Kortárs klasszika Koreából

|

A titokzatos nő

Mikor az ember beül egy Park Chan-wook filmre, egy dologban lehet csak biztos, mégpedig abban, hogy semmiben sem lehet az. A dél-koreai sztárrendező, aki készített már véres bosszútrilógiát, vámpír történetet, romantikus komédiát, vagy éppen kosztümös pszichológiai thrillert, most megint egy új és szokatlan dologgal rukkolt elő.

2003 volt az az izgalmas év a mozirajongók számára, amikor az európai közönség két olyan dél-koreai filmmel is megismerkedhetett, amelyek az öreg kontinensen (is) azonnal kultikussá váltak, és melyek hatására sokan kezdték el követni és felfedezni a dél-koreai filmművészetet.

A két film, mely máig az ország legismertebbjei között van: Kim Ki-duk Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz című remeke és Park Chan-wook Oldboy mozija, melyek népszerűségével csak a 2019-ben megjelent Élősködők veheti fel a versenyt.

Mára a dél-koreai kultúra térnyerése Európában és az Egyesült Államokban amúgy is erősen tetten érhető, jobban, mint más ázsiai országok esetében. A Netflix egyik legsikeresebb sorozata a Squid Game rekordokat döntögetett, a a K-pop sztárjai pedig arénákat töltenek meg.

Park Hae-il

Ezen népszerű produktumokkal szemben, Park Chan-wook filmjeinek művészi értéke megkérdőjelezhetetlen, még ha a rendező sokat kölcsönöz is a popkultúra különböző területeiről.

Vagy legalábbis kölcsönözött. A rendezőhöz képest ugyanis új filmje szokatlanul visszafogott és mérsékelt, egészen klasszikus csomagolásba burkolt alkotás, mely a film noir jól ismert elemeiből táplálkozva juttat el minket egy melodrámai végkifejlethez.

A titokzatos nő már a címben is az egyik legfontosabb noir elemet hordozza. A történet azzal kezdődik, hogy megtalálják a címszereplő, Seo-rae (Wei Tang) férjét a hegyekben, aki halálra zúzta magát legnagyobb szenvedélye, sziklamászás közben. A kínai származású gyönyörű és fiatal femme fatale, akit jóval idősebb férje rendszeresen bántalmazott, a nyomozás során – melynek persze ő elsőszámú gyanúsítottja – egyre közelebb kerül a nyomozást vezető Hae-jun (Park Hae-il) detektívhez. A detektív szintén tökéletesen beleillik a noir filmek skatulyájába: a maximalista és kiégett rendőr, aki megoldatlan ügyei miatt gyötrődik és álmatlanságtól szenved.

Wei Tang

A férfi az első pillanattól a nő bűvkörébe kerül, már a kezdeti megfigyelések alkalmával is, mely a film egyik legizgalmasabb motívumát hordozza: a férfit, mikor távcsövön keresztül nézi az özvegyet, illetve lehallgatja, az ügyes vágásnak köszönhetően, mindig úgy látjuk, mintha ilyenkor Hae-jun egyazon légtérben tartózkodna Seo-raeval. Ez Hae-jun a nő iránt túláradó érzelmeinek szimbóluma is lesz, továbbá gondolkodásra is készteti a nézőt: figyelni kell, mi valós és mi nem.

Bár Park Chan-wook ezen filmjéből hiányzik a már tőle megszokott naturalista erőszak ábrázolása, illetve a szexualitás is jóval visszafogottabban jelenik meg, a film rengeteg feszültséget hordoz magában, köszönhetően a rendezői kézjegy szintén jól ismert önpusztító, addiktív szerelmi motívumának és a főleg e köré épülő rendkívül szövevényes cselekményszálnak. Ahogy a rendezőtől már megszokhattuk, ennek a filmnek is csak a legvégén kerülnek helyükre a kirakós játék darabjai.

A legutolsó pár percben kapunk választ minden kérdésünkre, amiből nem lesz hiány a történet előrehaladtával. Teszi ezt a rendező úgy, hogy a történet középpontjában nem a nyomozás és a gyilkosság(ok) felderítésének fontossága áll, hanem Hae-jun és Seo-rae szerelmi kavalkádja, mely a film legnagyobb misztériumát is hordozza: mit érez valójában az özvegy a nyomozó iránt? Ezen szerelemi szál egyik legszebb motívuma, hogy az insomniás detektív Seo-rae közelében (már a lehallgatások, megfigyelések alatt is) úgy alszik, mint a tej.

Mit érez valójában az özvegy a nyomozó iránt?

Ahogy a nyomozó egyre jobban megszállottja lesz a nőnek, úgy csúszik ki lába alól a talaj, mind a magán, mind szakmai életében. Eközben a nő valódi érzései egészen a történet végkifejletéig kellően burkoltak maradnak, újra és újra megtévesztve a nézőt valódi szándékáról a férfival kapcsolatban.

Az érzelmi és a valós távlatok rendkívül izgalmas metaforája lesz a filmben elhangzó Konfuciusz-idézet: „A bölcs ember a vizet szereti, az erényes a hegyvidéket.” A kínai nő a tengert szereti, a tengert, amin keresztül kalandos úton érkezett az országba, ahol férje, a magasságok megszállottja, a hegyek csúcsain lelte halálát. A mindent magába foglaló tengert, amiben a bizonyítékok, csak úgy, mint az élet, pillanatok alatt tűnhetnek el.

“A bölcs ember a vizet szereti, az erényes a hegyvidéket”

A narratíva egyik legizgalmasabb jelensége, hogy miként keveri a rendező a klasszikus műfajokat korunk technikai vívmányaival átitatott világába. A nyomozást és a történet előrehaladását, szinte minden esetben az okostelefonok egy-egy üzenete, fényképe, sőt, olykor specifikus applikációjának tartalma gördíti tovább. A feszültség sokszor a mobilok pityegő hangjain, hívásjelzésein keresztül, vagy éppen egy-egy kattintást követően jön létre, mely egészen furcsa és különleges atmoszférát teremt az amúgy klasszikus csomagolású filmnek.

A Cannes-ban legjobb rendezői díjat nyert film méltó folytatása lett a Park Chan-Wook-i életműnek, még ha nem is lett olyan korszakalkotó darab, mint az Oldboy. Persze így is az idei év egyik legjobb mozija, amit legalább többször meg lehet nézni, anélkül, hogy az ember a film felét tenyerével az arca előtt töltené.

A titokzatos nő a Magyar filmadatbázison

CÍMKÉK: