Jason Bourne
Paul Greengrass rendező és Matt Damon főszereplő vállalt szándékai ellenére a legújabb Bourne-film nem korunkról, hanem Hollywoodról árul el sokat.
Matt Damon
Nem mindennapi sikertörténet a Bourne-franchise születése: a mozi-széria legjobb darabjainak ugyanis egyöntetűen a második és harmadik részt tartják (A Bourne-csapda és A Bourne-ultimátum), pedig a folytatások ritkán múlják felül elődeiket, sőt általában nagyságrendekkel rosszabbak. Annyiban tipikus franchise-ról van szó, hogy ezúttal is a nyitó résznek volt a legjobban kitalált koncepciója: A Bourne-rejtélyben a nézőnek könnyű azonosulni az amnéziás szuperkémmel, mivel vele együtt fedezzük fel a karaktert és előtörténetét. Eleinte nem tudunk többet, mint ő. A felütés egyszerre generál esemény- és karaktervezérelt cselekményt: a főhős eleinte csak a közönség avatárja, aki passzívan reagál a vele megtörténő bonyodalomra, de identitása utáni nyomozása közben feltárul és egyre gazdagodik a jelleme.
A rejtély-dramaturgia tovább dolgozott a második és harmadik filmben is, noha kisebb hatásfokkal. Hogy akkor mégis miért jobbak az elsőnél? Ahogy például a Rambo-mozik alkalmával, ezúttal is az akciófilm műfaja kezdett dominálni a thriller rovására: a második részre a rendezői posztot Paul Greengrass vette át, és a direktor stílust teremtett dokumentarista, haditudósítást idéző kézikamerás jelenetezésével. A tartalom helyett a forma vette át a főszerepet a franchise-ban, a stílus érdemelte ki a világsikert.
Noha A Bourne-ultimátum folytatható módon ért véget, dramaturgiailag mégis kerekre zárta a trilógiát, mivel a fináléra minden lényegeset megtudtunk a címszereplő múltjáról. Készült azóta egy csalódást keltő, a címszereplőt is nélkülöző negyedik rész (A Bourne-hagyaték) Jeremy Rennerrel a főszerepben és a korábbi részek írójával, Tony Gilroy-jal a rendezői székben, Greengrass és Damon pedig forgattak egy komolyabb hangvételűnek szánt, de kettejük párosa miatt mégiscsak Bourne-utánérzésként ható háborús thrillert (A zöld zóna). Az ötödik epizód, a Jason Bourne létjogát azzal indokolták, hogy szerintük A Bourne-ultimátum óta eltelt évtizedben új zeitgeist alakult ki, amit ki lehet beszélni egy újabb sequellel. Nem kérdés azonban, hogy valójában mi motiválta őket az új Bourne elkészítésekor: a rajongók nem csillapodó igénye, vágya egy újabb folytatásra kettejüktől. Ugyanis Greengrass és Damon alig mondanak újat korunkról.
A film a görög-albán határon nyit, majd egy kormányellenes tüntetésen folytatódik Athénban. Az első három részből megismert Nicky Parsons (Julia Stiles) Snowden példáján felbuzdulva meghackeli a CIA rendszerét és kompromittáló infókat szivárogtatna ki. Bevonja Bourne-t is, a Cég pedig egy Zuckerberg-alteregó (Riz Ahmed játssza) behálózásával annak Facebook-szerű közösségi médiáján keresztül próbálná lehallgatni a felhasználókat. Sajnos mindez pusztán hátteret képez az akcióthriller műfajú cselekményhez, mivel Bourne nem a magánélet védelmének nemes ügyéért száll harcba, hanem személyes motiváció hajtja. És nem ő az egyetlen: a fő antagonista, a Tommy Lee Jones által alakított CIA-vezér pusztán túlontúl ambiciózus a munkájában, Bourne új jóakarója a Cégnél (Alicia Vikander játssza) pedig már csak ifjú kora okán is karrierista és idealista. Stiles karaktere a legaktívabb, őt viszont hamar félreállítják, és attól kezdve a főhősök már csak reagálnak az okozott bonyodalomra.
Snowden felemlegetése pusztán egy új és korszerű módszer a Bourne-filmek védjegyének számító paranoia-hangulat megteremtésére, és akár még az eddigi leghatásosabb is lehetne, ha Greengrass-nak és Damonnak legalább az akcióthriller zsáneréről vagy a saját franchise-ukról lenne mondanivalója. Továbbgondolás helyett azonban inkább remake-et, pontosabban rebootot készítettek, és még a címadással sem próbálták az ellenkezőjét kommunikálni, pedig a franchise-ok újraindítása és a klasszikusok remake-elése főbenjáró bűnnek számít a rajongók és a kritikusok szemében. A cselekmény redundánsnak hat az első három rész után: Bourne két tűz közé kerül, egy paranoiás CIA-fejes vadászik rá, egy jóakarója a Cégnél pedig szembefordul a főnökével és segíti őt (Stiles helyett Vikander). A kiugrott titkos ügynöknek szokás szerint a terepen is megvan a maga nemezise: Clive Owen és Karl Urban után ezúttal Vincent Cassell alakítja a rá vadászó orgyilkost.
Ilyesmit már láttunk, ráadásul jobb színvonalon. Bourne személyes motivációi kevésbé hitelesek, mintha akár a magánélet védelméért állna csatasorba. Greengrass és Damon nem mertek állást foglalni ebben a politikai frontvonalon vitatott kérdésben, ami érthető, hiszen hollywoodi közönségfilmet készítettek, de nem ártott volna jobb motivációt kitalálni a főhős számára annál a szappanoperába illő fordulatnál, hogy Bourne rájön, mártírnak hitt, a CIA színeiben megölt apja talán felelős az ügynökprogramért, ami azzá tette őt, ami. Ő és Cassell karaktere között is feszül egy ugyanilyen mondvacsinált személyes konfliktus – kiderül, hogy a múltban mindketten alaposan kiszúrtak a másikkal, így aztán a bosszú is hajtja őket. Bourne-nal könnyebb azonosulni, mint valaha, mivel immár ő is, mi is ismerjük a múltját, de a rejtély-dramaturgia nélkül alig sikerült érdekessé tenni a sorsát.
Persze ha a rajongók kiszolgálása volt a cél, akkor a Jason Bourne hozza a kötelezőt: a négy főhős markánsan különböző jelleme és érdekellentétei kétségkívül izgalmassá teszik az akciójeleneteket. Erős suspense-et teremt, hogy a történet négy szálon fut. Dicséretes, hogy az akciószekvenciákat nem hatásvadászat, effekt-orgia és méregdrága romboláspornó teszi átélhetővé, hanem jól megírt dramaturgia. A film három nagyjelenet köré épül: a nyitány Athénban még mentes a feszültségtől, de a londoni és a záró Las Vegas-i szcénában már mások élete is kockán forog. Mi tagadás, hősünknek jól áll a vonakodás, amikor már sokadjára is visszahúzza a múltja, és az sem ártott a karizmájának, hogy sequelről sequelre tapasztaltabbá vált, legendává avanzsált.
Ha ez a film szól valamiről, az egészen biztosan Hollywood, függetlenül attól, hogy tudatos-e a fricska. Nyilvánvaló, hogy se Damon, se Greengrass nem akarták ezt a folytatást, ahogy az is, hogy Bourne is szívesen nyugdíjba vonult volna, ám végül nem találta a helyét a civil életben, és hagyta, hogy visszahúzzák. A közönség mindig is kérte az újabb és újabb folytatást: nem csak a tévében, de a filmszínházakban is kíváncsiak vagyunk kedvenc hőseik utóéletére. Nem szeretjük a lezárt történeteket, az elvarrt szálakat, eszképizmusunk folytatást akar az örökkévalóságig. Az álomgyárnak pedig témára, történetekre van szüksége, mivel az eredeti ötletek működőképes forgatókönyvírói kidolgozása máig a legnehezebb feladat a filmszakmában. És ha valaki tehetségesnek bizonyul, legyen szó Damonról, Greengrass-ről vagy Bourne-ról, azt beskatulyázzák, és csinálhatja ugyanazt újra meg újra.
A Jason Bourne a Magyar Film Adatbázison
