Öt nap, 60 órányi animáció, belépő nélkül
Június 21-én, szerdán indul az ország legnagyobb múltra visszatekintő animációs filmfesztiválja, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, a Kecskemétfilm animációs filmstúdió városában. A 16. KAFF során öt napon át 60 órányi animációt és megannyi színes programot élvezhetnek az ingyenes fesztivál látogatói.
Nyolc egészestés film pereg majd a versenyprogramban, melyek között a világ legrangosabb animációs filmfesztiválján, Annecy-ban, Bucheonban, az Európai Filmdíjon és a Tokyo Anime Award-on is díjat nyert alkotások is szerepelnek
A versenyfilmek mellett három egész estés európai film fut majd az idei KAFFon. Anca Damian A sziget (The Island) című filmje zenés mesében tárja elénk Robinson Crusoe történetének egy szürreális komédiában tálalt újraértelmezését. Signe Baumane alkotása, a Szerelem házassággal fűszerezve (My Love Affair with Marriage), a belső nőiesség lázadásának történetét mondja el. Naes Kajssa Titina című filmje az Északi-sark léghajóval való meghódításának igaztörténetét meséli el.
A rövidfilmek versenyének 3-as blokkján belül lesz látható többek között Buda Flóra Anna Cannes-i nyertes 27 című alkotása, Lantos Júlia Olivér, az óriás című műve, A szív kertje Hegyi Olivértől, Mira Zénótól a Jelenlétről vagy Mariai Gábor Hermit Island című munkája.
Természetesen a fesztiválról a magyar animáció filmkészítő legendái sem maradhatnak el, akik közül ezúttal többen jubilleumi jellegben lesznek jelen. A 70. születésnapját ünneplő Horváth Mária filmjeiből június 22-én láthatnak válogatást a fesztivál látogatói. A rendező a kezdettől fogva közreműködött a Magyar népmesékben, de az ő nevéhez fűződnek A Négyszögletű Kerek Erdő és a Cigánymesék sorozatok is. A 80 éves Ternovszky Béla kultikussá vált Macskafogó című alkotása június 23-án Kecskemét főterén, óriás kivetítőn lesz látható.
Részletes program és további információk a 16. KAFF weboldalán elérhetőek.