A Napszállta a Cinefesten
Szombaton Miskolcon, a Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be az Oscar-díjat nyert Saul fia rendezőjének, Nemes Jeles Lászlónak a második nagyjátékfilmjét, a Napszálltát.
Jakab Juli és Nemes Jeles László a CineFesten Fotók: Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
Az aznap esti sajtótájékoztatón a rendező elmondta, hogy öröm számára, hogy Miskolcon, a CineFest keretei között láthatják először a Napszálltát a magyar nézők, emellett nagy büszkeség számukra, hogy az amerikai premierről egyenesen Miskolcra jöhettek. A stáb a forgatás óta először ült egy asztalhoz, de sajnos így sem lehetett mindenki jelen. „Van egy ember, akit nem felejtünk el és nem lehet itt velünk, Melis László, akit sajnos elvesztettünk közvetlenül a zenefelvétel után. Ez a film volt az utolsó, amin dolgozott, és amibe a szívét beleadta, és ez érezhető is a filmen.”
A Napszálltát nagy érdeklődéssel fogadta a miskolci közönség, a Művészetek Házának második emeletétől az épület előtt lévő vörös szőnyeg végéig kígyózott a sor. Az érdeklődök több mint fele azonban így is lemaradt a vetítésről, emiatt vasárnapra újabb időpontot tűztek ki. A budapesti premier előtti előadásokra szintén minden jegy elkelt, valószínűleg teltházas vetítésekre számít minden mozi. A Napszálltában ugyanúgy megtalálhatóak azok a stílusjegyek, amik az Oscar-díjas Saul fiát is egyedivé és különlegesség tették. „Egy ember perspektíváját akartuk megmutatni egy olyan világban, ami nem pontosan érzékeli azokat a folyamatokat, amik igazából, a mélyben lüktetnek.” A rendező elmondása szerint kezdettől fogva az volt az új alkotás koncepciója, hogy az egyén és az örvénylő világ egymásnak feszüljön. A Saul fiához hasonlóan itt is nagyon közel kerül a néző az arcokhoz, az emberekhez. „Az volt a cél, hogy azt próbáljuk kommunikálni, hogy mennyire keveset tud az ember pontosan érteni abból a világból, ami körülötte van.” Nemes Jeles László nem elmondani szeretné mindezt a publikumnak, a cél az, hogy a néző megérezze, ennek köszönhetően a Napszállta „nagy energiákat szabadít fel”.
Elkerülhetetlen a rendezőnek feltett kérdés, hogy a Saul fia és az új rendezése mennyiben azonos. A válaszon felnevetünk: „Mi csináltuk azt is.” Majd kifejti: „Valahol elválaszthatatlan a két film, emberileg azonos a forrás. Abba az irányba megyünk, hogy nemsokára már csak felügyeljük a felvételt, és utána valaki majd összerakja. Ez a stílusban is nagyon megjelenik.” A rendező elmondása szerint az, hogy a stílus megjelenjen és érzékeljük, hogy az adott filmet ki csinálta, a moziélmény szempontjából nagyon fontos. A rendezői poszt azonban ma egyre inkább hasonlít a produceréhez: „A mozi esszenciájától elválaszthatatlan, hogy legyenek rendezők, hogy legyen szubjektivitása a filmnek.” Példaként a Saul fiából ismert női karakter, Ella kétségbeesett tekintetét, és Írisz az akkori kor ígéretétől csillogó szemeit említi: „Olyan, mintha két különböző bolygón lennénk, és mégis ugyanaz az ember.” Ez pedig tökéletesen mutatja Európa történelmét és a tragédiáját annak, hogy hogyan jutottunk a reményekkel teli századfordulótól idáig, így a Napszálltára a Saul fia előzményfilmjeként is tekinthetünk.
A korról, az azzal való azonosulásról és a forgatásról a főszereplőt, Leiter Íriszt alakító Jakab Juli is mesél: „Az volt a legmeglepőbb talán, hogy milyen apróságokon múlik az, hogy hogyan lehet belehelyezkedni egy egészen másik korba, egészen másik közegbe.” Ebben a csodás ruhák és a gyönyörű kalapok hatalmas segítséget nyújtottak a színészek számára, elmondása szerint az első ruhapróbák alkalmával nemcsak magán érezte, hanem a kollégáin is látta, hogy megváltozott a tartásuk, a kisugárzásuk is. „Azt gondolom, hogy ez gyakorlatilag az első szintje volt a színjátszásnak, amire utána készültünk, és kérés nélkül segített minket, hogy bele tudjunk helyezkedni az adott korba.” Dobos Evelin egyetért, azonban visszaemlékezik az első alkotókkal közös ruhapróbára, amikor a tekintetük is megváltozott, más emberré váltak. Emellett kiemeli, hogy az általuk megtanult szöveg, a szófordulatok, amelyek a maiakhoz képest teljesen máshogy hangzanak, szintén nagy segítségükre voltak. Vlad Ivanov, a férfi főszereplő, aki a film kedvéért megtanult magyarul, szintén úgy tapasztalta, hogy szinte minden megváltozott, de nála olyan mértékben, hogy a nap végén is Brill Oszkárként ment haza a forgatás ideje alatt.
Nemes Jeles László
Nemes Jeles László korán leszögezte, hogy nem képeslapfilmet akart csinálni. Annak ellenére, hogy a kor maga egy szofisztikált világ, az akkori élet mindennaposságát akarta megmutatni. Ebben nagy segítségére volt Szakács Györgyi jelmeztervező, aki miután megkapta a munkát, úgy érezte, mintha egy tündérmesében élne: „Úgy éreztem, hogy erre készültem egész életemben.” Sok mindent tudott, gyűjtött a korról, a képeslapszerűség elkerülése miatt (is) valódi anyagokat használt, amelyekkel még hitelesebbek lettek a karakterek. „Megpróbáltam mindent megszerezni, már sokkal korábban elkezdtem készülni, mert nem lehet egy ilyen mennyiségű, volumenű munkát előhúzni, és nem lehet a világon sehol kölcsönzőben megtalálni.” Nagy kihívás volt, hogy olyan kosztümöket tervezzen, amik láttán úgy érezze, hogy egy igazi ember viseli, nem pedig modellek egy divatbemutatón, illetve, hogy minden a filmben megforduló társadalmi osztály hiteles legyen. Elmondása szerint tartott attól, hogy meg tudja-e valósítani azt, amit ő a korról tud. „Mert nem elég tudni valamit, azt létre is kell tudni hozni. Akármi történik is, ennek meg kell születnie.”
Rajk László látványtervező Budapest és a díszlet szimbiózisáról mesélt: „Az ilyesmit a legtöbbször úgy csinálják, hogy kiviszik a várost a stúdióba, de László ezt megfordította: a stúdiót hozta be a városba, és mint egy vírust, behelyezte a városnak a szövetébe, a textúrájába. A kettő pedig elkezdett egymásra hatni.”
Jakab Juli nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a filmet „hagyományos” módon, 35 milliméteres celluloidszalagra forgatták, és ez szerinte az egész stáb életét alapvetően változtatta meg; mivel nem állt rendelkezésükre végtelen mennyiségű nyersanyag, nem eshettek ki a megtervezett ritmusból. Nemes Jeles László kézzelfogható, nagybetűs Filmet csinált második alkalommal is. Erre a technikára véleménye szerint a fiatalabb korosztály is érzékeny: „Én abban hiszek, hogy ami tényleg ott van a forgatáson, azt a néző is értékeli, és azt is hiszem, hogy a túl sok a végén kevés. Hogyha átadjuk a teljes palettát a komputernek, akkor igazából úgy fognak kinézni a filmek, mint a számítógépes játékok közötti átmeneti jelenetek. A számítógépekkel igazából ellustulunk, a készítésben is. Ha számítógép, akkor én csak a láthatatlan effektekben hiszek. A virtuális világ a rövidtávú élvezetekről szól, amik nem adnak semmit. Én abban hiszek, hogy amit adunk a moziban, az hosszútávú. Hatunk a gondolkodásra, ügyelünk arra, hogy megmaradjon, hogy el tudjuk hívni egy utazásra egy nézőt. Még hiszek abban, hogy van erre igény.”
Napszállta
