A néma forradalom
1956-ban egy pillanatra az egész világ Magyarországra figyelt, egy német osztály is. Lars Kraume a gimnazisták történeteivel mesél bajtársiasságról, bátorságról és egy diktatórikus rendszer mindennapjairól.
Az 1956-os forradalomról sokat tudunk, de még mindig vannak eddig elmondatlan történetek. Lars Kraume a megtörtént eseményeket feldolgozó filmjében azt mutatja be, hogyan reagált az átlagember a budapesti eseményekre. Kraume Dietrich Gartska regényét adaptálta vászonra, Gartska pedig, miután részt vett a forgatókönyv megírásában is, halála előtt még láthatta a véleménye szerint a történteket hitelesen ábrázoló filmet.
1956 októberében pár érettségi előtt álló tinédzser Nyugat-Berlinbe látogat, ahol független tudósításokkal találkoznak a budapesti eseményekről. Rádöbbennek arra, hogy az otthon hallott propagandával szemben nem ellenforradalmi zavargások zajlanak Budapesten, és hazatérve illegális rádióadásokból igyekeznek tájékozódni a magyar eseményekről. Amikor az éterben bemondják a téves hírt, hogy Puskás áldozatul esett a szovjet intervenciónak, az egész osztály úgy dönt, hogy az egyik órán egy perc néma csönddel adóznak a magyar mártíroknak. Az eset felháborodást kelt az iskola vezetésében, a botrány egyre magasabbra jut, hamarosan maga az oktatási miniszter utazik a helyszínre, hogy a fiatal „ellenforradalmárok” körmére nézzen.
Kraume klasszikus módon építi fel a feszültséget, miközben nemcsak az NDK-s hangulatot, de egy diktatórikus rendszer működését is tökéletesen reprezentálja. Habár a berlini fal ekkor még nem áll, erősen érezni lehet a levegőben lógó jövőt: a határok hamarosan végleg lezárulnak. Emellett a kor még magán viseli a II. világháború szörnyűségeit, amiről az osztályközösség tagjai többnyire csak annyit tudnak, hogy „nagypapa SS-tiszt volt”, s fokozatos ismerik meg a szovjet ideológia erőszakosságát. A keletnémet újság és a RIAS, mint nyugati rádió által megismert eltérő, emiatt hiteltelen és hamis hírek (Puskás halála) tökéletesen reflektálnak a kialakult káoszra.
A néma forradalom bárki számára könnyen befogadhatóan festi le nemcsak az akkori államgépezet, hanem egy diktatórikus rendszer működését. Egy kétperces néma tiszteletadás az elesettekért a legtöbb helyen apró, szép gesztusnak minősülne, azonban az NDK-ban bátor politikai kiállás és kvázi hazaárulás, még akkor is, ha demonstrátorai ezzel nincsenek tisztában. Habár az iskolaigazgató eltussolná a történeteket, a politikai vezetés ki akarja irtani az „államellenes” gondolatokat az akkor „mintavárosként” funkcionáló Stalinstadtból. Habár karikatúrának és az abszurditás határának tűnhet, utóbbi miatt jelenik meg még a miniszter is a városban. A fiatalok megtapasztalják a rendszer elnyomását: mivel a felső vezetésnek nem sikerül magához édesgetni őket, az egész osztályt megfenyegetik, hogyha nem árulják el az „ellenforradalom” vezetőjét, nemcsak elbocsátják őket, de az ország egyik intézményében sem érettségizhetnek le. Kraume a diákok játszmáin, az egymás iránti gyanakváson, próbatételeken keresztül vizsgálja és mutatja be, hogy mit tesz egy közösség, ha a biztos jövőjüket fenyegetik. Az államgépezet fogaskerekei pedig tovább forognak: egyesével hallgatják ki a diákokat, miközben olyan kifinomult és hatásos módszerekkel zsarolnak, mint a szülők titkainak leleplezése. Ezek a mű legerősebb pillanatai: a főhősökkel együtt mi is meghökkenünk, illetve elborzadunk, hiszen a politikai elit ezzel méri a legnagyobb csapást a kamaszokra: alapjaiban dől össze eddigi életük, a szüleikről alkotott képük. Az eddig ismeretlen, sötét titkok pedig egyre világosabbá teszik, hogy a rendszer előbb vagy utóbb, de mindenkit „bedarál”. Érdekes és fontos eleme a filmnek az elveik mellett kiálló, szinte lázadó gyerekek és a pozíciójukat, megélhetésüket féltő szülők kapcsolata, párbeszéde, mivel tökéletes érzékelteti a diktatúrákban napi szinten jelenlévő szorongást.
Az elnyomás megjelenésével egyre inkább a háttérbe szorul a magyar forradalom, az iránta érzett tisztelet viszont végig jelen van. Ez a tiszteletadás csúcsosodik ki a Holt költők társaságának utolsó jelenetét megidéző szcénában is, amikor az osztály tagjai egyesével felállva mutatják meg lojalitásukat egymás és az elveik felé. Habár Kraume szerencsére mellőzi a hatásvadász elemeket, a narratívában feltűnik egy felesleges és kibontatlan szerelmi szál, illetve egy eldördülő puska is, ami számomra a rendező bizonytalanságát mutatja: mintha félt volna, hogy önmagában a csendes osztály története nem lesz elég, holott pont ezek mellőzésével csaknem tökéletes lehetett volna az alkotása.
A néma forradalom magas színvonalú, fontos témákat bemutató film, ami nemzetiségtől, nemtől és kortól függetlenül bárki számára érthetően mutatja be az elnyomó állam és az abban való létezés abszurditását. Történelmi tablóként indult, de sokkal több lett belőle, ami főként a hátborzongatóan hiteles és kiváló színészi játéknak köszönhető. Az alkotást remélhetőleg sok gimnazista látja majd, hiszen a fiatal aktorok alakítása könnyű azonosulást tesz lehetővé, miközben jelentős kérdésekre is felhívja a figyelmet.
A néma forradalom a Magyar Filmadatbázison
