A szent és a farkas
Alice Rohrwacher filmje a legjobb forgatókönyv díjával térhetett haza Cannes-ból – egyáltalán nem érdemtelenül. A szent és a farkas egy modern mese, amely a varázslatot arra használja, hogy a való világról fogalmazzon meg provokatív kérdéseket.
Lazzaro (Adriano Tardiolo) és családja egy Érintetlen nevű, a világtól meseien elzárt és távoli helyen laknak, ahol a modern technológia be-bekacsintása ellenére is jobbágyi körülmények között élnek és dolgoznak úrnőjüknek. Az eseményeket sokáig lehetetlen elhelyezni időben: bár autók és mobiltelefonok is jelen vannak ebben a világban, a közösség középkori viszonyok és hiedelemvilág mentén éli mindennapjait. Érintetlen közegét teljesen átitatja a bukolikus, népmesei romantika: Lazzaro nem tudja, hogy kik a szülei (de nem is különösebben egyértelmű, ki milyen vérségi viszonyban áll egymással ebben a közösségben), a tanya körül ólálkodó farkasokról szóló mesék, és életének egy-egy mozzanatából még úgy is tűnhet, hogy tényleg van valamennyi varázslat ezekben a különös földművesekben.
Egyfajta leheletfinom réteget képező mágikus realizmus ez, ahol ugyan a valóság határait áthágó elemek nagy részére igen alapos magyarázatot kapunk a történet közepén, de még így is számos részlet, tudatosan vállalt következetlenség emlékeztet minket arra, hogy jelképesen értelmezendő példabeszéddel van dolgunk. Lazzaro képviseli a megtestesült jóságot, ő a „szent”, aki naiv és jóindulatú, mindig odafordítja a másik orcáját, akivel senki sem törődik, de mindenki kihasználja. Ennek a mesének így nem is egy személy a valódi gonosza, hanem a főhősünktől követelt egyre nagyobb áldozatok, amiket akkor kénytelen hozni, amikor végtelen jószívűsége nem talál viszonzásra. Hősünk lelkesedése azonban töretlen, és A szent és a farkas tulajdonképpen azt az utat mutatja meg, ahogyan ő semmilyen impulzus hatására nem hajlandó megváltozni.
De nem Lazzaro az egyetlen, aki látványos ellentmondásban él az általunk ismert valósággal: családja sem tud kiállni magáért, cseppet sem zavarja őket az, hogy életük munkájával csak adósságaikat gyarapítják úrnőjük felé. Igaz, láthatóan jól is érzik magukat a paraszti sorban dagonyázva, és amikor lehetőségük nyílik rá, akkor sem tudják kezükbe venni saját sorsukat. De nehogy azt higgyük, hogy a márkinő, fia, Tancredi és az intendáns Nicola jól sáfárkodnak hatalmukkal, ők is vergődő, szánalmas karakterek, akiknek ugyanúgy bukás és megaláztatás jut osztályrészül.
Alice Rohrwacher gyakorlatilag az olasz társadalom és történelem összes zugát bejárva mutatja meg, hogy milyen élettragédiákhoz vezet, ha valaki folytonosan hagyja, hogy baleknak nézzék – vagy ha éppen abból akar profitálni, hogy állandóan baleknak néz másokat. A szent és a farkas figurái képtelenek alkalmazkodni környezetükhöz, megküzdeni annak kihívásaival, ehelyett inkább álomvilágokba ringatják magukat, ahol minden egyszerű és kényelmes. Lazzaro együgyűsége mindössze annyiban különbözik a körülötte lévőkétől, hogy az ő gyengesége a mások jóságába vetett megingathatatlan hit, amin keresztül igazi megdicsőüléssé válik a kudarca.
Azonban a teljes nihilbe vezető életutak ellenére sincs szó tragikus műről, a helyenként mélységesen lehangoló pillanatokat rendre oldja a szeretetteljes humor, amivel Rohrwacher ábrázolja hőseit. Azzal, hogy ők sem érzik a létezés fájdalmát, hogy boldog tudatlansággal lendülnek át összes csalódásukon, számunkra is sokkal könnyedebb és bájosabb látni botladozásukat, és szembenézni az élet kegyetlenségével. Különösen a főszerepet játszó (és egyébként színészi tapasztalattal nem rendelkező) Adriano Tardiolo karizmája elképesztő, végtelen jósága ránk is átragad és a világ összes csúfságát is megszépíti.
Végeredményben A szent és a farkas lenyűgöző különlegessége is ellentmondásaiban rejlik: ahogyan a népmesék költőiségét a pusztuló modern külvárosok számkivetettjeinek kőkemény valóságával állítja szembe, ahogyan a szomorúságot és vidámságot, cinizmust és naivitást vegyíti, és ahogyan helyet követel a jóságnak egy farkastörvények uralta világban. Méghozzá éppen azzal, hogy megmutatja, mennyire idegen ez a fajta „szentség” tőlünk.
A szent és a farkas a Magyar Filmadatbázison
