Sziget Fesztivál
A Sziget Fesztivál számomra inkább embermustra mint koncert. Szeretem, hogy a bejáratnál temérdek nyelven ki van írva, hogy Szia! Jelképezi sok náció, egészen különböző mentalitások, karakterek találkozását, közös, örömteli időtöltését.
A szerző felvételei
Imádom, ahogy szembe hömpölyög velem az emberfolyam. Valóságos színház. Rengeteg a jó fazon, a felszabadultságtól felvidult arc. Nádas Péter írja valahol, ha a metró mozgólépcsőjén bámuljuk a szembejövőket, hiába viselünk átvitt értelemben maszkot, lényegében meztelenek vagyunk egymás előtt. Lerí rólunk, hogy kik is vagyunk. Fiatalkoromban Prágában játszottuk azt, hogy messziről belőttük öltözködés alapján a velünk szembejövők nyugati vagy keleti országból származnak-e, majd amikor elmentek mellettünk, a beszédjükből kiderült, igazunk volt-e? A döntő többségben igen. Nem volt ez nagy kunszt, sajnos bizony ez eléggé látszott. Ma már nem látható ilyen nyilvánvaló különbség, de azért a budapesti villamoson jóval gyakoribbak a lehangolt, lepusztult, megfáradt arcok, mint mondjuk a bécsin.
A Sziget azonban az életöröm helye. Az akár kicsattanó, vagy éppen alkohollal kierőszakolt jókedvé. A szabadságé és a szabadosságé. Az egymásba fúródó tekinteteké. Itt nem illetlenség végig mustrálni a másikat. Nyugodtan bele lehet bámulni a képébe. Gyakran még kedves mosoly is kapható érte. Könnyen szóba is lehet elegyedni. Ismerkedés szempontjából a Sziget aranybánya. A közvetlenség és az oldottság, az elfogadás terepe. Átvitt értelemben is sziget az ordas világban. A békés egymás mellett élés helye. Származás, bőrszín, nemi identitás, ideológia nem számít. Nagy melengető összeölelkezések, összekapaszkodások, fotózkodások vannak. Közös elheveredések füvön, nyugágyakban, sátrak előtt és bennük. A megmozduló sátorfalak szerelmeskedésekről is tanúskodnak. Kedves szokás, hogy itt brahiból, mókából házasságot lehet kötni, de valószínűleg tartom, hogy a Sziget jó néhány tartós kapcsolat „keltetője” is.
Fölöttébb erotikus hely. Rengetegen láthatóvá teszik mutatós, vagy annak vélt testrészeiket. Női hasak tömkelege bámulható, forró nadrágos és miniszoknyával alig takart lábakról nem is beszélve. Éppen, hogy csak burkolt mellek, nadrágból kilógó fenekek, vagy átlátszó anyaggal alig leplezett domborulatok sorjáznak. Egy részük ingerlően jó látvány. Más részük formátlanságával netán röhejes, lehet azt gondolni, hogy az illetőnek nincs önkritikája. De itt ez is belefér, hiszen ez az önkitárulkozás, az elfogadás helye. Miért is ne akarná megmutatni magát az is, akinek nem szabályosak az idomai. Gondoljunk csak például Fellini Amarcord című remek film-klasszikusának kövér, hatalmas mellű trafikosnőjére, aki egy serdülő srác számára az erotika, a felnőtté válás szimbólumává válik.
Ez az emberfolyam önmagában is izgalmas látvány akár végkimerülésig, és mivel még éjszaka is jócskán hömpölyög, tarthat is addig. A fogyó energiájú, hajnalra az utolsókat rúgó fesztiválozók látványa is érdekes. De a Sziget terepet ad utcaszínházi látványosságoknak is. Bevallom, hogy az úgynevezett Nagy Utcaszínházat évek óta nem nézem. Kezdetben lenyűgözött a monumentális látvány, hogy daru segítségével igen magasba emelnek embereket, akik a szabad ég alatt lengedeznek, de ezenkívül nem csinálnak semmi különöset, nincs igazi artista teljesítmény, számomra monotonná válik a produkció. A hatalmas cirkuszsátorban általában pazar nemzetközi produkciókat láthatunk, idén ezzel nem volt szerencsém. A délután ötkor kezdődő produkcióban egyetlen férfi csinált egészen különböző zsánerű trükköket, zsonglőrködött karikákkal, kötélen egyensúlyozott, trapézon lógott…, mindenből tudott egy keveset, de semmiben nem volt átütőerejű, a rezzenéstelen arcával a személyisége pedig még kevésbé volt az. Semmiképpen nem volt a nagysátorba való, maximum a sátor melletti szokásos szabadtéri produkciók egyikének ment volna el. Az este nyolctól kezdődő produkció sem volt fénypont, pedig ekkor végképp komoly cirkuszszínházi együtteseket élvezhettünk általában. Futószalagon ugrabugrált leginkább csak egy artista, a többiek jóformán pusztán asszisztáltak neki. Az egészben a legjobb a mindössze két tagú zenekar volt.
Öröm volt inkább visszatérni az emberfolyamhoz, ahol például a fergeteges dobos csapat, mind szédültebb tempóban és hangerővel srófolta egyre feljebb a hangulatot, sokan táncra perdültek bevaduló ritmusaikra. Több animátor által mozgatott hatalmas bábsárkányok váltottak ki olykor riadalmat, de általában kitörő nevetést, rengetegen fotózták, videózták őket. Teherautó járt körbe vízpermetet fújva, a fesztiválozók boldogan hűsöltek a rekkenő melegben alatta.
Bárhová lehet nézni, mindenütt történik valami. Lényegében érdekfeszítő életképek sorozata a Sziget. Egy szívet melengetően emberbarát „menedék.” Szinte kár, hogy ki kell jönni onnan.
