A világ gyengéd közönye
A kazah Kaurismaki, Adilkhan Yerzhanov melankóliában ázó, gyermekien szép filmet forgatott a szerelem gyengédségéről és a társadalom közönyéről.
Két férfi verekszik, másik kettő pedig unott arccal figyeli őket a tágas kazah sztyeppén. Mintha csak a film címét illusztrálnák: A világ gyengéd közönye. A kazah Kaurismaki, Adilkhan Yerzhanov melankóliában ázó, gyermekien szép filmet forgatott a szerelem gyengédségéről és a társadalom közönyéről, elvágyódásról és szegénységről.
Egy vidéki tanyán költöztetők pakolják ki a házat; a tulajdonos a szomszéd szobában főbe lövi magát. Az apa adóssága a családra száll, és a lányukat, Szaltanatot küldik a nagyvárosban élő nagybácsihoz, aki jómódú üzletemberként talán segíteni tud rajtuk. A lányt az őt rajongásig szerető, kétkezi munkás, Kuandyk is elkíséri. A városban persze hamar kettétörnek a reményeik, a lányt amorális üzletemberek, az arab kereskedőhöz elszegődő fizikai munkást pedig a korrupt vetélytársak igyekeznek kihasználni.
Yerzhanov egy régi kazah tündérmesét bújtatott mai köntösbe, amelyben a gazdag nagybácsi egy másik gazdaghoz szeretné kiházasítani unokahúgát, hogy még több pénzt szerezzen, és így megakadályozza a fiatal szerelmesek házasságát. A film minden képsorát átszövi ez a tündérmesei jelleg: A világ gyengéd közönye úgy beszél a keleti társadalmak eróziójáról, a politika szintjéről a legalsó rétegekig leszivárgó korrupcióról, hogy évezredes történetekben gondolkodik. Ettől naivnak, szentimentálisnak, gyermekinek hat – de épp ez a célja: hogy visszacsempéssze a gyermeki hitet, a tiszta érzelmeket az azokat tagadó világba.
Ha ebben sikerrel jár, azt elsősorban az átgondolt esztétikájának köszönheti, amely vizuálisan is visszatükrözi a törést morális egyén és közönyös világ között. Yerzhanov minimalista melodrámát forgatott, túlcsorduló színekkel, atmoszférikus képekkel és festői szépséggel, amelyet a kimért, szinte érzelemmentes színészi játék, a kísérőzene következetes kerülése, és a statikus képek húznak vissza a giccs magasából. A grandiózus érzelmeket visszafogott, precíz modorban tárja elénk és abszurd humorral hinti be. Faarccal előadott, vizuális poénjaiból a minimalista mesterek, Kaurismaki és Jarmusch érzékenysége árad, miközben a menekülő szerelmesek története a francia újhullámot idézi.
Yerzhanov trükkje, hogy számos filmes zsánert és európai művészeti hagyományt játékba hoz, de azokat nem engedi kiteljesedni, eluralkodni a narratíván, így érzékeltetve azt a visszahúzó erőt, amely a hősöket is ellehetetleníti. Némafilmes burleszk, újhullámos amour fou, menekülő szerelmesek, vadkapitalista gengszterfilm – ezek halvány kontúrjai mind felsejlenek A világ gyengéd közönyében, amelynek főszereplői Stendhalt olvasnak és Camus-től idéznek (tőle, A közönyből származik a film címét adó szövegrészlet is). A rendező ráadásul Henri Rousseau festményeivel választja el egymástól a jeleneteket, aki pont olyan naiv művészetet képviselt, amilyet Yerzhanov is próbál megvalósítani a posztmodern film keretein belül.
Szándékoltan naiv, szándékoltan túlzó A világ gyengéd közönye: a színeket túltelíti, a szépséget ugyanúgy túlhangsúlyozza, mint az azt beterítő mocskot. Ha sétálnak egy mezőn a fiatalok, akkor a naplemente narancsvörösében sétálnak; Szaltanat mindvégig tűzpiros, egészalakos ruhát hord sárga esernyővel, és amikor elveszíti ártatlanságát, feketét. A szimbolikus színekhez szimbolikus beállítások társulnak, Yerzhanov operatőre, Aydar Sharipov a képeket is mindig keretek, ablakok, ajtók, kapuk kivágatába szorítja, a túláradó érzelmek mellé így mindig idézőjel kerül. A posztmodern korában közvetlenül már nem élhetők át a nagy, őszinte érzelmek, de Yerzhanov arra tesz kísérletet, hogy sajátos esztétikájával, gyönyörű képeivel mégis a lehető legtöbbet közvetítsen azokból a néző felé.
Van valami abszurd humor abban, ahogy a baltaarcú munkás áll a sztyeppén és Camus-t idéz. Kuyandik olyan, mintha a japán filmrendező, Takeshi Kitano állt volna kazah földművesnek: nyilvánvalóan nem rögrealista, hanem szimbolikus figura, a piros ruhás, angyali Szaltanattal együtt, akik úgy rajonganak a nyugati művészetért, hogy elemi erővel testesítsék meg az átlagéletből való elvágyódást, az ambíciót valami többre, jobbra.
Semmiféle hatalomkritika nincs ebben a gesztusban, a kazah állam mégis magára vette, és ahogy Yerzhanov korábbi filmjeit, úgy ezt sem forgalmazzák hivatalosan az anyaországban. A rendezőt elmondása szerint évekkel ezelőtt feketelistára tette a kultúrminiszter, így A világ gyengéd közönyének cannes-i szereplését sem promotálták: az ország kihelyezett standján úgy tettek, mintha nem is képviselné Yerzhanov az országot filmjével. Azt mondják, a rendező negatív képet fest az országról, ezzel a gesztussal pedig le is leplezi magát a hatalom: talán mégiscsak több valóságtartalom van ebben a tündérmesei, a szerelem és a költészet hatalmát meggyőzően hirdető, de a posztszovjet országokat eluraló korrupciót sem elkendőző filmben, mint azt elsőre gondolnánk.
A világ gyengéd közönye a Magyar Filmadatbázison
