Pozsonyi Piknik
Színházaink alaposan megszállták az Újpesti rakpartot és a Szent István park déli oldalát. Aki jegyet, bérletet akart váltani a most induló évadra, alaposan bevásárolhatott – a fogalom pozitív értelmében.
Orbán Bori Fotó: Tóth András
Nem, nem a Beethovenéről van szó. Nem is a kilencágú macskáról. Se kitörő öröm, se fájdalmas, matrózkínzó büntetés. Bár az előbbi nyugodtan lehetne. Talán inkább a múzsák, azaz a Múzsák. Belőlük is kilenc volt, és van is. Tegye fel a kezét, vagy stílszerűen nyomjon egy lájkot, aki fel tudja sorolni mindegyiküket. Ugye, nem megy? Pedig azt nem is kérdeztem, melyikük, milyen műfajt képvisel, támogat – csakis szellemileg. Thália még megvan, elég ismert asszonyság – merthogy a Múzsák valami rejtélyes okból nőneműek – esetleg Uránia is, de hogy Euterpe kicsoda, az lehet, hogy csak egy klasszika-filológiai szigorlaton derülhetne ki.
Juszt is úgy indultam el szeptember 2-án délelőtt, mire kiderült a borongós égbolt, hogy őket kerestem, a kilenceket. Magamban névsort olvastam, tudom-e még a nevüket. Áldott emlékű történelemtanárunk első gimiben megtanított egy mnemotechnikai kódra, hogyan jegyezhetjük meg a nevüket: TUMPECCET. Nem jelent semmit e latinizmusnak tetsző betűszó. Csak ezt a sort: Thália, Uránia, Melpomené, Polyhimnia, Erato, Clio, Calliopé, Euterpé, Terpszichoré. Mindenesetre keresem őket, melyiküket látom/hallom viszont az esőtől egyelőre megmenekült rakparti sátrak között. Az már eszembe sem jutott, hogy a gasztroutcaként megszállt Radnóti Miklós utcában tanyázó éttermek, cukrászdák kihelyezett tagozatai fölött ki tartja a védőszárnyait. Ha így megy tovább, a főzésnek is kell múzsa, hiszen a kajáltató tévéműsorok a pornócsatornák után a legnézettebbek a honi képernyőkön.
Tháliának (komédia) és Melpomenének (tragédia) nem lehet oka a panaszra. Színházaink alaposan megszállták az Újpesti rakpartot és a Szent István park déli oldalát. Aki jegyet, bérletet akart váltani a most induló évadra, alaposan bevásárolhatott – a fogalom pozitív értelmében. A lírának (Euterpé) és a himnuszköltészetnek (Polyhimnia) is megvolt a jeles képviselete egy kiváló költő-színész vagy inkább színész-költő személyében: Lukács Sándor kétszer is szerepelt a programban: egy ide illő, a közelben szoborba öntött költő versével a „nagyszínpadon”, aztán pár óra múltán a sajátjaival a kisebbiken.
Ez eddig négy, és nem is kellett sokáig keresgélnem, ha Calliopét akartam látni, hiszen a filozófia múzsája ott ült egy könyvsátorban, Heller Ágnes (talán nem sértődik meg a hasonlaton) már régóta úgy él és ír, hogy védőszárnyat terít egy mifelénk mostoha műfaj művelői fölé. Uránia kutatása, hacsak a derűs-borús égbolt fürkészését nem tekintjük annak, egyelőre kudarc, sehol egy csillagász vagy akár csak egy icike-picike időjós, pedig ránk férne. Van helyette tánc (Terpszichoré) igen bőven, például két, talán sztár-önjelölt fiatal lányt látok menet közben, akik csak úgy kedvtelésből, némi hangzavar közben ropják a magukét, ha saját örömükre, hát akkor arra – boldogan, hogy fedél van a fejük felett.
Eratót egyelőre Kováts Kriszta képviseli, dalolva meg prózában, társával, aki a magyar írók/költők szerelmének mai tematikus felfuttatója. Utána Orbán Bori következik, akit a Piknik saját felfedezettjének tüntet fel a fél tenyérben elférő, mégis dundi műsorfüzet. A még mindig fiatalkorúnak látszó énekes lány Kelecsényi László kérdésére vállalja is a számára sokat jelentő titulust. Beszélgető társa szerencsére nem sok vizet zavar, gyorsan eltűnik, hogy öt dal erejéig élvezhessük ezt az ígéretes hangot. Ha nem történik vele valami jóvátehetetlen, nagy karrier áll előtte, még ha a hangosítás nem nagyon segíti őt most ebben.
Cliót keressük, kereshetjük is, hol egy történetíró? Biztosan ott ül valamelyik sátor mélyén, éppen lehajtott fejjel dedikál, ezért nem vesszük észre. Na de legyen már elég ebből a múzsakeresésből. Nem csak szellemiekből, mennyei mannából él az ember. Lehet sóletet kóstolni Buda (most már Újlak) legjobb kisvendéglőjének sátránál, s lehet enni még lipóciai flódni csodát.
Jóllakva Pataki Éva nagyanyai dramolettjének szem- és fültanúi vagyunk a csípőműtétjéből lábadozó Tordai Teri és leánya, Horváth Lili előadásában. Parti Nagyot lekéssük, mert közben beszippant egy közeli lakásavató buli, csak Gubás Gabi igézetes című show-jára érünk vissza: Szabad-e a tested este? Ha ő kérdezi, egyértelmű az igen. Nemcsak a testünk, a kedvünk, lelkünk, szellemünk is az övé – kísérőit, az Éjszakai Nesz együttesét el is tüntetjük mellőle a színpadról.
A vége felé csattan, ha nem is az ostor, egy komolyzenei program – hál’ isten, komolytalanul, szakmai gőg, nyársat nyelt esztéta sznobkodás nélkül. Varnus Xavér tömegszórakoztató intézmény – remélem ő maga is vállalja ezt a szóösszetételt. Ha mindenki így tálalná Bachot, Händelt, Albinonit, minden korosztály csápolna nekik. Kár, hogy a túlzó erősítés tönkreteszi a vendégül hívott énekesnő produkcióját – és nem az eső, amelyik közben elered, és távozásra sarkall.
Megvolt ez is, jóllaktunk a csemegékkel, olyannyira, hogy a Láng Téka remeknek látszó lecsóját már meg sem kóstoljuk, hiába kínálgat a házigazda, Rédey Éva, aki egyúttal az egész Piknik kitalálója, éltetője, gazdája – „rokona és ismerőse” mindenkinek.
Jöjjön a tizedik!
