A Recirquel új produkciója a Sziget Fesztiválon
Téboly, mámor, fékevesztettség a köbön, a húzd meg-ereszd meg hangulata, grandiózus buli, a test és a lélek felszabadítása, őrült szárnyalás, fékezhetetlen energia, szédült ritmus, fülsiketítő hangerő és fényorgia a Recirquel előadása.
jelenet az előadásból fotó: Babai Dénes
Felpörög a dübörgő zene, hevülnek a testek, a feketébe öltözött táncosok vad tempóban ropják, szédületes vágy az arcukon, ring a testük, amelyeket a meleg este mindjobban felforrósít. A Sziget Fesztiválon vagyunk, a Recirquel előadásán, amely társulat az első produkcióját tizennégy évvel ezelőtt itt tartotta, berobbanva a hazai művészvilágba, a Müpa együttesévé válva, hogy aztán nyughatatlanul hódítani kezdje a világot is. A Vági Bence által alapított, koreografált, rendezett, létszámában mind jobban terebélyesedő társulat, az akrobatikát ötvözte tánccal, színházi elemekkel, az artisták pedig erős, különleges karaktereket teremtettek. Azóta a táncos momentumok gyarapodtak, sőt olykor túlsúlyba kerülnek.
A mostani, Liberty Love Rave című produkcióban az AK Dance Community táncosai harmincan vannak, az artisták tízen. A fellépők betöltik a Le Grand Theatre hatalmas színpadát. Előtte ezerötszáz férőhelyes, jókora nézőtéren ül a közönség. Az ott el nem férők a domboldalon telepednek le. Időnként nem csak a színpadon tombolnak, hanem a nagyérdemű tagjai is beletapsolnak, kurjongatnak, csujjogatnak-hujjogatnak a játékba. Valerie Divine a tizenegy órás kezdési időpont előtt már megjelenik a színen, azon nyomban élénk reakciókat kiváltva. Nevének ellentmondóan magyar férfi, drag performernek titulálják, amely a nőies vagy férfias tulajdonságok eltúlzását jelenti. Nőnek öltözik, valószínűtlenül hosszú műszempillákkal, vonagló mozgással, rikító ruhában. Ebben a szakmában mások hatalmas melleket csinálnak maguknak, Valerie viszont a nadrágja alá, a combjaihoz tesz tömést, mulatságosan ormótlanná formálva magát. Mindehhez élesen sipító, kellemetlen hang, be nem álló száj, pokolian felvágott nyelv, és szemérmetlen pofátlanság párosul. Maga a megtestesült provokáció, imád káromkodni. Nagy fazon. Odamondogat a nézőknek éppúgy, mint magának. Felénk fordul és keres egy balekot közöttünk. Éles, sárga fényű, jókora reflektor pásztáz rajtunk, kellemetlenül belevilágítva az arcunkba. Lehet izgulni, hogy ki lesz az „áldozat”. Végül az első sorban kiszúr magának egy srácot, aki némi szabódás után, a partnernője aggódó tekintete és nevetése kíséretében, felmegy a színpadra. Charles Kanadából a derék drag performer szóáradatának középpontjába kerül. Meglepő lenne, ha nem erotikus dolgok után tudakozódna kemény elszántsággal. Charles derekasan állja a sarat. Visszaszájal. Neki is van humora, nem is kevés. Nem véletlenül tapsolják meg „szabadulásakor”.
jelenet az előadásból
Divine válik az este konferansziéjává, ceremóniamesterévé. Tanúi vagyunk, hogy a címben szereplő rave partira érkeznek a szereplők, még színjózanul, aztán fokozódik a hangulat, mígnem totálisan a tetőfokára hág. Az előadás hasonlóan építkezik, mint Ravel Bolerója, amely lassan, halkan indul – bár a Liberty Love Rave előadásán ez utóbbi nem mondható el-, mégis mindkét esetben eljutunk az extázisig. A rave elektromos zenéhez illeszkedő parti, sokan összekapcsolják a drogokkal, de ezek nem feltétlen kellékek. Az biztos, hogy egy ilyen parti időleges kiszabadulás, menekülés a nyomasztó világból, ahogy a Sziget Fesztivál is az. Ha úgy tetszik a produkció ennek a sűrített leképezése. Tükörképet mutat a fesztivál közönségének. Nem olyan nyomasztóan teszi, mint Vági egyik legjobb produkciója, a My Land, amely lesújtó képet rajzolt a riasztóan eldurvult világról. Most alapvetően könnyedén, bravúrosan, vérprofin szórakoztat. Lényegében azokat mutatja meg, akik igyekeznének eliszkolni ebből az elfajzott világból, ám ez csak röpke időre sikerül nekik. A Sziget Fesztivál nagyszínpada előtt tízezrek kerülnek révületbe, már nem is feltétlen valamelyik zenekar muzsikájától, akár elég hozzá egy neves diszkós is. Halk hangok nem jellemzők, ahogy lassú ritmus sem. Túl kell üvölteni és túl kell pörögni a mind káosszal telibb, fülsiketítően hangossá vált világot.
Már jóval a Recirquel előadása előtt is harsog a zene, aztán szinte végigkíséri a produkciót. A háttérben áll egy DJ., aki keveri-kavarja a ritmust. Az már valószínűleg az én gonoszkodásom, hogy jelképesnek érzem azt, amikor a pulton áll kézen valaki. Megfordul a fejemben, hogy az ilyen pultok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a világ néha feje tetejére áll. Néhány artista attrakció alatt sem halkul, úgy látszik ez a fajta zene ilyet kevéssé tud, inkább teljesen elhallgat. Ilyenkor üdítő a koncentrálásra késztető csend. Az artistaművészek némi kontrasztként finomságot, líraiságot visznek a játékba. Két lány a haján lógva ring a levegőben. Két ifjú gurtnin száll a légben. Egy fiatalember hatalmas karikán, úgynevezett cyrkeréken, mutatja a mozgás örömét. A nőkön tapad a ruha, az artista férfiak félmeztelenek, hogy ez is erotikus hatást keltsen.
Vági érti, rendszeresen használja a kabarék, a varieték világát. Párizs éjjel című harmadik produkciójában megidézte a harmincas évek fülledt erotikájú, dekadensen izgalmas lokáljainak világát. Az előbbieknek nálunk is voltak utóhatásai, a német kabaré elemeivel vegyítve. Valaha a pesti éjszaka híres volt. A szocializmus diszkrét bájaként több minden megmaradt belőle a rendszerváltásig. A magyarok számára ezek is menekülést, kitekintést jelentettek az akkori nyomasztó lepukkantságból, a nyugati, a jobb, a szabadabb, az elegánsabb világba.
Az idő tájt még rendszeresen esténként két műsort adott a Moulin Rouge, hármat a Maxim, működött a Margitsziget Thermál bárja, üzemelt a Lidó, a Béke Orfeum, és kisebbekből is volt temérdek, Astoria, Nirvána, Pigalle, Tavasz, Fortuna, Penta, Volga, és még hosszan sorolhatnám. Az éjszaka tele volt érdekes figurákkal. Borbély Vali sztriptíztáncosnő kiakadt azon, hogy a Balatonnál csinálhatott teljes sztriptízt, de volt olyan időszak, hogy Budapesten csak derékig vetkőzhetett, Jancsó filmjeinek is rendszeres, elhivatott lemeztelenedője volt. Bárdos László, akit mindenki csak Bárdos tanár úrnak hívott, mert valaha franciát tanított gimnáziumban, és francia sanzonokat énekelt az éjszakában. Számtalan nyelven tudott egy-egy dalt, megkérdezte a pincéreket milyen nációkból jöttek a vendégek, és direkt nekik címezve nótázott. Kisgergely József, az Állami Bábszínház egykori ügyelője, aki hajnalban női énekesnőként jelent meg a Maximban, majd álnéven, később a sajátjával is, több könyvet írt a pesti éjszakáról. A lepukkant, kocsma jellegű, kőpadlós Tavaszban Harangozó Teri rózsaszín nagyestélyiben énekelte, hogy „Szeretném bejárni a Földnek minden zegzugát.” Ugyanitt a nagy dumás portás, aki korábban nőimitátor volt a Ligetben, rengeteg pénzt zsebelt be azzal, hogy akár segédmunkásoknak is úgy köszönt, amikor jöttek az új nőjükkel, hogy „jó estét kívánok főmérnök úr.” A hála utólag ezért természetesen nem maradt el. A mindenki által ismert Medveczky Ilona, a megtestesült nőiesség, férfiak bálványaként lépett színpadra. Ha csak ellejtett az asztalok között már különös varázsa volt, az pedig legendás, ahogy az Astoriában a zongora tetején táncolt.
Budapest Varieté néven, egy sokadik generációs artista házaspár, Eötvös Krisztina és Richter Szebasztián, időleges produkciókkal, például a Duna Palotát kibérelve, színvonalasan élesztgette ezt a világot. November első hetétől január elejéig a Westend tetőkertjén tartanak vacsorával egybe kötött előadásokat. Jó lenne szép világvárosunkban legalább egyetlen varietészínház. Ahogy az is jó lenne, ha a világszínvonalú Liberty Love Rave tovább élhetne. A Recirquel állandó játszóhelyére, a Müpába nem való, bár azért nagy vagányság lenne legalább egy előtte felhúzott sátorban előadni, ahogyan ezt a Párizs éjjel esetében tették. Lehet, hogy ott botrány kerekedne belőle. A Szigeten mindenesetre nagyon a helyén volt, az előadás után azon nyomban felpattant mindenki, és álló vastapssal, bravó kiáltásokkal ünnepelte az előadást.
