezek a szokásosnál is érzékenyebben és éppen ezért rendkívül aktuálisan hatnak.
A rendező óvatos, de biztos érintésétől a legsúlyosabb témák is formázhatóvá válnak, és elemi energiával töltik meg a filmet. A kiúttalanság és a háttérben megbúvó félelem éppúgy jellemzi, mint az őszinte szeretet és a remény megtalálásának öröme és ez a kettősség kölcsönzi erőteljes hangulatát. Bár megvalósulásának körülményei nem szabad, hogy meghatározzák egy filmről alkotott véleményünket, az Akik maradtak esetében mégis érdemes tudni, hogy egy tévéfilm költségvetéséből készült. Az anyagi adottságokat és az abból következő minimalizmust Tóth Barnabás úgy fordítja hasznára, hogy a konfliktusokat kívülről belülre helyezi, az érzelmek és a pillantások tereibe. Maroknyi helyszínein és szűk szereplőgárdájával pedig ellenállhatatlan mikrokozmoszt teremt. Hogy ez működjön, zseniálisan megírt karakterek és az őket életre hívó tökéletes színészek kellenek. Hajduk Károly és Szőke Abigél személyében a rendező meg is találta mindezt.
Szőke Abigél
Aladár és Klára szokatlan, mégis makulátlanul tiszta kapcsolata elemi erővel és hitelességgel születik meg szemünk előtt, nézőként pedig csak csodálni tudjuk, ahogy a színészek közti tökéletes kémia és a bravúros forgatókönyv szimfóniává áll össze a vásznon. A dogmatikus férfi és a cserfes tinédzser ellentéte az ősi karaktertoposzok egyike, itt azonban teljesen új megvilágításból láthatjuk mindezt. A két személyiség a gyász spektrumának ellenpólusait foglalja magában, emellett mégis tökéletes kiegészítői egymásnak. Aladár szilárd integritásával és teljes reményvesztettségével Klára kialakulóban lévő, törékeny jellemének támaszául tud szolgálni, a lány pedig fényt mutat neki az új élet reménye felé. Mintha ezekre a szerepekre születtek volna, Hajduk Károly és Szőke Abigél érző, lélegző individuumokká dimenzionálják a különös párost visszafogott, mégis rendkívül intenzív és hiteles alakításaikkal. Muhi Klára és Tóth Barnabás életszerűen megírt dialógusaival pedig a háború utáni nagy átalakulások korszaka organikusan libben át papírról a vászonra.
Hajduk Károly
Ellentétben a korban játszódó filmek túlnyomó részével, az Akik maradtak végig a háttérben tartja a világháború emlékképeit és a közeledő Rákosi korszak árnyait. Vizuálisan nem jelenik meg, mindössze párbeszédfoszlányokból és néhány feszült szituációból enged következtetni a történelmi környezet hatásaira. Ugyanolyan diszkréten bánik ezekkel a motívumokkal, mint az emberi kapcsolatok ábrázolásával. Ezáltal pedig sikerül teljes egészében kikerülnie a holokausztdráma és a kommunizmus bűnei filmek kategóriáiból, annak ellenére, hogy ezek történetmesélésének elengedhetetlen részei maradnak. Önző módon a globális tragédiáknak kizárólag az egyénre kifejtett hatására kíváncsi, ez a mikrokozmosz mégis hitelesen tudja reprezentálni tömegek küzdelmeit és megelevenedik benne egy teljes korszak drámája és rejtett szépségei is.
83 perces tévéfilm hosszával semmiképp sem fenyegeti a terjengősség veszélye. Ez a feszes és lényegre törő monodráma érzelmi hullámvasút, ami témája és környezete ellenére nem a múlt gyötrelmeivel, hanem a jövőbe fektetett remény érzésével enged ki a moziból. Egy életünneplő történet az embertelen időkről, ami tökéletesen példázza, hogy nagy hatású történelmi filmhez nem feltétlenül kellenek vagyonok. Csak megfelelő emberek.
Az Akik maradtak a Magyar Filmadatbázison
