Minden út Budapestre vezet

|

Budapestre szavazok

Budapest ismét a legjobb 20 között szerepel az European Best Destination, azaz a legjobb európai úti cél versenyen. Fővárosunk történelmi látnivalóit, virágzó gasztronómiáját, termálvizeit és vibráló kulturális életét egyre több ide látogatónak kell megismernie.

Egy éve, 2018-ban a legjobb 10 közé került Budapest a European Best Destination, azaz, a legjobb európai úti cél szavazásán, amely idén már 11. éve próbál utat mutatni a világutazók számára. Budapest 2018-ban debütált a versenyen és rögtön a 8. helyet szerezte meg, és Lisszabont, Párizst, Amszterdamot, Prágát, Bécset, Barcelonát és Londont is megelőzve összesen 17 745 szavazatot kapott.  A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, mint a magyar főváros turisztikai szervezete, partnereivel szoros együttműködésben hosszú ideje azon dolgozik, hogy Budapest történelmi látnivalóit, virágzó gasztronómiáját, termálvizeit és vibráló kulturális életét minél szélesebb körű utazóközönséggel ismertesse meg. Az pedig, hogy még többen láthassák, milyen élményeket kínál a magyar főváros, most tényleg csak rajtunk múlik, hiszen a TOP 20 versenyző közé jutás után, most a közönségszavazáson múlik minden.

2019. január 15. és február 5. között szavazhatunk, hogy segítségünkkel a termálfürdők és a fesztiválok nagyvárosa ne csak a mi szívünkben, de a European Best Destination szavazásán is a dobogó első helyére kerüljön. A szavazás február 5-ig tart, és hetente egyszer lehet egy IP címről szavazni.

Kattintsunk együtt az alábbi linken elérhető listában Budapestre, és a 2019 Sportfővárosa cím mellé szerezzük meg a legjobb európai úti cél címet is azért, hogy minden út Budapestre vezessen!

https://www.europeanbestdestinations.com/european-best-destinations-2019/

CÍMKÉK: